2018. október 24. szerda

okt. 24
20:45
Új helyszínre költözik a Mikulásgyár (ATV)
Költözik a Mikulásgyár. Az idén először a Millenáris Parkban építik fel a jótékonysági kezdeményezés díszleteit. Az ATV is részt vesz a nagy múltú adománygyűjtésben - a Mikulásgyár médiapartnereként.
okt. 24
20:48
Soros György fia szerint az a gyűlölködő politika vezetett a levélbombákhoz, amit Trump és Orbán folytatnak (444.hu)
Alexander Soros a New York Times-ban reagált a demokrata politikusokat és támogatókat ért bombafenyegetésekre.
okt. 24
20:51
A paksi leszerelés is téma volt a parlamentben (Infostart)
A kormány szerint nem lesz szükség az áram árának növelésére a jelenleg üzemelő paksi atomerőművi blokkok másfél évtized múlva esedékes leszereléséhez. A kérdés az Országgyűlés ülésén vetődött fel.
okt. 24
20:54
Porvihar csapott le Tolnánál, semmit sem lehetett látni a 6-os úton (SzMo)
Többen megálltak az úton, annyira rosszak voltak a látási viszonyok. Por, homok, levelek kavarogtak a levegőben, videó is készült róla.
okt. 24
20:57
Mi történt? Lezárták az osztrákok a magyar határátkelőket, mostantól csak így juthat át (Blikk)
60-ból 35 határátkelőhelyen korlátozták a forgalmat az osztrákok.
okt. 24
21:00
Fucsovics legyőzte Fogninit a nyolcaddöntőben (HírTV)
Szetthátrányból fordítva győzte le a hetedik helyen kiemelt olaszt.
okt. 24
21:03
BL élőben: mire megy a Barcelona Messi nélkül? (Infostart)
A két, hét órakor kezdődött mérkőzés döntetlenre végződött a labdarúgó Bajnokok Ligájában (PSV–Tottenham 2-2, Bruges–AS Monaco 1-1). További hat mérkőzést este kilenc órától játszanak.
okt. 24
21:03
Baleset az M0-son: hatalmas a torlódás, ha teheti, kerülje ezt a szakaszt (Blikk)
Az M0-s autóút déli szektorában, az M5-ös autópálya felé, a nagytétényi és a Hárosi Duna-hídnál kiépített terelésnél torlódnak a járművek.
okt. 24
21:09
Magyar animációs filmet is neveztek Oscar-díjra (Infostart)
A Ruben Brandt, a gyűjtő című magyar akció-thriller is szerepel a között a huszonöt alkotás között, amelyet neveztek a legjobb egész estés animációs filmek Oscar-díjára.
okt. 24
21:12
Moszkva szerint a nukleáris egyezmény felmondásával Washington új fegyverkezési versenyt kezdene (ATV)
A szárazföldi telepítésű közepes és rövid távolságú rakéták felszámolásáról szóló (INF) egyezmény felmondásával az Egyesült Államok gyakorlatilag újabb fegyverkezési versenyt indítana el - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak szerdán Moszkvában.
okt. 24
21:12
Rendkívüli járatokat indít a BKK a temetőkhöz (HírTV)
A temetők környékén október 27-étől változik a közlekedési rend is.
okt. 24
21:18
Bajnokok Ligája – Döntetlent játszott Eindhovenben a Tottenham (Azenpenzem)
.
okt. 24
21:21
Rakétákkal célozza be Putyin az európai országokat (Portfolio)
Oroszország kénytelen lesz célba venni azokat az európai országokat, amelyek amerikai közepes és rövid hatótávolságú rakétákat fogadnak majd be azután, hogy az Egyesült Államok felmondja ennek a fegyverkategóriának a megsemmisítéséről...
okt. 24
21:21
Mszp: Orbán Viktor saját pártcsaládja számára is vállalhatatlanná vált (ATV)
Elfogadhatatlan összevegyíteni a jogállamisággal összefüggő uniós vitákat a migrációs politika terén kialakult vitákkal – jelentette ki Manfred Weber. Az Európai Néppárt frakcióvezetője álláspontja megváltoztatását kérte Orbán Viktortól. A magyar kormányszóvivő szerint viszont minden vita hátterében a bevándorlás kérdése áll.
okt. 24
21:27
Elszabadultak az indulatok a véradáson: felpofozta az ápolót az ajkai orvos (Blikk)
Pofon vetett véget egy vitának a véradáson.
okt. 24
21:27
Megszólalt a trónörökös Hasogdzsi meggyilkolása ügyében (HírTV)
„Undorító incidensnek” nevezte.
okt. 24
21:27
Nincs egyértelmű irány a tengerentúli börzéken (Portfolio)
Halovány bizakodással indult, majd gyors kiábrándulással folytatódott a kereskedés az amerikai tőzsdéken, ahol mindhárom nagy index esésben van.A vállalati gyorsjelentések sem mind szépek 2018.10.24 20:33 A szerdai kereskedés legnagyobb...
okt. 24
21:27
Döntetlenek a Bajnokok Ligájában - videók (Sport365)
Két meccs mér véget ért.
okt. 24
21:29
A kereskedelmi háború miatt drágul az élet Amerikában (Portfolio)
A nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokban felerősödött feszültségek miatt bevezetett védővámok folytán az amerikai gyártók áremelésre kényszerültek - áll az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán közzétett jelentésében....
okt. 24
21:29
Férfi kézilabda Eb-selejtező - Szlovákia elintézve (Sport365)
A magyar válogatott bő keretéből Borbély Ádámot és Vasic Markót hagyta ki Csoknyai István.
okt. 24
21:30
Elkezdett beszélni arról, hogyan mérgeztek meg embereket Putyin szövetségesének megbízására, majd nyomtalanul eltűnt (444.hu)
Bloggereket vertek és mérgeztek meg, balesetet rendeztek, Szíriába mentek tesztelni egy mérget. Így mentek a dolgok Jevgenyij Prigozsin oligarcha birodalmában egy volt embere szerint - aki nem tudta végigmondani a történetet.
okt. 24
21:30
Magyar alkotást neveztek az animációs filmek Oscar-díjára (Könyves Magazin)
A Ruben Brandt, a gyűjtő című magyar akció-thrillert is nevezték a legjobb egész estés animációs filmek Oscar-díjára.
okt. 24
21:30
Megmutatta a hármasikrek édesanyja, hogy néz ki a hasa egy hónappal szülés után (SzMo)
Mutatjuk a fotót!
okt. 24
21:31
Ezt a hírt várta az F1 világa Niki Laudáról (Sport365)
Közleményt jelentetett meg a kórház.
okt. 24
21:33
Belép a virtuális erőművek piacára a Veolia (ProfitLine)
Virtuális erőművi portfólió létrehozásába kezdett a Veolia Energia Magyarország Zrt., amelyhez első lépésben 51 százalékos tulajdonrészt vásárolt a CHP Erőmű Kft.-ben.
okt. 24
21:36
Ausztria lezárja a magyar határátkelők felét az autósok előtt (444.hu)
A kisebb burgenlandi települések lakóit zavarja az ingázók állandó forgalma.
okt. 24
21:36
A Skandináv lottó nyerőszámai a 43. héten (Pénzcentrum)
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 43. heti nyerőszámait. Nem volt telitalálat, egy hét múlva 80 millió forintért izgulhatnak majd a szerencsevadászok. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:8;...
okt. 24
21:36
Tavasszal leégett a házuk, most nincs hova költöznie a háromgyermekes családnak (SzMo)
A gyerekek közül ketten fogyatékkal élő, az apjuk három szívroham után most újra éjszakai portásként dolgozik. Teljesen kétségbeejtő a helyzetük.
okt. 24
21:39
Nincs egyértelmű irány a tengerentúli börzéken (Portfolio)
Halovány bizakodással indult, majd gyors kiábrándulással folytatódott a kereskedés az amerikai tőzsdéken, ahol mindhárom nagy index esésben van."Pánikszerű" az esés 2018.10.24 21:26Miközben a Dow 2%-kal, az S&P 2,5%-kal, a Nasdaq pedig...
okt. 24
21:42
Putyin: Moszkva kénytelen lesz célba venni az amerikai rakétákat befogadó európai országokat (ATV)
Oroszország kénytelen lesz célba venni azokat az európai országokat, amelyek amerikai közepes és rövid hatótávolságú rakétákat fogadnak majd be azután, hogy az Egyesült Államok felmondja ennek a fegyverkategóriának a megsemmisítéséről megkötött, úgynevezett INF-egyezményt.
okt. 24
21:45
Nikolic: most már pontokat kell szerezni (Infostart)
Nem elég jól játszani, most már pontokat kell szerezni - hangsúlyozta a Vidi FC szerb edzője a PAOK Szaloniki otthonában, a Toumba Stadionban, egy nappal a két csapat Európa-liga mérkőzése előtt tartott szerda esti sajtótájékoztatóján.
okt. 24
21:48
Pilhál Tamás: Ha Erdély elcsatolása „európai ünnep”, akkor a visszacsatolása is az lesz, ugye? (Tiszta Jövő)
Ha a román szeparatizmus európai ünnepnap, akkor majd a magyar is az kell, legyen.
okt. 24
21:51
Nincs egyértelmű irány a tengerentúli börzéken (Portfolio)
Halovány bizakodással indult, majd gyors kiábrándulással folytatódott a kereskedés az amerikai tőzsdéken, ahol végül mindhárom nagy index jelentős esést mutatott be. Az elemzők leginkább úgy fogalmaznak, hogy a vegyes eredményű vállalati...
okt. 24
21:54
Gyorséttermet nyit egy két Michelin-csillagos séf (ATV)
Gyorséttermet nyit a párizsi Champs-Élysées-n Marxito néven Thierry Marx két Michelin-csillagos séf, az étlap sztárja a hajdinalisztes szendvics lesz.
okt. 24
21:54
Fontos az újságíró munkája (HírTV)
Földi-Kovács Andrea vendégei Gergely Márton, a Hvg.hu rovatvezetője és Szajlai Csaba, a Figyelő főszerkesztő-helyettese voltak a Lapzártában.
okt. 24
22:00
Lloris kirontott: ezért kapott pirosat a Tottenham kapusa - videó (Sport365)
Elmaradt a győzelem miatta.
okt. 24
22:00
Fucsovics Márton élete győzelmét aratta, kiverte a világranglista 14. Fabio Fogninit Bécsben (444.hu)
A magyar játékos szerint karrierje legnagyobb meccse volt az 500-as ATP torna nyolcaddöntője.
okt. 24
22:00
Rekordot döntöttek: alig 2 óra alatt elfogytak a jegyek a Red Bull Pilvakerre (SzMo)
Az AC/DC 2009-es arénás koncertje óta senkinek sem volt ilyen nagy népszerűsége: őrült sebességgel adtak el több mint 12 ezer belépőt.
okt. 24
22:03
Újra üzemel a Hubble űrteleszkóp (Infostart)
Ismét szinte teljes üzemmódban működik a Hubble űrteleszkóp, miután az amerikai űrkutatási hivatal szakembereinek sikerült kijavítani az űrtávcső egyik giroszkópjának a hibáját, amely miatt az űreszközt október eleje óta tartalék üzemmódban működtették.
okt. 24
22:03
Döbbenetes: ennyiért adta el novellája megfilmesítési jogait Stephen King (Blikk)
1 dollárért odaadta novellája megfilmesítési jogait néhány tinédzsernek a világhírű író, Stephen King.
okt. 24
22:06
Az oktatásról vitázott a kormány és az ellenzék a parlamentben (HírTV)
A baloldali pártok szeretnének elfogadtatni egy határozati javaslatot, amely meghatároz bizonyos oktatási minimumot.
okt. 24
22:09
Autósok, ne tovább! Ausztria lezárt 35 osztrák-magyar határátkelőt (Pénzcentrum)
Ausztria hazánkkal szomszédos tartománya, Burgenland megtiltotta a motorok és személyautók forgalmát a két országot összekötő 60 határátkelő közül 35 helyen - írja az osztrák Heute.at hírportálra hivatkozva az Index. Az osztrák...
okt. 24
22:12
Trump és a First Lady is elítélte a politikai erőszakot (ATV)
A politikai erőszaknak nincs helye az Egyesült Államokban - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szerdán a Fehér Házban a Clinton-házaspár, Barack Obama volt elnök, a CNN hírtelevízió és több politikus címére küldött gyanús csomagokra és robbanószerkezetekre utalva.
okt. 24
22:15
Putyin komoly figyelmeztetést küldött (Infostart)
Oroszország kénytelen lesz célba venni azokat az európai országokat, amelyek amerikai közepes és rövid hatótávolságú rakétákat fogadnak majd be azután, hogy az Egyesült Államok felmondja ennek a fegyverkategóriának a megsemmisítéséről megkötött, úgynevezett INF-egyezményt.
okt. 24
22:27
A világ legrégebbi hajóroncsa került elő a Fekete-tengerben (HírTV)
A 2400 éves lelet az oxigénhiányos víznek köszönheti, hogy épségben megmaradt.
okt. 24
22:33
Sokan kötünk utasbiztosítást a hosszúhétvégék előtt (ProfitLine)
Közeledik az újabb a hosszúhétvége, sokan tervezik már a programokat az aktív kikapcsolódáshoz, külföldi városnéző körutakhoz, amelyekhez most szép őszi idő is ígérkezik. Az Allianz statisztikái szerint az ügyfelek a néhány napos utazások esetén is egyre gyakrabban választják a legmagasabb védelmet nyújtó platina csomagokat. Ezek az utasbiztosítási
okt. 24
22:42
Lakatos Júlia: Még egyszer az Orbán-rendszerről (Tiszta Jövő)
Magyarország többsége kifejezetten jutalmazza az erős vezetőt, és a többségi retorikát.
okt. 24
22:45
Trump: Ez minden idők legrosszabb fedősztorija (HírTV)
Az Egyesült Államok meghozta az első szankciókat Szaúd-Arábia ellen.
okt. 24
23:03
6 százalékkal csökkent az álláskeresők száma Zala megyében (ProfitLine)
Zala megyében 6 százalékkal csökkent az álláskeresők száma szeptemberben az elmúlt év azonos időszakához képest - tájékoztatta a megyei kormányhivatal szerdán az MTI-t.
okt. 24
23:03
Történelmi sikert ért el a Tesla - Masszívan nyereségesen gyárt elektromos autókat (Portfolio)
Amikor a Tesla váratlanul bejelentette, hogy a tervezettnél egy héttel korábban közzéteszi harmadik negyedéves beszámolóját, sokan a vártnál kedvezőbb számokat sejtettek a dolog mögött. Akkora meglepetésre viszont aligha számított bárki...

Keresés