Felrobbant egy vegyes tüzelésű kazán Mosonmagyaróváron kedd délután, egy férfi meghalt - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Október 9-én forog utoljára a mostani névértéken a tőzsde egyik fontossá vált részvénye, utána a korábban meghirdetett split miatt a tizedére csökken a névérték.
A német nagykoalíció tagjai tegnap este megállapodtak arról, hogy könnyítenek a munkavállalási célú tartózkodási feltételeken. Ez érinthet olyanokat is, akik már az országban vannak, de bizonytalan státuszúak, például menekültek, akik kitoloncolását felfüggesztették. De újak is jöhetnek, ha tudnak németül, van szakmájuk és fizetik a költségeket.
Hiába találgatnál, valószínűleg sosem találnád ki, melyik cég dobja piacra a világ legdrágább cipőjét. Borsos áráról pedig az tehet, hogy kizárólag gyémánttal díszítették!
Érdekes listát közölt az egyik legismertebb hazai autós portál: a cikk szerzője olyan személyautókat sorolt fel, melyek véleménye szerint kifejezetten megérik az árukat. A felsorolt autók között találhatunk néhány milliós népautókat...
A Metrónak árulta el Kevin S. Bright, a sorozat producere, hogy nem egy Joey-s sorozat volt az első ötletük a Jóbarátok befejezése után. De még csak nem is a második. Először természetesen Jennifer Anistonnak akartak külön sorozatot, akiért addigra sorban álltak a különböző rendezők, ő pedig azt mondta, hogy inkább filmezne, mint sorozatokat forga
Az Egyesült Államok szükség esetén kész megsemmisíteni a vonatkozó nemzetközi szerződés előírásai ellenére kifejlesztett rövid és közepes hatótávolságú orosz rakétákat - jelentette ki Kay Bailey Hutchison amerikai NATO-nagykövet...
Felújítják a villamospályát a Fiumei úton a Népszínház utca és az Orczy tér közötti szakaszon október középétől december közepéig, ezalatt a 24-es, a 28-as és a 37-es villamos az Orczy térig, illetve a Fiumei útig jár - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ kedden az MTI-t.
Magyar fejlesztésű lakásfűtő falfesték prototípusát mutatta be a Poli-Farbe Vegyipari Kft. a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakembereivel közösen. A szabadalmaztatási és engedélyeztetési eljárásoktól függően várhatóan...
Nézett-e mostanában tükörbe oldalról, s ha igen, észrevett-e nyaka és háta találkozásánál egy kisebb-nagyobb domborulatot? Ez a halmocska, amelyet a köznyelvben - micsoda diszkrimináció! - banyapúpnak hívunk, sajnos tömegeket érint. A rossz hír az, hogy a banyapúp nem csupán esztétikai probléma, a jelenség kialakulása mögött jellemzően komoly mozgá
Az EP megszavazta az audiovizuális médiaszolgáltatásokra vonatkozó új szabályozást, amely fokozottabb védelmet nyújt a gyerekeknek, szigorítja a reklámszabályokat, és 30 százalékos európai tartalmat ír elő a videokínálatban.
Ma hajnalra maratoni tárgyalás után megállapodtak a német kormánypártok abban, hogyan lehessen elkerülni azt, hogy a régi dízeles autókat kitiltsák német nagyvárosokból. A megállapodás részleteit napközben hozzák nyilvánosságra.
A volt finn kormányfő, Alexander Stubb kedden bejelentette, elindul az Európai Néppárt csúcsjelölti tisztségéért, így esélye lesz, hogy ő legyen az Európai Bizottság következő elnöke.
Vezetőt vált a General Electric (GE): 14 hónappal kinevezése után távozik John Flannery elnök-vezérigazgató, helyére az igazgatótanács egyhangú szavazással azonnali hatállyal Lawrence Culp Jr.-t választotta meg – közölte a bostoni székhelyű ipari konglomerátum hétfőn.