Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az év első hetében, a BUX pénteken 39 995,16 ponton zárt, előző heti értékénél 617,85 ponttal, 1,57 százalékkal magasabban.
Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy „feltétlenül” beszélni akar telefonon Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, és reményét fejezte ki, hogy kedvezően alakulnak a két Korea között tárgyalások.
Ünnepélyes keretek között átadták a Magyarországi Baptista Egyház (MBE) új budapesti épületét, amelyet a kormány adott az egyház tulajdonába missziós, oktatási és szociális célokra.
Forgalomkorlátozás várható az M1-es autópálya mindkét oldalán a 12-es és 66-os kilométerszelvények között január 8-tól 14-ig kátyúzás és szalagkorlát javítás miatt - közölte honlapján a rendőrség. A Komárom-Esztergom...
Bochkor Gábor ebben a műsorban is hozza magával kritikus, provokatív stílusát és természetesen az elmúlt hét legérdekesebb híreit. 4 vendég, 5 nézőpont: szórakoztató beszélgetés az ország legjobb arcaival, ahol kiderül, ők hogyan látják a világot. #Bochkor vasárnap 20:00-kor az ATV-n.
Az amerikai elnök kijelentette, hogy "feltétlenül" beszélni akar telefonon Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, és reményét fejezte ki, hogy kedvezően alakulnak a két Korea között tárgyalások
Alaposan felfordul a naptár az idén: az ünnepnapok sajátos elhelyezkedése miatt sok lesz a hosszú, illetve a rövid hétvége is 2018-ban. 2017-hez képest különösen nagy a kontraszt, ami miatt felmerül a kérdés, vajon befolyásolja-e a gazdasági...
A választások esélyesének az UBP és a görög ciprusiakkal való megegyezést támogató baloldali Török Köztársasági Párt (CTP) tűnik, őket követi várhatóan a béketárgyalások egykori vezetője, Kudret Ozersay pártja, a Néppárt (HP)
Kiadta előrejelzését az Országos Meteorológiai Szolgálat. Északon általában erősen felhős vagy borult, párás, helyenként tartósan ködös időre számíthatunk, néhol szitálás, gyenge eső is előfordulhat
A székelység titka a szabadság és az önrendelkezés iránti olthatatlan vágy – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára vasárnap, a madéfalvi vérengzés 254. évfordulóján, Bonyhádon.
Különös lépést fontolgat Donald Trump amerikai elnök Észak-Koreával kapcsolatban. Arról már megállapodás született, hogy idén elmarad a Kim Dzsong Un rezsimjét igencsak idegesítő, szokásos dél-koreai - amerikai közös hadgyakorlat, most még ráadásul az amerikai elnök beszélni is akar az észak-koreai diktátorral.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az időközben felmerült új témajavaslatok és a nyílt pályázat eredménye alapján módosította a 2018 évi emlékérme-kibocsátási programját, így tizenegy témában, négy korábbi sorozatot folytatva 22 emlékérme kibocsátását tervezi 2018-ban
Megöltek egy férfit a főváros XVII. kerületében vasárnapra virradóra, a támadó egy nőre is rálőtt, majd fegyverét maga ellen fordította - közölte a rendőrség a honlapján
A jelentősen megnövekedett forgalom miatt hét kilométeres torlódás alakult ki az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátkelőnél Ausztria felé vasárnap délelőtt - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
Tavaly majdnem 5 százalékkal – 609 milliárd forinttal – több adóbevétel érkezett az adóhivatalhoz mint 2016-ban – tájékoztatta s Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t. A növekedés mértéke jelentős, még a bruttó hazai termék (GDP) várható növekedési ütemét is meghaladja, és mindezt úgy, hogy 2017-ben összességében 860 milliárd forinttal csökkent a…
A csepeli MSZP Bangóné Borbély Ildikót indítaná Németh Szilárd Fidesz-alelnök ellen az áprilisi országgyűlési választáson - értesült a 24.hu. A DK nem ért egyet a javaslattal.
Több mint egy hete tartanak a tiltakozó megmozdulások Iránban, a legújabb hírek viszont már arról szólnak, hogy a jelenlegi vezetés letartóztatta az ország volt elnökét, Mahmud Ahmadinezsádot.
Egy amerikai magánvállalkozás, az Ocean Infinity nevű amerikai kutatócég tett ajánlatot arra, hogy folytatná a csaknem négy éve eltűnt repülőgép utáni kutatást
„Szinte semennyire” nem egyeztethető össze fontos kérdésekben a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU), valamint a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) álláspontja – mondta Kiszelly Zoltán politológus az M1 aktuális csatornán vasárnap azzal kapcsolatban, hogy a nap folyamán előzetes egyeztetés kezdődik Németországban a közö
Több makrogazdasági adat is megjelenik a következő héten, így az ipari termelési, kiskereskedelmi és külkereskedelmi, valamint inflációs mutatók, ezek mellett a tavalyi államháztartási adatokat is közlik.
Duplán is meglepődött a taszári asszony, először azon, hogy mekkora tojást tojt a tyúkja, másodszor azon, amit a tojás feltörése után annak belsejében talált.
Elkezdődött az egyeztetés a Németországot 2013 óta kormányzó nagykoalíció megújításáról Berlinben vasárnap, a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás utáni 104. napon.