Az emberek nagy része általában nem elégedett sem a testtömegével, sem a testalkatával. Létezik azonban az ideális testsúly kiszámításának egy olyan, szakemberek által felállított képlete, amely valóban hozzásegít minket az egészségünk megőrzéséhez.
Folyóba zuhant egy hidroplán Szilveszter este Sydneytől északra, fedélzetén egy nyaralását töltő brit családdal. A Hawkesbury folyón történt szerencsétlenségben életét vesztette a brit család mind az öt tagja, köztük egy 11 éves kislány, valamint a gép pilótája is - jelentette hétfőn a helyi média.
Az újév újabb adócsökkentéseket hoz a hazai vállalkozásoknak. A kormány az újabb adócsökkentésekkel tovább szeretné növelni a magyar vállalkozások versenyképességét és segíteni őket abban, hogy a dolgozók bérét emelni tudják – írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A jegybank hivatalos adatai szerint idén az újonnan folyósított személyi hitelek összege 47 százalékkal 228 milliárd forintra emelkedett a magyarországi piacon. A személyi hitelek iránti keresletet fokozza az, hogy sok háztartás a korábbi...
Január elsejétől változik az előadóművészeti, a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló, valamint a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló törvény. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatályba lépésével emellett egyszerűsödik több, a kulturális ágaz
Tűz pusztított szilveszter este az észak-angliai Liverpool egyik parkolóházában, a lángokban autók százai égtek ki, és számos környező épületből kellett embereket kimenekíteni.
Ha esetleg az volt az újévi fogadalmad, hogy megtudod, hogy hangzik a Boldog új évet! Európa különböző országainak nyelvein, akkor 2018 máris elég jól indul neked.
Idén jóból és rosszból is bőven kijutott hírességeinknek. Összeállításunkban az 2017 legnagyobb port kavart botrányaira emlékezünk, azokra az esetekre, amelyeket ők legszívesebben örökre elfelejtenének...
Évek óta emelkedő részvénypiacok, folyamatosan új csúcsra dráguló lakások és bitcoin-őrület után mi is lehet vajon a legnagyobb kockázat 2018-ban? A válasz: ha ezek a lufik kipukkadnak. Újévi cikksorozatunk második része, a negatív...
Budapest szívében is ezrek köszöntötték az újévet. A szilveszteri ünneplés után a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. dolgozóinak jócskán van mit eltakarítani a belvárosi Vörösmarty téren.
Budapest lakásárai kifejezetten olcsónak számítanak az európai fővárosok között. A magyar fővárosnál csak a horvát, a szerb, a bolgár, a ciprusi és a román számít olcsóbbnak. Ugyanakkor a budapesti lakásár kevésbé megfizethető az itt élők számára, mint a prágai vagy varsóiak számára. Nálunk a használt lakásokért 884 ezret, az újakért akár 1,4-1,8 m
Országszerte okoztak kisebb tüzeket a nem körültekintően használt tűzijátékok, és számos balesethez is riasztották a tűzoltókat szilveszterkor - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-vel.
Nyugat, északnyugat felől a hétfő délutáni órákban újabb front éri el hazánkat, amely az ország déli területein többfelé okoz jelentős mennyiségű csapadékot.
Fucsovics Márton két sima játszmában legyőzte az argentin Nicolas Kickert az indiai Púnában zajló, 501 ezer dollár (130 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztorna első fordulójában, hétfőn.
A "francia újjászületés" megteremtésének szándékáról beszélt Emmanuel Macron francia elnök vasárnap, egyúttal azt ígérte, hogy 2018-ban folytatja a megkezdett reformokat, nem utolsósorban a francia-német együttműködésre támaszkodva.
Kedves Nézőink! Január 3-tól több ponton is változik az ATV műsorrendje. Hétköznaponként hosszabb lesz a délelőtti Fórum, szerdától a nézőink 9 óra 10 perctől egészen 10 óra 50 percig mondhatják el véleményüket a legaktuálisabb témákról.
Idén is történtek szexuális molesztálások Berlinben a Brandenburgi kapunál tartott szilveszteri rendezvényen – közölte hétfőn hajnalban a német főváros rendőrsége.
Országszerte több mint háromezer - ebben csak a fővárosban több mint ezer - riasztásuk volt a mentőknek a mostani szilveszteren - közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója hétfő reggel az MTI-vel.
Budapest lakásárai olcsónak számítanak az európai fővárosok között. A magyar fővárosnál csak a horvát, a szerb, a bolgár, a ciprusi és a román az olcsóbb.
Budapest lakásárai olcsónak számítanak az európai fővárosok között. A magyar fővárosnál csak a horvát, a szerb, a bolgár, a ciprusi és a román az olcsóbb. Ugyanakkor a budapesti lakásár kevésbé megfizethető az itt élők számára, mint a prágai vagy varsóiak számára. Nálunk a használt lakásokért 884 ezret, az újakért 1,4-1,8 millió forintot fizetünk n
Új év, új szabályok. Több változás is életbe lépett az idei évtől: például több támogatást kapnak a családok, három százalékkal emelkednek a nyugdíjak, illetve csökken bizonyos élelmiszerek és például az internet áfája. A vállalkozások is kedvezőbb feltételekre számíthatnak idén.