Orbán Viktornak nincs többé helye az Európai Néppártban – mondta egy interjúban a néppárti politikus. Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint Juncker kijelentése személyes bosszú.
Pályakarbantartás miatt módosul a jövő héten és a következő hétvégén este a szentendrei (H5-ös) HÉV menetrendje - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Egy túl alacsonyan szálló katonai repülőgép okozott nagyobb riadalmat Queenslandben, amikor berepült a felhőkarcolók közé. A hatalmas irodaházban dolgozók halálra rémültek, azt hitték, hogy egy szeptember 11-hez hasonló terrortámadás zajlik éppen. Szerencsére semmi ilyesmiről nem volt szó, csupán az Ausztrál Királyi Légierő (RAAF) tartott bemuta
Visszatérhet a drága energia korszaka, és ez a világgazdaságot fenyegeti – írta az IEA jelentése. Az olajcégek és országok kapacitásaik határán vannak, a kereslet is magas, “kettős csúcsra” számítanak a szakemberek. Ám a keresletet csökkentő hatásokat is azonosítottak, nem egyértelmű, merre mozdul el az olaj.
Míg a 2016-os fogyasztói elégedettségi eredménytáblához képest EU-szerte csak csekély, addig Magyarországon jelentős javulás volt tapasztalható és ez oda vezetett, hogy az uniós tagállamok között Magyarországon élnek a legelégedettebb...
Nagy lépést tett álma megvalósulása felé Usain Bolt (32). A jamaicaiak nyolcszoros olimpiai bajnok sprintere augusztus óta készül az ausztrál élvonalbeli Central Coast Mariners focicsapatával, amelyben eddig 20 percet játszott csereként egy felkészülési mérkőzésen. Pénteken főszereplő volt.
A Belügyminisztérium válaszai mérsékelten egyértelműek, a tavasszal beígért egymilliárd pedig a bujkál a költségvetési tételek között - számolt be a Népszava.
A magyar miniszterelnök folyamatosan ajnározza, valósággal dicsőíti a török elnököt, szemérmetlenül bókol a vendégnek, ugyanakkor nincs nyoma annak, hogy fenntartásait a török elnyomó rendszerrel kapcsolatban akár csak diplomatikusan szóba hozná.
Várpalota 3,5 milliárd forintos kormányzati támogatást kap, amelyet az egészségügyi ellátás, a Thury-vár és az inotai iparterület fejlesztésére fordít - közölte a Veszprém megyei város polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.
Egy amerikai apuka, Dylan Hamilton szerette volna emlékezetessé tenni kislánya hatodik születésnapját, ezért különleges meglepetéssel készült a számára. A gyerek szülei már elváltak, és míg a kislány az édesanyjával él, az apa két órányi autóútra költözött tőlük. Hamilton és a kislányuk édesanyja baráti viszonyt ápol, de sok közös programot nem
Várpalota 3,5 milliárd forintos kormányzati támogatást kap, amelyet az egészségügyi ellátás, a Thury-vár és az inotai iparterület fejlesztésére fordít - közölte a Veszprém megyei város polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.
Jól teljesített az elektronikai ipar, a számítástechnikához kötődő terület, az élelmiszeripar, valamint az elmúlt időszakban már bizonyított alágazatok, például a vegyipar.
Heteken belül elfogadhatja a kormány az alapellátás megerősítéséről szóló javaslatot – közölte az emberi erőforrások minisztere a Medicina Konferencián, a Hungexpón. Az eseményen az öt Nemzeti Egészségprogramot is részletezték.
Enyhe optimizmussal indult ma a kereskedés az Egyesült Államok tőkepiacain, miután egész héten szinte megállás nélkül estek a piacok, az elmúlt két nap pedig úgy tűnt, pánikszerű hangulat vette át az uralmat a tőzsdék felett.Csúszik...
Raab pénteki nyilatkozatában maga is leszögezte, hogy a kormány továbbra is elsődleges fontosságú feladatának tekinti egy jó megállapodás elérését az EU-val.