A kormány célja, hogy erős magyar honvédséget építsen, ehhez pedig tovább kell emelni a magyar katonák létszámát - jelentette ki a honvédelmi miniszter szombaton Székesfehérváron, ahol részt vett az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred csapatzászló-adományozási ünnepségén.
Kari Piippo elismert finn plakáttervező grafikusművész Szigligeten egyhetes plakátművészeti workshopot az érdeklődőknek, ezt követően pedig a szentendrei MANK Galéria ad otthont a kiállításának.
A Citigroup is csatlakozott a kedvező banki gyorsjelentésekhez, miután 1,73 dolláros tisztított EPS-sel kismértékben megverte az elemzői várakozásokat.
Felvonulás miatt korlátozzák a forgalmat vasárnap délután Budapesten, több belvárosi útszakaszt és a Lánchidat is lezárják - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombaton az MTI-vel.
Továbbra is hisz abban az Európai Bizottság költségvetésért felelős biztosa, hogy jövő május végéig legalább a fő kereteit el fogják fogadni az állam- és kormányfők a 2021-2027-es költségvetésnek, és elárulta: annak elfogadásáért...
"Olyan költség elszámolása maradéktalanul nem lehetséges, amelyről bizonyítható, hogy az a piaci árak jellemző szintjét meghaladta" - áll a határozott üzenet abban a tájékoztatóban, amely péntek délután jelent meg a kormány hivatalos...
Andrej Danko szlovák parlamenti elnök szombaton közölte, kezdeményezni akarja, hogy a cseh törvényhozás példáját követve a szlovák parlament is álljon ki Magyarország mellett a Sargentini-jelentéssel kapcsolatban.
Minden napra jut egy bevándorláspárti brüsszeli javaslat, a bevándorláspárti EU-s politikusok és NGO-k pedig még fokozták is erőfeszítéseiket – mondta Hollik István, a kormánypárti frakciószövetség szóvivője.
Vitray Tamás pályafutása során összesen 46 olimpiai aranyat közvetített, 85 éves kora ellenére is aktív és az egyik legfelkészültebb televíziós riporterek egyike. A DIGI Sportnak azonban már még sincs rá szüksége, erről azonban elfelejtették értesíteni.
Magyarország gazdabarát uniós költségvetés elfogadásában érdekelt. A kormány pedig az elsők között jelezte, hogy ennek érdekében hajlandó emelni a hozzájárulást a közös uniós költségvetéshez.
Több ezer látogató részvételével zajlik a Hungexpo 'F' pavilonjában a Lakás 2018 Országos Kiállítás, ahol a péntek délutáni Lakásáfa Klubon a piac szakértői osztották meg gondolataikat a lakásáfa, a lakásfejlesztések és a lakásárak...
Csökkenteni kell a feszültséget az ukrán-magyar viszonyban, és hatékonyabbá kell tenni a párbeszédet a kárpátaljai magyar oktatás és a kettős állampolgárság problémáiról – jelentette ki Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter.
A Családi Otthonteremtési Kedvezmény átlagos összege a használt lakások vásárlóinak vidéken akár egy extra félszobát, az új lakások esetében kapható 10 millió forintos támogatás pedig a fővárosban egy szobával nagyobb ingatlant is eredményezhet.
Az állami szervek fokozottan készülnek a téli hajléktalanellátásra, így az Országos Mentőszolgálat is, amely elindítja "gondoskodó csoport" járműveit - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton Budapesten.
A magyarok harmada rendszeresen vásárol olyan terméket, amelyre nincs szüksége, az előre nem tervezett, impulzusvásárlásokat legtöbbször az üzletben kihelyezett termékek, akciók váltják ki - derül ki egy friss kutatásból. A...
Több mint kétéves előkészítést követően több terápiás területen összesen 29 új, az adott betegség kezelésében leghatékonyabb innovatív gyógyszer, illetve ezek indikációjának támogatásba történő befogadásáról döntött...
A termelési támogatás kiterjesztését kezdeményezte a kivi- és fügetermesztésre Magyarország az Európai Bizottságnál (EB) - közölte az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára szombaton Becsehelyen. Feldman...