2017 decemberében országosan 9787 ingatlan adásvétel bonyolódott, ami a novemberhez képest ugyan csökkenést jelent, de még így is magasabb érték, mint az azt megelőző év utolsó hónapjában - derül ki a Duna House legújabb tranzakciószám-becsléséből....
A koszovói társadalom sikerként könyveli el az ország függetlenségének 10. évfordulóján az önállóság kivívását, ehhez képest másodlagosnak tekintik a munkanélküliség és a korrupció problémáját - jelentette ki Ördögh Tibor Balkán-szakértő az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
Vermontban pont aznap szavazták meg a mariuhánát legalizációját, amikor Sessions keménykedni kezdett. Ráadásul ez az első amerikai állam, ahol a törvényhozás magától lépett, nem kellett népszavazást kezdeményezni a témában.
Előbb vagy utóbb szinte minden kapcsolatban eljön az a pont, amikor a két fél úgy érzi, ideje lenne még szorosabbá fűzni a köteléket. Elvégre csak így derülhet ki, hogy van-e ennek az egésznek jövője, vagy örökre megreked egy bizonyos szinten. Ha úgy érzed, hogy az idei évben ideje lenne egy kicsit komolyabbá tenni a dolgokat, akkor érdemes megfont
Hozzátette, hogy a magyar kormányfő „megtorpedózza a menekültek elosztását; országának csupán 1920 menekültet kellene befogadnia, de őt nem érdekli az EU-s jog”.
Kismértékben 83,3 milliárd forintra nőtt tavaly 2016-hoz képest a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból a hazai vállalkozásoknak és kutatóhelyeknek kifizetett támogatások összege - jelentette be az alapot irányító Nemzeti...
A németek többsége elutasítja, hogy továbbra is a két legnagyobb politikai erő, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége, és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kormányozza az országot. Az ARD...
Kutyák támadtak egy nőre Cecén, gazdájukat gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.
Hasmenéssel, hányással járó megbetegedések miatt pénteken látogatási tilalmat rendelt el az egri Markhot Ferenc Kórház gyermekosztályán saját hatáskörben az orvosigazgató - közölte az intézmény az MTI-vel.
A bolgár politikának és államapparátusnak lesújtó hírneve van Brüsszelben. Szófiában senkit sem vonnak vád alá politikai korrupció miatt, egyetlen egy volt kormányzati tisztségviselő sincsen rács mögött. Mára a bolgár népességből két és fél millió ember dolgozik külföldön, míg otthon ennél kevesebb munkavállaló tevékenykedik, csupán 2,2 millió.
A Volkswagen és társmárkái hihetetlen tempóval pótolják be lemaradásukat a crossover és SUV modellek terén, a változásokat pedig nem könnyű követni. Alig érkezett meg a VW T-Roc, hamarosan már a T-Cross premierje készülhetünk.
Az első új Nissan Leafeken jóformán még meg sem száradt a festék, a jelenleg 8,5 milliótól elérhető 40 kWh-s változat mellett még az idén bemutatják a nagyobb, 60 kWh-s akkucsomaggal felszerelt kivitelt, ami nagyobb távok leküzdésére is lehetővé teszi a modellt.
Új elemet dobott be a fenyegetésébe a német kormányba készülő Martin Schulz, aki már többször is pénzügyi retorziókat helyezett kilátásba Magyarországnak és Lengyelországnak azért, mert nem fogadnak be menekültet. Az SPD elnöke ugyanis...
1932. január 5-én, ma 86 éve született Umberto Eco tudós világpolgár, talján tréfamester, egyetemi félisten és a tudományosan legmegalapozottabb életművű irodalmi kalandor. 48 évesen robbant be a nemzetközi irodalmi életbe A rózsa nevével – szolgáljon e tény megnyugvásul minden ifjú titán számára, aki okvetlenül Petőfi vagy Arthur Rimbaud akar lenn
A nagyközönség előtt csak a hónap végi CES-en mutatkozik be a Hyundai új hidrogénes modellje, ám ez nem akadályozta meg a gyártót abban, hogy már most megmutassa nekünk az FCEV-et.
Bárkivel előfordulhat, hogy véletlenül kizárja magát lakóingatlanából vagy elveszíti a kulcsát. Az első pánik után azonban meglehetősen gyorsan, sokféle segítséget lehet találni. Arra azonban nem árt felkészülni, hogy egy kisebb...
Az ipari termelői árak összességében 4,5 százalékkal haladták meg tavaly novemberben az egy évvel korábbiakat, ugyanúgy, mint októberben. Az előző hónaphoz viszonyítva 1,0 százalékkal emelkedtek a termelői árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).