2018. január 5. péntek

jan. 5
7:57
Beszállási lehetőség nyílik a Telekomnál (vg.hu)
Szép befektetési lehetőséggel kezdődik az idei év, az első napokban ugyanis meglehetősen alacsony szintre csúszott vissza a Magyar Telekom árfolyama, olyan alacsonyra, hogy itt azért a hosszú távon gondolkozók már kedvet kaphatnak a részvényhez.
jan. 5
7:59
Újraindulhatnak a kétoldalú tárgyalások Észak- és Dél-Korea között (vg.hu)
Észak-Korea elfogadta azt a dél-koreai javaslatot, hogy a két ország január 9-én Panmindzsonban magas szintű egyeztetéseket kezdjen a kétoldalú tárgyalások újraindítása jegyében – jelentette be pénteken a két Korea egyesítésének ügyeivel foglalkozó szöuli minisztérium.
jan. 5
8:00
Ezt okozhatja, ha nincs elég orrváladék (WebBeteg)
Az orr és az orrjáratok az elsődleges védelmi vonalat jelentik a fertőzésekkel szemben. Számos kórokozó és idegen anyag próbál bejutni a szervezetbe az orron át, és az orrváladék az, ami csapdaként funkcionál a behatoló mikroorganizmusok ellen. Abban az esetben azonban, ha az orrjáratok kiszáradnak, a védelem is lecsökken. Az orrnyálkahártya kiszár
jan. 5
8:00
Vizsgálják az Állami Számvevőszék ellenőrzési gyakorlatát (ATV)
Vizsgálja a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, hogy milyen adatokra láthat rá az Állami Számvevőszék, és azt is, hogy a törvény szerint miket ellenőrizhet.
jan. 5
8:06
Mercedes: Bottasnak vb-címért kell harcolnia 2018-ban (F1világ)
Nagy elvárásai vannak a Mercedes Forma-1-es csapatának Valtteri Bottas felé – Toto Wolff azt mondja, a finn pilótának idén a világbajnoki címért kell harcolnia. Bottas tavaly csatlakozott a Mercedes csapatához, és bár 3 versenyt meg tudott nyerni, csapattársával, Lewis Hamiltonnal nem tudta felvenni a versenyt, így nem volt esélye arra, hogy megnye
jan. 5
8:06
Enyhülhet az észak-koreai politika? (ProfitLine)
Matura Tamás Ázsia-szakértő szerint átmeneti enyhülés várható Észak-Korea politikájában azután, hogy a kommunista állam sportolói kijutottak a téli olimpiára, és hogy magas szintre jutottak az ország nukleáris fejlesztései.
jan. 5
8:06
Ilyen bikacsordát nehéz lesz megállítani - Tovább vásárolhatják a részvényeket (Portfolio)
Idén csak úgy záporoznak a kedvező makrogazdasági adatok az Egyesült Államokban, így nem csoda, hogy sorra dőlnek a korábbi csúcsok a tőzsdéken. Ázsiában is nagyon jó a hangulat, amit Észak-Korea békülékenyebb hangvétele is támogat...
jan. 5
8:06
Trumpnak nem sikerült betiltatnia az elnökségéről szóló könyvet (ATV)
Donald Trump amerikai elnöknek nem sikerült elérnie az elnökségéről szóló, volt főtanácsadója, Steve Bannon közreműködésével készült könyv betiltását.
jan. 5
8:06
Nagy Ádámék Torinóban kezdik az évet (m4sport.hu)
A Napolira és a Juvéra könnyű, az Interre és a Romára keményebb meccs vár.
jan. 5
8:09
Csirkemájkrém (Mindmegette)
jan. 5
8:09
Az eladó elkapja a tolvajt a boltban. Sírni kezd, amikor meglátja mit lopott... (Blikk)
Nem gondolta, hogy ez kell neki...
jan. 5
8:12
Blair: Romboló erejű folyamat a brexit (HírTV)
Külföldi lapszemle.
jan. 5
8:12
Többet kell fizetni a tankolásért (Portfolio)
Emelte bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. Az emeléssel a benzin átlagára 360 forintra, a gázolajé 373 forintra nőtt. A benzin ára legutóbb december 29-én...
jan. 5
8:12
Egy 19 éves autóversenyzőt indít az MSZP Hatvanban (ATV)
A versenyautót cserélné a politikára az a 19 éves autóversenyző, akit az MSZP a hatvani választó-körzetben indít az országgyűlési választásokon.
jan. 5
8:12
Mindenki jól jár az új adózási törvényekkel (TőzsdeFórum)
Csökkenő adókulcsokkal és sok tekintetben ügyfélbarátabb adóigazgatással indul az év.
jan. 5
8:12
Nőtt az orosz kőolaj exportvámja (NRGreport)
Oroszország megemelte a kivitelre szánt kőolaj vámját januártól - olvasható az orosz gazdaságfejlesztési minisztérium honlapján.
jan. 5
8:14
A Norvégiában eladott autóknak már a fele elektromos vagy hibrid (NRGreport)
A támogatásoknak köszönhetően a forgalomba helyezett új autóknak tavaly már több mint a fele elektromos vagy hibrid jármű volt Norvégiában az OFV autóipari üzleti tanácsadó vállalat adatai szerint.
jan. 5
8:15
Kapócs Zsóka elárulta, ki születendő gyermekének az édesapja (Blikk)
- Kapócs Zsóka úgy érzi, hogy kedvese mindent megadott neki azzal, hogy közösen vállaltak gyereket.
jan. 5
8:16
Emelkedik az olajár, drágul Magyarországon a benzin (NRGreport)
Az emelkedő olajárak hatására péntektől emelkednek az üzemanyagárak. A benzin ára bruttó 2 forinttal, a gázolaj ára pedig 4 forinttal lesz drágább literenként. Így a benzin átlagára 360 forint lesz, a gázolajé pedig 373 forintra emelkedik.
jan. 5
8:18
Irak: visszaszerzett olajmezők, romokban heverő ország (NRGreport)
Katonai szempontból Bagdad sikeres évet könyvelhet el. 2017-ben a kormányerők ismét ellenőrzésük alá vonták az Iszlám Államtól visszaszerzett olajkitermelő helyeket.
jan. 5
8:18
Kilenc váratlan esemény volt tavaly a belgiumi nukleáris létesítményekben (NRGreport)
Belgium atomerőműveiben az előző évekhez képest kevesebb, mindössze kilenc váratlan esemény, vagy nukleáris baleset történt 2017-ben - közölte La Libre Belgique című belga napilap.
jan. 5
8:21
Súlyosabb büntetés jár a bejelentés nélküli foglalkoztatásért (Infostart)
Szigorodik az idei évtől a bejelentés nélküli foglalkoztatás szankcionálása, így már az első ízben észlelt munkaügyi jogsértés esetén is bírságot kaphatnak a kis- és középvállalkozások is.
jan. 5
8:24
2018-ban a legjobb választás! – Most akár 22 kreditpont és a gyorsaknak extra ajándék (Adózóna)
A 2018. évre vonatkozó törvényváltozások középpontjában az adózás rendjének átfogó átalakítása áll. – Tájékozódjon az Adózónán, és kérje szakértőink segítségét! – Akár 22 kreditpont 2018-ra – 2018-as Adó- és Tb-Különszámok – Kitűnő ár-érték arány! – Rendeljen most!
jan. 5
8:24
Piquet: Alonso nagyon rossz politikus (F1világ)
A háromszoros Forma-1-es világbajnok Nelson Piquet szerint Fernando Alonso „nagyon rossz politikus”, ennek köszönhető az is, hogy az elmúlt bő 10 évben egy világbajnoki címet sem tudott nyerni. Alonso 2005-ben és 2006-ban a Renault színeiben lett világbajnok, azóta azonban – bár volt rá esélye – egyetlen újabb bajnoki diadal sem jött össze számára.
jan. 5
8:27
Lebukott a 70 éves pedofil, aki babaolajjal várt egy 15 éves fiút – videó (Blikk)
Anglia - Egy pedofil nyugdíjas közel 300 kilométert utazott, hogy lefeküdjön egy 15 éves fiúval, azonban a helyszínen kellemetlen meglepetés érte.
jan. 5
8:27
Hálószaggató bombagólok után döntetlen a londoni derbin (Blikk)
A londoni derbin született két gólt még sokáig emlegetik majd.
jan. 5
8:27
"Álldogált" a forint (Alternatív Energia)
Pár fillérrel azért erősödött péntek reggelre a bankközi devizapiacon.
jan. 5
8:28
Váratlan fordulat, új hírek a nemrég műtött Benkő Lászlóról (Ripost)
Sokat javult az állapota a november 14-én életmentő műtéten átesett zenésznek.
jan. 5
8:28
Ezt látni kell: megőrültek a rajongók a magyar sportolóért (Ripost)
Nem mindennapi befejezést választott Hanga.
jan. 5
8:29
Sokkolja az állatokat a különösen ritka hideg Floridában – Egy leguán megmerevedve esett a földre (Blikk)
Sokkolja az állatok szervezetét a különösen hideg időjárás Floridában.
jan. 5
8:29
A Barcelona még izgulhat a Spanyol Kupában (Blikk)
A Barcelona még izgulhat a Spanyol Kupában, de legalább egyik kulcsemberük visszatért. A Real Madrid viszont simán verte másodosztályú ellenfelét.
jan. 5
8:29
Drágult a tankolás, a dízelesek húzzák a rövidebbet (Alternatív Energia)
jan. 5
8:30
Nem titkolóznak tovább: kollégájába szeretett bele a magyar színésznő (Ripost)
Volt férje halála után fél évvel, egy közös munka során talált rá a szerelem Létay Dórára.
jan. 5
8:30
Felfutóban a szolgáltatások ára (vg.hu)
A szolgáltató szektor termelői árai folyamatos emelkedést mutattak 2017 első kilenc hónapjában, a harmadik negyedévben a 2010-es értékhez képest 6 százalékkal volt magasabb az árazás – derült ki az Eurostat adataiból.
jan. 5
8:31
Az év első hónapjaiban dől el a világ sorsa (Alternatív Energia)
A legfontosabbnak azt tartották, ami Oroszországban történik - Helytálló volt a jóslat
jan. 5
8:32
Egyre több befektető fogad a dollár további gyengülésére (vg.hu)
A legutóbbi amerikai kamatdöntés óta az amerikai dollár euróval szembeni árfolyama ismét gyengül. Védelmet az adott ülésről szerda este megjelent jegyzőkönyv sem hozott, ugyanis nem adott a korábbiakhoz képest új érdemi információt.
jan. 5
8:33
Újra lehet pályázni munkásszállók építésére (Menedzsment Fórum)
5 milliárd forint a keret.
jan. 5
8:33
Szamárköhögés: nincsenek teljes biztonságban a felnőttek (Infostart)
A szakember szerint nem lehet kórházi fertőzésről beszélni a két kisbaba esetében, akik szamárköhögést kaptak el egy magánklinikán. Valószínűleg otthonról kaphatták el a kórt.
jan. 5
8:34
Munkásszállók építésére pályázhatnak önkormányzatok (vg.hu)
Ötmilliárd forint újbóli kiírás keretében helyi önkormányzatok vagy önkormányzati társulások ismét pályázhatnak munkásszállás építésére, illetve olyan ingatlan felújítására, amely munkásszállásra igénybe vehető – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.
jan. 5
8:36
Tud még 308 alá is menni a forint? (Portfolio)
Péntekre újabb lélektani szinthez érkezett a forint árfolyama, hiszen már nem a 310-es szintet kell figyelni, hanem az lesz a kérdés, hogy sikerül-e tovább erősödni 308 alá. A nemzetközi devizapiacon nem látunk jelentős mozgást, a japán...
jan. 5
8:36
Vizsgálódni kezdett az Állami Számvevőszéknél az adatvédelmi hatóság (444.hu)
Az ÁSZ arra hivatkozva büntette az Együttet, hogy egy párttag befizetését támogatásként könyvelték el. De honnan tudhatták, hogy ki tagja a pártnak?
jan. 5
8:42
Fotó: Enzo Ferrari büszkén pózol egy Alfa Romeóval (F1világ)
A Sauber partnereként 2018-ban visszatér a Forma-1-be az Alfa Romeo. Mutatunk egy 1923-ban készült fotót. A fényképet az Alfa Romeo tette közzé a minap hivatalos Instagram-oldalán. A fotón az látható, ahogy Enzo Ferrari – aki később megalapította a Ferrarit – büszkén pózol egy Alfa Romeo versenyautón. A kép 1923-ban készült. 1923. Here Enzo Ferrari
jan. 5
8:42
Orbán Viktor: Lengyelország számíthat Magyarországra (USAracing)
A lengyel miniszterelnök budapesti látogatásának kapcsán terjedelmes interjút közölt a lengyel közszolgálati televízió Orbán Viktor miniszterelnökkel. A beszélgetésben a magyar kormányfő kinyilvánította: a lengyelek elleni brüsszeli eljárásokat megalapozatlannak, inkorrektnek és igazságtalannak tartja. Mindezek miatt Orbán Viktor kijelentette: Magy
jan. 5
8:42
Itt a Peugeot fegyvere az új WTCR sorozathoz (Autónavigátor)
A WTCC versenysorozat úgy tűnik el, hogy kedvenc versenyzőnk, Michelisz Norbi nem érhette el a világbajnoki címet. A WTCC, ETCC
jan. 5
8:42
Csúnyán megverték otthon az NHL címvédőjét (m4sport.hu)
A Pittsburgh a Carolina Hurricanes ellenében szenvedett négygólos vereséget.
jan. 5
8:42
Ő az új Audrey Hepburn: Lily Collins lábai előtt hever a világ (Femcafe)
28 évesen stílusikon, akit a világ egyik legszebb nőjeként tartanak számon.
jan. 5
8:44
Hanga Ádámék otthon nyertek az Euroligában (m4sport.hu)
A Barcelona a CSZKA Moszkvát látta vendégül.
jan. 5
8:45
Kókuszkrémes-mákos sütőtöktekercs (Mindmegette)
jan. 5
8:45
Le kellett mondania szexturnéját a pornósztárnak: szétmarta az arcát egy kutya (Blikk)
Durván elbánt a gyönyörű olasz pornósztárral egy kutya.
jan. 5
8:48
Mi történt Istenes Bencével? – fotó (Blikk)
Egy éve döntött úgy az RTL Klub műsorvezetője, hogy régi otthonában, Németországban kezd új életet családjával.

Keresés