Tovább növeli közvetett részesedését a frissen szerzett 4iG-ben Mészáros Lőrinc, míg az Opus éves mélyponton zárt. A tegnapi amerikai zuhanás után ma emelkednek az ázsiai és európai tőzsdék, a Mol és az OTP is ledolgozzák a tegnapi esés egy részét.
Orbán Viktor tegnap egyeztetett Kásler Miklóssal az EMMI-ről - tudtuk meg. A miniszternek az egészségügyre kell összpontosítania, arról viszont, hogy a kiegészítő biztosítási rendszer peremfeltételeinek a kialakítása lenne az "első számú küldetése", egy magas rangú kormányzati forrás munkatársunknak azt mondta: nem tud ilyesmiről. Az viszont már cs
A Yale történésze szerint a magyar miniszterelnöknek igaza van, ha azt hiszi, hogy a demokráciát el lehet pusztítani belülről, de téved, ha azt gondolja, hogy el is kell pusztítania.
Hova vezetnek az önvezető autók? Miért nem észleltük még idegen civilizációk jeleit? Hogyan tehetnénk hasznosabbá és élvezhetőbbé az iskolát? Ha érdeklik a válaszok, illetve feltenné kérdéseit, jöjjön el a Magyar Tudomány Ünnepe előadásaira!
Az október a mellrák elleni küzdelem hónapja, ennek apropóján dr. Forrai Gábor, a Duna Medical Center radiológiájának vezetője, az Európai Emlődiagnosztikai Társaság (EUSOBI) elnöke összegyűjtötte a mellrákkal kapcsolatos leggyakoribb tévhiteket. 1. Az önvizsgálat elengedő? Az önvizsgálat életet menthet, de fontos észben tartani, hogy mire kitapint
Az MSZP azt javasolja Puzsér Róbertnek, ha komoly az elhatározása, hogy elindul a főpolgármesteri posztért, akkor vegyen részt az ellenzéki előválasztáson.
Elismeri a magyar gazdaságpolitika eredményeit a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank-csoport, ezt tükrözi az is, hogy az IMF néhány napja ismét felfelé módosította a magyar növekedési előrejelzését – hangsúlyozta Varga Mihály, aki a magyar delegáció vezetőjeként képviseli hazánkat az IMF és a Világbank Indonéziában rendezett éves közgyűlésén
Harmadik alkalommal rendezik meg a Margó Irodalmi Fesztivált és Könyvvásárt a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületével együttműködésben, ahol idén már negyven kiadó mutatja be legfrissebb megjelenéseit.
Augusztusban a mezőgazdasági termelői árak 6,0 százalékkal - november óta a legnagyobb mértékben - nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után. A növényi termékek ára 11,2 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékek ára 2,1 százalékkal csökkent - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (
Az őszi időszakban a hazai piacok és áruházak kínálatában is egyre nagyobb számban jelennek meg a tökfélék. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felhívja a vásárlók figyelmét, hogy a tökfélék családjába tartozó fajok közül nem mindegyik ehető.
A Mirotvorec nevű szélsőséges ukrán szervezet a hét elején hét elején feltette személyes adataikat a kettős állampolgárságú kárpátaljaiakat listázó weboldalára.
Egy moszkvai bíróság elrendelte Alekszandr Kokorin és Pavel Mamajev orosz válogatott labdarúgók letartóztatását, akik hétfő reggel egy étteremben - Kokorin öccsével együtt - két embert megtámadtak és megsebesítettek.
A hivatalos ügyintézés digitális fejlesztéseit is érdemes a kiterjesztett valósághoz igazítani – fogalmazott Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára az Infotér 2018 konferencia utolsó napján. Itt mutatkozott be a Magyar Posta e-személyivel akár paypass módon is használható levélkézbesítő PAKK programja is.
Pénteken Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, Dr. Papp László, Debrecen polgármestere és Oliver Zipse, a BMW AG Igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja a Debreceni Egyetemen megrendezett hivatalos eseményen...
Mától tankoláskor másfajta jelölésekkel is találkozhatunk a benzinkutakon: a jól megszokott sárga és zöld címkék mellett fekete-fehér köröket, négyzeteket és rombuszokat is kötelező elhelyezni az autósok pontos tájékoztatása érdekében....
Az MSZP azt javasolja Puzsér Róbertnek, hogy ha komoly az elhatározása, hogy elindul a főpolgármesteri posztért, akkor vegyen részt az ellenzéki előválasztáson.
Összeegyeztethető-e Magyarországon a család és a karrier? Reális-e, hogy a háromgyerekes édesanyák életük végéig SZJA-mentességet kapjanak? Milyen tényezők növelik a párok gyerekvállalási kedvét? Novák Katalin Fidesz-alelnökkel a Hetek készített interjút.
Mi történik, ha falu épült száz hektáros földünkre, amit a román kommunista időkben elkoboztak, és most vissza szeretnénk kapni? A román restitúció visszásságairól tartottak konferenciát a Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Veritas szervezésében csütörtökön Budapesten. Kiderült: a román hatóságok és bíróságok gyakran az időhúzásra játszanak és követke
Dr. Claire Simeone, a hawaii Ke Ka Ola tengeri állatok megmentésére szakosodott állatorvosi központ munkatársa a minap hívást kapott a munkahelyéről. De a telefonba senki nem szólt bele. Aztán megint csörgött a telefon, majd megint, negyedóra alatt kilencszer. Már mindenféle borzalomra kezdett gyanakodni, ezért beautózott a központba. Ott senki nem
A CSOK átlagos összege a használt lakások vásárlóinak vidéken akár egy extra félszobát, az új lakások esetében kapható 10 millió forintos támogatás pedig a fővárosban egy szobával nagyobb ingatlant is eredményezhet.
A Magyar Gyermekirodalmi Intézet negyedik éve jelölhet szerzőket, illusztrátorokat, olvasásnépszerűsítéssel foglalkozó szervezeteket az Astrid Lindgren emlékére létrehozott neves gyermekirodalmi díjra.
Lendületesen tovább emelkedett a hazai üzemanyag-forgalom a harmadik negyedévben. A fogyasztásnövekedés a nyár keresletcsökkentő hatására ugyanakkor valamelyest lassult a 2018 korábbi hónapjaiban tapasztaltnál, derül ki a Magyar Ásványolaj...
Szijjártó szerint bosszú volt a Sargentini-jelentés megszavazása az Európai Parlamentben. A külügyminiszter erről a CBN amerikai hírtelevíziónak adott interjújában beszélt.
A világ leginnovatívabbnak tartott autógyártója, a mesterséges intelligencia, a robotika és az önvezető autózás területén is vezető fejlesztőnek számtó Toyota és a japán telekommunikációs óriás, a sok egyéb terület mellett a robotikában szintén érdekelt SoftBank stratégiai partnerségre lépett egy új, mobilitási szolgáltatásokat kínáló közös vállalk