2018. január 8. hétfő

jan. 8
22:48
A boncasztalon tért magához egy halottnak nyilvánított spanyol rab (444.hu)
Nem sokon múlt, hogy felnyissák.
jan. 8
22:51
Ellentmondásokba keveredett Ahmed H. a bíróság előtt (Gondola)
Többször is ellentmondásba keveredett vallomása során Ahmed H. az ellene a röszkei közúti átkelőnél 2015 őszén történt tömegzavargás ügyében folyó, megismételt elsőfokú eljárás hétfői tárgyalási napján a Szegedi Törvényszéken
jan. 8
22:51
Túl sok a jóból? – ilyenek lesznek az új Mercedes A-osztály kormánykerekei (Auto Pult)
Az új Mercedes-Benz A-osztály premierje már a nyakunkon van, mi pedig nem győzzük árgus szemekkel kémlelni az újdonságot, melynek fontossága nem elhanyagolható. Az első- és összkerékhajtású kompakt ugyanis a jövőben legalább féltucat alapját adja, köztük a Kecskeméten készülő új CLA-val.
jan. 8
22:53
Merkel-kormány: cenzúra biztonság helyett (Gondola)
A politikai véleményeket bűncselekménnyé tették, de a bűnözés következmények nélkül marad.
jan. 8
22:53
Súlycsökkentéssel jön még az idén az új Renault Clio (Auto Pult)
Az október elején kezdődő Párizsi Autószalonra fontos premierrel készül a Renault: itt leplezik le a Clio új generációját, amely a mostanában különösen erős kisautó szektorban jelentős súlycsökkentéssel és új hajtásláncokkal kíván érvényesülni.
jan. 8
22:54
Visszafelé sült el a megbélyegzés (HírTV)
Nőtt a kormány céltáblájára került, a Fidesz által sorosistának bélyegzett civil szervezetek támogatása.
jan. 8
22:55
Javában készül az új Hyundai Veloster – erre számíthatunk (Auto Pult)
A Hyundai Veloster előző generációja nálunk nem volt nagy sikertermék, amihez az is hozzájárult, hogy a forgalmazása idő előtt megszűnt Magyarországon. Ennek ellenére a sportos kompakt kap új generációt, sőt, az ízelítőkkel sem fukarkodnak már róla a gyáriak.
jan. 8
22:56
Rühességgel mentek haza a Margit-kórházból (HírTV)
Betegek, ápolók és hozzátartozók is elkapták a fertőzést.
jan. 8
22:57
Erőkúra: rövidesen felfrissül a Mercedes-AMG sportautója, a GT (Auto Pult)
Szinte minden nap rádöbbenünk, hogy mennyire rohan az idő, amit többek között mi sem bizonyít jobban, mint például a Mercedes-AMG sportautója, az AMG GT: olyan érzésünk van, mintha a GT alig két éve lenne velünk, azonban a modell már több, mint 3 éve mutatkozott be, 3 éve tavasszal pedig már megérkeztek tulajdonosaikhoz az első példányok.
jan. 8
22:59
A csábítás ereje – BMW 120d xDrive teszt (2018) (Auto Pult)
Veszélyes játékszer a csáberő, hiszen az érzékekre hat, rabul ejt és elcsavarja a fejet, miközben képes teljes mértékben feledtetni azokat attribútumokat, amelyek a hatás kiteljesedését megelőzően az ellenállás alappilléreit képezték. Ezúttal is könnyen csapdába eshetünk, hiszen tesztalanyunk, a BMW 120d xDrive több fronton is igyekszik ostromolni a vezetés szerelmeseinek szíve köré tornyosuló…
jan. 8
23:06
Barcelonai győzelemmel zárult a La Liga fordulója (m4sport.hu)
Egyre nagyobb bajban a Málaga.
jan. 8
23:09
Február végén rendezik a Budapest Táncfesztivált (Gondola)
A San Francisco-i kortárs balett-társulat, az Alonzo King Lines Ballet lesz a díszvendége az idei Budapest Táncfesztiválnak, amelyet február 20
jan. 8
23:11
Második fordulóra lesz szükség a cseh államfőválasztáson (Gondola)
Nincs egyértelmű esélyese a pénteken és szombaton tartandó cseh államfőválasztásnak, így valószínű, hogy az új köztársasági elnököt csak a két hét múlva megrendezendő második fordulóban választják meg - jelzik a csehországi felmérések, amelyeket a voksolás előtt utoljára hétfőn lehetett nyilvánosságra hozni
jan. 8
23:12
Hiába próbálják, nem hagyja magát megfélemlíteni a független jelölt (HírTV)
Márki-Zay Péter szerint ez a rendszer erkölcsileg már megbukott.
jan. 8
23:13
Tőkés: az EMNT az önrendelkezés évét ünnepli 2018-ban (Gondola)
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) az erdélyi magyar nemzeti önrendelkezés évét ünnepli 2018-ban, ennek jegyében szervezi idei programjait - jelentette ki Tőkés László európai parlamenti (EP) képviselő hétfőn nagyváradi sajtótájékoztatóján
jan. 8
23:15
A kormány továbbra is meg fogja védeni a határokat (Gondola)
Az Ahmed H.-ügy tanulságaként levonható, hogy terrorizmus esetén is vannak olyan szervezetek, amelyek a magyar hatóságok munkáját bírálják.
jan. 8
23:24
Leépítették a közmunkások létszámát a munkanélküliek lakta településen (HírTV)
A jobbikos polgármester 38 közfoglalkoztatottra tett javaslatot, a képviselők csak 26 főt szavaztak meg.
jan. 8
23:24
Jó negyedévet zárt a Duna House (vg.hu)
A tavalyi negyedik negyedévében tovább növekedett a Duna House hiteltevékenysége, a 2017-es év egészét tekintve minden fő szegmense jelentős bővülést ért el – jelentette a cégcsoport.
jan. 8
23:27
Fél évre leállt Prága híres csillagászati órája, az Orloj (Gondola)
Leállt és fél évre eltűnik az emberek szeme elől a prágai Óvárosi városháza híres csillagászati órája, az Orloj
jan. 8
23:36
Édes fotókat készítettek Charlotte hercegnőről az első óvodai napján (Ripost)
A követők imádják az édes és egyben profi képeket a kis Charlotte-ról.
jan. 8
23:38
Gyerekekkel készült veszélyes mutatványra Rippel Ferenc (Ripost)
Az artista a 2018-as Cirkuszfesztiválon nem csak a testvérével lép színpadra.
jan. 8
23:54
Mintegy másfél milliárd ember előtt tiszteleg a Nike ezzel a Jordan cipővel (Player)
A kínai újév (vagy másképpen: holdújév) közel másfél milliárd ember legnagyobb ünnepe Kínában és Kelet-Ázsia számos országában – körülbelül olyan hangsúllyal bír náluk, mint a keresztényeknél a karácsony. Az időpontja minden évben változik – 2018-ban február 16-ára esik, és ezt bizony a Nike sem felejtette el.

Keresés