Elképzelhetőnek nevezte Csík Zoltán, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója, hogy a megbízott tréner, Gulyás István marad a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője.
2014 novembere óta nem látott magasságba emelkedett a brent árfolyama a mai kereskedésben, 84 dollár felett jár az árfolyam. A WTI szintén emelkedik, a határidős árfolyam 75 dollár közelében, ami szintén több mint 3 éves csúcsot jelent....
A tervek szerint ősszel 500 újoncot soroznak be Kárpátaljáról tényleges katonai szolgálatra az ukrán hadseregbe – jelentette be a Kárpátalja megyei hadkiegészítő parancsnokság vezetője.
Újabb híreket kaptunk a borzasztó várpalotai tragédiával kapcsolatban. F. Gergő, miután pénteken elveszítette szerelmét, a 22 éves P. Enikőt és 2 éves kisfiát, Gergőt, összeomlott, kórházba került. Lapunk úgy értesült, hazaengedték, most családja vigyáz rá.
Angela Merkel az elmúlt hetekben többször is kiállt a déli határszakaszon épített magyar kerítés mellett. A kancellár úgy emlékszik, hogy ő sosem bírálta a határzárat és emiatt Orbán Viktort. Kérdéses, hogy memóriazavarban szenved, vagy csak a politikája elleni elégedetlenséget próbálja csillapítani.
Már nem tudjuk sokáig használni a régi ezres bankjegyeket. Hamarosan már csak az idén márciusban megjelent, megújított 1000 forintos bankjegyekkel lehet fizetni a kereskedőknél.
Az MKB Bank szeptember 28-án értékesítette az MKB Befektetési Alapkezelő Zrt.-ben fennálló teljes, a társaság alaptőkéjének 100 százalékát megtestesítő részesedését - jelentette be a hitelintézet hétfőn. A Magyar Nemzeti Bank...
A megállapodás nélküli Brexitet is kibírja a brit gazdaság Philip Hammond pénzügyminiszter közlése szerint. A politikus szerint a szigetországnak lesz „elégséges költségvetési muníciója” a helyzet kezelésére.
Miután a brit Janice Horton fiai elhagyták a családi fészket, az akkor 58 éves családanya úgy döntött, hogy elindul világot látni - férjével karöltve. Amikor öt évvel ezelőtt a legkisebb fiuk is egyetemre ment, a szülők élete annyira üressé vált, hogy úgy érezték, nem bírják tovább. Mivel mindig is imádtak utazni, úgy döntöttek, hogy ezzel fogjá
Végső nyugalomra helyezték hétfőn a szeptember 19-én, 77 éves korában elhunyt Kulcsár Győzőt, a Nemzet Sportolóját, négyszeres olimpiai bajnok párbajtőrözőt.
Az elmúlt időszakban záporoztak azok a kutatási eredmények, amelyek a lakosság körében vizsgálták a nyugdíjjal kapcsolatos várakozásokat. Az eredményekből kirajzolódó kép nem elsősorban azért elkeserítő, mert semmi jóra nem számítanak a magyarok, hanem azért, mert ennek ellenére nem igazán tesznek semmit. Ha nem lesz megtakarításunk a nyugdíj kiegé
Akik figyelik a politikát, tudhatták, hogy ebbe az irányba mennek a dolgok – ezt mondta Szél Bernadett az LMP-ből való távozásáról az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
A Dél-Afrikában született, de amerikai állampolgárként Los Angelesben élő Patrick Soon-Shiong vagyonát jelenleg 7,6 milliárd dollárra becsülik. Az orvos végzettségű vállalkozó azzal szerezte az első millióit, hogy gyógyszerfejlesztő vállalkozásait sikerült nagyra növesztenie, majd jó pénzért eladnia. Legújabb terve a g4.24.hu szerint, a New York Ti
Több százezer munkahelyet biztosít az USÁ-ban az új, háromoldalú egyezmény, amely felváltja az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt – nyilatkozta Donald Trump amerikai elnök az új megállapodás bejelentésekor.
Birminghamben megkezdődött a kormányzó Konzervatív Párt négy napon át tartó éves konferenciája. A fő téma a Brexit, amelynek lebonyolításáról nézetkülönbség áll fenn Theresa May miniszterelnök és a párt tekintélyes személyisége, Boris Johnson volt külügyminiszter között. Úgy tűnik, mintha Johnson pályázna Theresa May kormányfői pozíciójára.
November 1-től már csak az idén márciusban megjelent, megújított 1000 forintos bankjegyekkel lehet fizetni, és ezt követően a kereskedők már nem kötelesek elfogadni a régi címleteket.
Életrajzi film készül Bud Spencer életének arról a szakaszáról, amely mozis pályafutását előzte meg - jelentette be egy hétvégén zárult olasz filmfesztiválon a két éve elhunyt művész fia, Giuseppe Pedersoli.
Digitális átalakulás zajlik a világban és Magyarországon is, egyre nagyobb az internetes és mobilbanki alkalmazások kínálata. Ennek ellenére a lakosság egy jelentős része még igényli a személyes kiszolgálást, ha pénzügyekről van...
Emelkedéssel ünnepelték a tőzsdék Kanada és az Egyesült Államok megállapodását az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény megújításáról. A Dow közel 200 pontot erősödött.200 pontos pluszban a Dow 2018.10.01 20:32A hétvégén...
A macedónok nem érezték, hogy dönteniük kell az ország nevének megváltozásáról – értékelte Ördögh Tibor Balkán-szakértő az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában a vasárnapi érvénytelen népszavazást.
Egész elképesztő felvétel került fel a világhálóra Kínában: egy Ni nevű nő ugyanis egy étteremben egy igen gyanús valamire bukkant a levese kanalazása közben. Vizsgálódása során arra jutott, hogy ez bizony egy intim betét - amit azonnal le is videózott, majd hívatta az étterem vezetőségét. Eleinte egymillió jüant követelt volna kártérítésként - ez
A vizelet inkontinencia nem mindig előzhető meg, kialakulásának valószínűsége, illetve a tünetek súlyossága azonban csökkenthető az életmód módosításával.
Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés plenáris ülésén reagált a luxusrepülős utazásaival kapcsolatos kérdésekre. Mint mondta: szeretné ő látni azt az embert, aki le tudja kötelezni.
Digitális átalakulás zajlik a világban és Magyarországon is, egyre nagyobb az internetes és mobilbanki alkalmazások kínálata. Ennek ellenére a lakosság egy jelentős része még igényli a személyes kiszolgálást, ha pénzügyekről van szó. A Budapest Bank legfrissebb, reprezentatív felméréséből kiderült: a banki mobilalkalmazások egyelőre kiegészítő szer