Teljesen abszurd dolognak tartja az előválasztást Puzsér Róbert, de büszkén elfogadná a pártok támogatását – többek között erről is beszélt ma a független polgármester-jelölt az ATV Híradójának. A főpolgármester-jelölt programja a sétáló Budapest koncepciója köré épül, ennek megvalósítása azonban nem csak az ő feladata.
Szerintem a jegybankok nagy része ugyanazt a hibát követi el, mint a 2000-es évek közepén: azt gondolják, hogy ha a fogyasztói árinfláció "rendben van", akkor nekik semmi dolguk sincs ezen kívül.
Nem csillapodik a venezuelai menekültválság, az ENSZ menekültügyi szervezete már kétmillió közelébe teszi a menekültek számát. Kiderült, hogy ehhez még hozzá kell számolni 300 ezer, korábban el-, majd mostanában visszamenekült kolumbiait is.
A rendőrök 2018. október 10-én 18 óra körül egy pécsi lakásban megtartott kutatás alkalmával több mint öt kilogramm kábítószergyanús növényi származékot, valamint hat tő kábítószergyanús növényt foglaltak le.
Nagy terveket sző David Davis, a Telekom Veszprém kézilabdacsapatának új edzője. A spanyol szakember profi mentalitást vár a játékosaitól a pályán és azon kívül is.
Felfüggesztették a sztrájkot a román fuvarozók, csütörtökön 14 órától ismét közlekednek a távolsági buszok Romániában, miután a képviselőház közlekedési és infrastruktúra szakbizottsága beavatkozott a konfliktusba és a jövő hétre berendelte a minisztert a bizottság elé.
Megfelelőnek tartja az olajpiaci kínálat jelenlegi alakulását a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC), sőt, 2019-ben elképzelhetőnek tartja, hogy ismét visszatér a túlkínálat a piacra. Mohammad Barkindo, a szervezet főtitkára...
350 millió fonttól, azaz megközelítőleg 130 milliárd forintnyi összegtől esnek el hetente a britek, amióta megszavazták a Brexitet. Összeadva ez a GDP-jük 2 százalékát teszi ki egy friss becslés szerint, ami tetemes összeg, és pusztán...
Egyáltalán nem egyedi eset, hogy a csalók az interneten vagy telefonon keresztül keresik fel potenciális áldozataikat és próbálják kicsalni a bankkártya adataikat, annak érdekében, hogy pénzhez jussanak.
Az Európai Unió Bírósága devizahiteles szerződések ügyében hozott szeptemberi ítélete sok tekintetben megerősíti a Kúria eddigi gyakorlatát - közölte a Kúria devizahiteles szerződések érvénytelenségével kapcsolatos perekkel foglalkozó Konzultációs Testülete csütörtökön.
Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt ítélt el egy házaspárt és lányukat a Miskolci Törvényszék csütörtökön. A három vádlott a lány titokban szült gyermekét ölte meg. A lány apját, az ügy elsőrendű vádlottját szexuális erőszak, vérfertőzés miatt is elítélte a bíróság; 25 év fegyházbüntetést kapott.
− Parádés gólokkal nyerte első mérkőzését Szoboszlai Dominik (17) vezetésével U19-es labdarúgó-válogattunk a hazai rendezésű Európa-bajnoki selejtezőtornán – 2-1-re győzött a szlovén csapat ellen a Hidegkuti stadionban.
Az egyik legkeresetteb kompakt SUV, a Nissan Qashqai is 1,3 literes, turbófeltöltéses benzinmotort kap, valamint új kettős tengelykapcsolós automatizált sebességváltót és még némi technikai frissítést is.
A Missouri megyében élő Dustin W. Burns feltehetően nagyon unatkozott a házi őrizetben, ezért is juthatott eszébe, hogy készít egy oktatóvideót arról, hogyan kell egy vajazókéssel levenni a nyomkövetőt lábáról, anélkül, hogy az a rendőrséget riasztaná. A videót feltöltötte a Facebookra, amit a rendőrök már nem találtak annyira viccesnek, ezért v
Belehalt a sérüléseibe az a kisfiú, akit egy autó ütött el a Somogy megyei Kisberényben csütörtök délelőtt. A tragikus baleset a Dózsa utcában történt, mentőhelikopter is érkezett a helyszínre, de a gyermeken már nem lehetett segíteni. A Bors információi szerint egy 2 éves kisfiú az áldozat, és egy postásautó gázolta el a gyermeket. A sonline.hu