A kormány, a munkáltatók és a szakszervezetek is 9-10 százalék körüli bérfejlesztéssel kalkulálnak erre az évre, ami több mint 6 százalékos reálkereset-növekedést jelenthet.
Ez a kormányzat igenis törődik a legifjabb generáció, a jövő harcosainak felkészítésével, mert a biztonságunkat a Soros által támogatott sátáni terrorizmus fenyegeti.
Donald Trump amerikai elnök telefonon megvitatta az észak-koreai és az iráni helyzetet Emmanuel Macron francia államfővel. A beszélgetést Donald Trump kezdeményezte, és még szombaton került rá sor, de a Fehér Ház csak vasárnap este adott ki róla közleményt.
Vízkereszt, azaz január 6. után gyorsul fel az ünnepek elmúltával a karácsonyfák leszedése, kidobása. Budapesten a következő egy-másfél hónapban több mint félmillió kiszáradt, tűleveleit hullató fenyő elszállításáról kell gondoskodni - írja a Magyar Nemzet hétfői száma a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit (FKF) Zrt. tájékoztatása alapján.
A hétvégén debütált a Mária Teréziáról szóló kétrészes játékfilm, amelyből a Szent Korona és a híres életünket és vérünket jelenet sem hiányzott, de a hálószobatitkok sem. A filmet négy ország – Ausztria, Szlovákia, Cseh- és Magyarország – közmédiája készítette, ilyenre eddig még nem volt példa, ezért a szándék önmagában is dicséretes. A végeredmén
Továbbra is jó hangulat uralkodik a világ piacain. Amerika jó számokat hozott, de a politikai feszültségek is mutatnak némi enyhülést (reméljük nem csak időszakosan).
Mika Häkkinen egykori ellenfeléről, Michael Schumacherről mesélt, valamint arról, számára is nehéz elfogadni azt, ami a hétszeres világbajnokkal történt. Schumacher igazán nagy nevekkel harcolhatott karrierje során, egyik legnagyobb ellenfele pedig Mika Häkkinen volt, aki 1991-től 2001-ig tartó karrierje során összeen 20 győzelmet szerzett, 1998-ba
A Barcelona – mindenekelőtt természetesen Lionel Messivel a soraiban – a Levantét fogadta tegnap délután a spanyol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában. Mégsem a pályára lépők voltak fókuszban, hanem a katalánok friss szerzeménye, Philippe Coutinho (képünkön), akinek a leigazolását szombat este erősítette meg hivatalosan a Barcelona.
Több mint félezer hatvan év feletti ember követett el bűncselekményt Észak-Magyarországon tavaly, Borsod megyében például háromszáz időskorút értek tetten a rendőrök. Az Országos Rendőr-Főkapitányság adatai szerint a Dunántúlon nyugalmas az élet.
Megduplázódott a lakberendezők forgalma Budapesten az utóbbi két-három évben felpörgő lakáspiacnak köszönhetően - nyilatkozta a Világgazdaságnak Ács Erzsébet, a Lakberendezők Országos Szövetségének elnöke. Rendelésállományuk...
Woodrow Wilson amerikai elnök 1918. január 8-án hozta nyilvánosságra 14 pontba foglalt javaslatait az első világháború utáni „békerend” kialakításának alapelveiről.
Bejelentés érkezett a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) ügyfélszolgálatára, hogy a (+36)-61-272-217 telefonszámról valaki a Mabisz nevében 90 ezer forint befizetésére szólította fel a panaszost, arra hivatkozva, hogy lakott területen belül 105 km/h sebességgel hajtottak az autójával.
A belsőségek és az élelmezési célra alkalmas vágási melléktermékek áfájának csökkentésével gyakorlatilag teljes lett a sertés kedvezményes áfakulcs alá sorolása. A szakmabeliek szerint az eddigi adócsökkentések nemcsak kifehérítették az ágazatot, de meg is mentették az ellehetetlenüléstől.
Sűrű ködre ébredhet az ország hétfő reggel, ami napközben tartósan meg is marad a nyugati tájakon, így arrafelé napsütésre egyáltalán nem számíthatunk. Másol változóan felhős lesz az ég, a hőmérséklet a keleti szél felélénkülésével hajnalban 2-8, délután 7-13 fok lehet. Csapadék sehol sem valószínű.
A Balaton északi partjára is korszerű, légkondicionált villamos motorvonatokkal mehetnek nyaralni az utasok, ha elkészül az a villamosítás, amelynek közbeszerzési pályázatát a napokban írta ki az állami beruházó.
Szakértő kezekben az akupunktúra hatékony fájdalomcsillapító módszer mozgásszervi panaszok esetében. Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a Fájdalomközpont sebésze, fájdalomspecialista és akupunktőr a módszer bizonyított hatásairól és az integratív megközelítés működéséről beszélt.
Januárban és februárban a szezonális leértékelések mellett leginkább a karácsonyra kapott ajándékok cseréje, az azzal kapcsolatos ügyintézés pörgeti a kiskereskedelmet – a tapasztalatok szerint pedig az ünnepek utáni időszak az egyik legélénkebb a fogyasztóvédelemben. Rengetegen futnak bele különféle jótállási, garanciális problémákba a tartós fogy
Az ugye megvan, hogy Hongkongban a lakosság mintegy húsz százaléka vagyonosnak számít, egyes előrejelzések szerint pedig 2020-ra már többségbe kerülhetnek a gazdagok a filmekből is jól ismert, pörgő, csillogó városállamban.
Két évvel ezelőtt hunyt el a legendás színésznő, akinek Schmuck Andor is nagy tisztelője volt! Most szomorúan tapasztalta, hogy a mai napig senki sem állított emléktáblát Psota Irén egykori otthonához. A lakók véleménye megoszlik a témáról: nem mindenki rajong az ötletért!
Az olajipari és üzemanyagkereskedő cégek a hagyományos tevékenységekről új területekre helyezik át a hangsúlyt. Interjú Bujdosó Andreával, a Shell Hungary igazgatóságának elnökével, értékesítési igazgatóval.
Bár a napos körzetek mellett ködös és borult területek egyaránt lesznek, a hőmérséklet továbbra is az átlag felett alakul. Január 8-án az átlagos minimum -4, maximum +2 fok, de hétfőn ennél még a leghűvösebbnek várt helyeken is több fokkal enyhébb lesz az idő.
Az áfacsökkentés hatására akár 15-20 százalékkal is bővülhet a halak értékesítésének forgalma az áruházláncok szerint, a fogyasztók pedig 17-22 százalékkal kedvezőbb áron juthatnak pontyhoz, harcsához vagy épp lazachoz, mint tavaly.
Vízkereszt, azaz január 6. után gyorsul fel az ünnepek elmúltával a karácsonyfák leszedése, kidobása. Budapesten a következő egy-másfél hónapban több mint félmillió kiszáradt, tűleveleit hullató fenyő elszállításáról kell gondoskodni – írja a Magyar Nemzet hétfői száma a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit (FKF) Zrt. tájékoztatása alapján.
- A hazai politikai kabaré koronázatlan királyát, Sas Józsefet egyáltalán nem bántja, hogy a pici, Dob utcai Fészek Klubban lép fel, ugyanis még így is imádja a közönség, tévénézők százezrei kapcsolnak műsorára, ha sugározza a tévé.
A világ egyik vezető könyvvizsgáló és professzionális tanácsadó hálózata, a BDO tagvállalatainak összesített díjbevétele elérte a 8,1 milliárd USA dollárt (7,4 milliárd euró) a 2017. szeptember 30-án zárult pénzügyi év során. Ez 8 százalékos bővülést jelent az előző évhez képest.
Két személyi változás is történt a hazai ingatlanpiacon az elmúlt hónapban. A tavalyi év decemberétől Tomasz Lapinski lett a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia Zrt. pénzügyi vezetője, a CTP-nél pedig új Country Manager-ként Nemes Rudolf...