A DK politikusa szerint Tarlós István az indulásával előre lemondott minden fővárosi jogkörről, hiszen úgy vállalta az újrázást, hogy ezen túl minden fővárosi beruházásról a kormány dönt majd.
Együttműködési megállapodást írt alá az Exim a Türk Eximbankkal, hogy elősegítsék Magyarország és Törökország gazdasági kapcsolatainak fejlesztését - tájékoztatta a Magyar Export-Import Bank Zrt. szerdán az MTI-t. A megállapodás...
A nemzetközi tapasztalatok szerint azok a felzárkózási modellek voltak sikeresek, melyek nagyban támaszkodtak a belső megtakarításra. A magyar lakosság pénzügyi megtakarításának emelkedésének is döntő szerepe volt a folyó fizetési...
A felettünk elhelyezkedő anticiklon nem engedi az időjárási frontokat kontinensünk középső és keleti tájai közelébe, így még hosszabb ideig folytatódik a napos, enyhe idő.
Két törzse, hat hajtóműve van, a szárnyfesztávolsága pedig 117,3 méter - másfélszer akkora, mint a világ legnagyobb utasszállító repülőjének, a Boeing A38-asnak a szárnyfesztávja.
Még nem látni pontosan, miként valósulhat meg az Orbán Viktor által szorgalmazott hadiipari együttműködés Törökország és Magyarország között – mondta Egeresi Zoltán Törökország-szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában.
Féltékenységi rohamot kapott Angelina Jolie! Ugyan a színésznő kezdeményezte két évvel ezelőtt a válást, mégsem szívesen látja Brad Pittet más nők társaságában. Pedig Brad már hónapok óta randizgat, és most egy fiatal színésznőhöz igen közel is került. Igaz, vele csak készülő filmje miatt, ám Jolie-nak ez is elég volt, hogy azzá a bizonyos zöldszem
Összesítésünk szerint közel 36 ezren szerepelnek jelenleg valamilyen kórházi várólistán, miközben néhány hete Rétvári Bence, államtitkár a parlamentben 27 ezer érintettről beszélt.
Az október 7-én megtartott választások egyik tanulsága, hogy a daytoni egyezmény aláírása után közel 25 évvel sem sikerült egy multikulturális országot létrehozni.
Az elmúlt hét időjárását a csendes, nyugodt kora őszi idő jellemezte. Országos eső nem volt, csak helyenként hullott némi csapadék. Az őszi betakarítási munkákat semmi sem akadályozta. Már az alma szürete is a végéhez közeleg, csak az igen késői fajták szürete várat magára.
Ferenc pápa „azt mondta, nagyon mélyen megérinti az, amit a magyar kormány tesz, elismerését és örömét fejezte ki, hogy ilyen bátor fiatalokkal találkozhat”.
Különös repülők, sötétített üvegű autók, és egy darabolós gyilkosság története tartják izgalomban a szaúdi és a török nyilvánosságot. Dzsamal Hasogdzsi eltűnésének történetében minden gyanús, de leginkább az, hogy hivatalosan senki sem állít semmit.
Nem kell nagy jósnak lenni ahhoz, hogy: jelezzük a hétvégén a Városliget környékét ellepik gyanús fizimiskájú, színes hajú fiatalok siserahada. A British Punk Invasion II. húzóneveként szombaton a Dürer falai ellen indít pogótámadást az angol GBH. Ennek apropóján mesélt a múltról és jelenről a legenda banda frontembere, Collin: – 1978-ban jött lé
A természet sokszínűsége mindig megérint. Most is ez történt elem, mint ahogy tíz évvel ezelőtt is. Ezt a hangulatot szeretném visszaidézni egy régi írásommal.
Király Viktor és párja, Anita lesznek a TV2-n futó Sztárok és párok című műsor szerda esti, első adásának a versenyzői. A szerelmesek mindent megtesznek azért, hogy ne üres zsebbel távozzanak a játékból, az énekes ugyanis már nem kis összeggel tartozik a barátnőjének. – Van egy szabályunk a szétdobált ruhadarabokra, amit egy hete vezettem be. Bár
A vendéglők big data-elemzéseknek köszönhetően sokkal több információval rendelkeznek a betérőkről, mint korábban valaha. A kinyert információknak köszönhetően minden vendégnek saját, személyre szabott menüt és szolgáltatásokat kínálnak, és ez a jövőben csak még inkább így lesz.
Az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője, Tóth Bertalan az elnökség által elfogadott stratégián kívül beszámolt arról is, hogy az MSZP népszavazást kezdeményez a kormánytagok egészségügyi VIP-ellátásának megszüntetéséről.
Adott esetben a család- és gyermekjóléti szolgálat megkeresése is indokolt lehet: a rászorulók itt segítséget kaphatnak a lakhatás, az ellátás és az étkezés kapcsán.
Nikki Haley cáfolta, hogy azért mondott volna le az Egyesült Államok ENSZ-nagyköveti posztjáról, mert 2020-ban indulna az elnök-választáson. Haley lemondása váratlan, de az amerikai elnök elfogadta. Donald Trump - távozása alkalmából - méltatta Haley munkásságát, mint mondta: közös erővel „sok problémát megoldottak”.