Írásos vélemény benyújtására kérték fel a magyar kormányt az uniós tagállamok illetékes minisztereinek keddi tanácsülésén az alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás keretében, az Európai Bizottságot pedig a Magyarországgal szemben megindított kötelezettségszegési eljárások tényszerű bemutatására.
A Jobbik frakcióból kizárt politikusának ügyében ma délután ül össze a párt etikai bizottsága. Az ülést követően az ATV Egyenes beszédben mondja el Volner, mi történt.
Bár a világ legtöbb országában tiltott tudatmódosító szernek számít, a befektetők érdeklődését is felkeltette a kannabisz, mint alternatív befektetési eszköz.
Az OTP és az Erste után a Fundamenta is közölte menetrendet mindazok számára, akik még állami támogatással akarnak lakástakarékot kötni. A rapid módon elfogadott törvénymódosítás után meglepően gyorsan reagáltak a piaci...
A Coca-Cola, a PepsiCo és a Nestlé termékeinek műanyagszemete járul hozzá a leginkább a környezetszennyezéshez a világban, állapították meg környezetvédelmi aktivisták, miután begyűjtöttek 200 ezer darab műanyagszemetet az Egyesült Királyság partjaitól kezdve Vietnamig, és végignézték azokat – írja az Independent.
A kormány tárgyal arról, hogy Magyarország újra belépjen a moszkvai központú Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankba (IBEC) a bevonható nemzetközi források növelése érdekében - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a tárca tájékoztatása szerint, miután fogadta Gyenyisz Ivanovot, az IBEC elnökét.
Látványos esés kezdődött októberben az amerikai tőzsdéken, ami javarészt az eddigi év sztárpapírjai, a FAANG-részvények számlájára írható. Mi áll a látványos alulteljesítés mögött? Olcsók már ezek a papírok? Megtalálták...
"Valamit átfestettek a falon Rijád isztambuli konzulátusában" - nyilatkozta ma Erdogan török elnök, miután a török rendőrség most először átvizsgálhatta az épületet, ahol két héttel ezelőtt utoljára látták a Washington Post egyik szaúdi származású, eltűnt újságíróját. A vizsgálat 9 órán át tartott, mérgező anyagokat és bizonyítékokat kerestek. Átvi
Az MIT kutatói olyan új polimert hoztak létre, amely nemsokára forradalmasíthatja az építőipart - írja a Qubit: az anyag szén-dioxidot vesz fel a levegőből ahhoz, hogy javítsa és újraépítse magát, így egyfelől az üvegházhatású gázok elleni küzdelemben is hasznát vehetjük, másrészt mindeközben nehezen is megy tönkre.
Sajnos nem túl meglepő, hogy tömegkarambol lett annak az ámokfutásnak a vége, amit egy ellenkező irányba száguldozó autó hajtott végre Dél-Oxfordshire egyik autópályáján hétfő délután. A kocsi végül két másik járműbe csapódott bele. Jelenleg még nem tudni, hogy a baleset milyen sérülésekkel járt - írja a BBC. A rossz irányba haladó autót természet
Várakozáson felüli harmadik negyedéves eredménye ellenére több mint tíz százalékot veszített a holland TomTom részvényének az árfolyama, miután meghiúsult a navigációs rendszerek és szolgáltatások szállításáról a Volvóval kötött megállapodás - számolt be kedden az Automotive News hírportál.
„Illúzió, hogy a modern technológia a közlekedést kevésbé szennyezővé teszi” – nagyjából ez a fő üzenete annak a könyvnek, amely a napokban jelent meg Franciaországban - ismerteti a hvg.hu.
Minden eddiginél magasabb, 71 pontos értéket ért el a munkavállalói bizalmi index szeptemberben, ami az előző év hasonló időszakához képest 1, az előző negyedévhez képest pedig 2 százalékpontos emelkedés - közölte a BNP Paribas Cardif biztosító
A birkózás 19 aranyérmünkkel a negyedik legeredményesebb olimpiai sportágunk, és versenyzőink a világbajnokságokon is szépen teljesítenek, eddig 29 alkalommal léphettek a dobogó felső fokára.
Nemzetközi összehasonlításban is kiugró mértékben növekedett a válság óta a magyar megtakarítások szintje, fejlettségünkhöz képest viszonylag nagy pénzügyi vagyonnal rendelkeznek a háztartások. Az emelkedő vagyon azonban nem tükröződik a hosszú távú befektetésekben – mondta Gerendás János, az MNB igazgatója egy mai konferencián.
A HPV-nek több mint 130 típusa ismert és ezek közel egyharmada nemi úton terjed. Leggyakrabban szexuális úton adódik át: a vírus a felelős a nemi szerveken jelentkező szemölcsök megjelenéséért és a méhnyakrák előfordulásában is kiemelt szerepe van.
Az OTP és az Erste után a Fundamenta is közölte menetrendet mindazok számára, akik még állami támogatással akarnak lakástakarékot kötni – értesült a Bank360.
A visegrádi 4-ek és az osztrák belügyi tárca vezetői megállapodtak, hogy kölcsönösen megosztják információikat az Európai Bizottság tárcájukat érintő döntéseiről és eljárásairól.
Harmadával csökkent idén az illegálisan Európába érkező bevándorlók száma a tavalyi adatokhoz képest – derül ki az Európai Unió part- és határvédelmi ügynökségének friss adataiból. A Frontex szerint az év első kilenc hónapjában összesen 100 ezer embert regisztráltak a főbb migrációs útvonalakon.
Támogatás. Együttműködés. Tolerancia. Hangzatos elvek, ám egy iskolában legtöbbször csődöt mondanak. Nincs ez másként a Borostyán-telepi Általános Iskolában sem, a Bogaras szülők című vígjátéksorozatban, melynek epizódjai keddenként 22.00-tól peregnek a Tv2-n.
Nyoma sincs az amerikai tőkepiacokon a múlt heti pániknak: mindhárom fontosabb részvényindex jelentős emelkedést mutat. Az optimizmust főleg az hajtja, hogy megkezdődött a gyorsjelentési szezon és a számok egészséges képet festenek...
Életének 60. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt Nagy Sándor Tibor, a debreceni kultúrpark vezetője - közölte fia, a parkot jelenleg igazgató Nagy Gergely Sándor kedden az MTI-vel.
Tőkés László hangsúlyozta, párbeszédre, kölcsönös megértése, a kapcsolatok békés rendezésére és az elnyomott magyarság helyzetének rendezésére van szükség a románok és a magyarok között.
A Bloomberg tudósítója kevéssé volt felkészülve arra, hogy amit a berlini Innotrans vasútijármű- és közlekedéstechnikai kiállításon látni fog, az nem science-fiction, hanem a közeljövő valósága. Az utóbbi időben az önvezető autók, a maguktól konvojba szerveződő kamionok vagy éppen az elektromos meghajtású hajók uralták a nemzetközi médiában az inno
Az országos fűtési idény kezdetével hétfőn Budapesten is elindult a távfűtés - közölte a Főtáv Zrt. hétfőn az MAz országos fűtési idény kezdetével hétfőn Budapesten is elindult a távfűtés - közölte a Főtáv Zrt. hétfőn az MTI-vel.TI-vel.
Észtországban eldőlt, nem nyeri meg a csoportját a magyar fociválogatott a Nemzetek Ligájában, így majd csak a jövő évi selejtezőkön harcolhatja ki a hazai Eb-szereplést.