A Visegrádi Négyek országainak belügyminiszterei Pozsonyban találkoztak, hogy egyeztessék álláspontjukat az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség, ismertebb nevén a Frontex hatáskörének megerősítésével kapcsolatos elképzelésekről.
Dzsamál Hasogdzsi újságíró eltűnése ügyében gyanúsított szaúdiak közül többen is a koronaherceg közvetlen környezetéhez tartoznak – írta az amerikai lap.
Nem épp megnyugtató azt hallani, ha valakinek a háza mellett egy éles gránát bújt meg a földben - pláne, ha az a valaki a rokonunk. Teljesen átérezzük, min mehetett át Völgyi Zsuzsi, amikor a férje és annak egy barátja az énekesnő anyukájának házánál dolgozott az épület szigetelésén - kiástak ugyanis egy szárnyas repeszgránátot, amiről a később kié
Egy kutatás szerint egyre bátrabbak a magyarok: akár a Távol-Keletrôl is hajlandóak vagyunk beszerezni az interneten keresztül például a téli bakancsunkat.
Gázai övezetből elindított rakéta csapódott be szerda hajnalban Izrael területén, a palesztin övezettől negyven kilométerre keletre lévő Beér-Sevában – jelentette a Jediót Ahronót című lap online változata, a Ynet.
Elmaradásban vagyunk a nyugdíjcélú megtakarítások terén, ezért az adósságkezelő egy javaslattervezettel vonná be aktívabb szereplőként az államot a piacra.
Még a nagymamámtól hallottam, hogy amikor közvetlenül a második világháború után nagyapám megkapta a fizetését pengőben, abból egy doboz gyufát lehetett vásárolni.
Csökkent a benzin és a gázolaj ára, a Mol Nyrt. szerdán bruttó 7 forinttal csökkentette literenként a benzin és 2 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát.
Szerda hajnalban - öt óra körül - eddig tisztázatlan körülmények közt fának csapódott egy autó Bölcske és Dunaföldvár között, az 5111-es számú úton. A balesetben a járműt vezető férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette - tudatta a police.hu.
Szerdán kezdődik a Bajnokok Ligája 2018-19-es csoportköre. A Ferencváros, a Szolnok és az Eger mérkőzései követhetők lesznek a különböző televíziós csatornák műsorán.
Számos módszer van a Facebook-felhasználók megkárosítására, de a legtöbb leselkedő veszély pár óvintézkedéssel megelőzhető - mondta Ormós Zoltán internetjogász az M1 aktuális csatornán kedden.
Egyre több vállalat tenné elérhetővé dolgozóinak a szűréseket és az egészségügyi ellátásokat, ha a kormányzat adómentessé tenné a finanszírozását – áll a Primus Egyesület javaslatában, amelyet már több minisztériumnak is elküldtek.
A török hatóságok 15 szaúdit gyanúsítanak Dzsamál Hasogdzsi újságíró eltűnése ügyében. A The New York Times legalább 9-ről állapította meg, hogy a szaúdi biztonsági szolgálatok, a hadsereg vagy valamelyik minisztérium munkatársai.
Az énekesnőre másfél évvel ezelőtt talált rá a szerelem egy férfi oldalán, akivel 15 éve ápoltak szoros barátságot. Kapcsolatukat bár beárnyékolja a folyamatos, sok ezer kilométeres távolság, mégis úgy döntöttek, hogy januárban kimondják a boldogító igent.
Alkoholista családba született Belán Tamás, aki tudja, hogyan lehet egészen mélyre csúszni a pia miatt, de azt is megmutatta, hogyan lehet talpra állni a hajléktalanságból. Sőt, valódi, új életet kezdeni! Ma már albérletben lakik, van munkája és szerelme: helyrejött az élete.
A spórolós anyukák trükkjei elárasztották az internetet. Ezekkel az apróságnak tűnő fortélyokkal évente sok ezer forintot takaríthatsz meg. Tudtad például, hogy mire jó a használt teafilter?
Csökkent a benzin és a gázolaj ára, a Mol Nyrt. szerdán bruttó 7 forinttal csökkentette literenként a benzin és 2 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát. A csökkenéssel a benzin ára 399 forint, a gázolajé 433 forint lett. A gázolaj...
Azért döntöttek a kormánypártok a lakás-takarékpénztári támogatások megszüntetéséről, mert nem hatékony támogatási forma az állam, a költségvetés szemszögéből - mondta a gazdasági bizottság fideszes elnöke a Világgazdaságnak....
A kormány is foglalkozik az MNB javaslatával, mely szerint egy garanciaalappal támogatnák meg az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításokat - árulta el Varga Mihály pénzügyminiszter az mfor.hu-nak. Lehetséges, hogy az alapot a befolyt tagdíjakból...