Előzetes becslések szerint 2017 decemberében a kiskereskedelemben 3-4 százalékkal több bevétel folyt be a boltok kasszájába a 2016 decemberi ezermilliárd forintnál – írja csütörtöki számában a Magyar Idők.
A Benetton és a Renault korábbi csapatfőnöke, Flavio Briatore állítja, Robert Kubicának nincs esélye arra, hogy a Williams színeiben idén visszatérjen a Forma-1-be. A patinás brit istálló januárig elodázta döntését versenyzőkérdésben – úgy tudni, Szergej Szirotkin és Daniil Kvyat mellett Robert Kubica is esélyes még. A lengyel és menedzsmentje állí
Irán levélben tett panaszt szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsánál (BT) és a világszervezet főtitkáránál, António Guterresnél, az iráni belügyekbe történt beavatkozással vádolva az Egyesült Államokat.
A betegellátás minőségét javító fejlesztésekre a keszthelyi kórház több mint 195 millió, a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház pedig 186 millió forint európai uniós támogatást nyert el - közölte a két intézmény az MTI-vel.
A BKV 2018-ra 12 százalékos béremelést ajánlott, ezt két munkavállalói szervezet elfogadta és a harmadik is kész aláírni azt - így cafeteriával együtt akár bruttó 400 ezer forintra növekedhet a villamos- vagy buszvezetők fizetése...
A kontinensnyi ország nagyvárosai között hamarosan szupervonatok száguldoznak, a városokon belül pedig elektromos buszok közlekednek. Van olyan település, ahol két év alatt 16.000 buszt akarnak elektromosra cserélni.
- A BKV 2018-ra 12 százalékos béremelést ajánlott, ezt két munkavállalói szervezet elfogadta és a harmadik is kész aláírni azt – így cafeteriával együtt akár 400 ezer forintra növekedhet a villamos- vagy buszvezetők fizetése a fővárosban.
Jó a hangulat a világ tőzsdéin, ami részben az elmúlt napokban megjelent vártnál jobb európai és amerikai makrogazdasági adatoknak tudható be, az energiaszektort pedig az egyre magasabbra kúszó olajár húzza felfelé. Mi történik a tőzsdéken?...
A kontinensnyi ország nagyvárosai között hamarosan szupervonatok száguldoznak, a városokon belül pedig elektromos buszok közlekednek. Van olyan település, ahol két év alatt 16.000 buszt akarnak elektromosra cserélni.
Komoly biztonsági hibát fedeztek fel az elmúlt tíz évben gyártott valamennyi Intel processzornál. A hibát napokon belül javítani fogják, de a javítás után a számítógépek lassulhatnak.
Ha a tragédiához mérten nem lenne nagyon profán, azt írnánk, "divat" lett lelépni a baleset helyszínéről, magára hagyva az esetleg még megmenthető, haldokló embertársunkat.
Közös regionális fejlesztési bank alapításáról tárgyal Lengyelország és Magyarország - jelentette be szerdán Varsóban Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök. A bank infrastrukturális beruházásokat pénzelne a közép-európai térségben...
Megtörten, hangosan zokogva állt Fábián Tamás imádott felesége, Fábián-Hüse Nikolett sírjánál. Családtagjai, barátai és ismerősei körében búcsúztatták a hármas ikreknek életet adó, majd a szülőágyon elhunyt édesanyát.
Kiberbiztonsági szakértők szerdán két olyan biztonsági rés meglétét fedték fel, amelyek lehetővé teszik, hogy hackerek érzékeny információkat tulajdonítsanak el szinte bármilyen korszerű számítástechnikai eszközről, amely az Intel, az AMD vagy az ARM processzorgyártó cégek chipjeit tartalmazza.
Idén több új, az ingatlanpiacot érintő szabály lépett életbe, amelyek a lakások kiadását és megvásárlását is könnyebbé tehetik, valamint fehéríthetik a szektort.
2018-ban minden versenyző már csak 3 motort használhat fel egy idényen belül, a Mercedesnél azonban azt mondja, hiába a megbízhatósági kockázat, idén is a határokat feszegetik majd V6-os erőforrásukkal. A V6-os hibrid éra kezdete óta a Mercedes dominál a Forma-1-ben: erőforrása nemcsak a legerősebbnek, de legmegbízhatóbbnak is bizonyult az elmúlt 4
Bonyhád fideszes polgármestere a Molhoz fordult a városi üzemanyagárak ügyében, ő azonban nem volt olyan szerencsés, mint Tállai András NAV-elnök, aki decemberben elérte a mezőkövesdi benzin-rezsicsökkentést - szúrta ki a Magyar Nemzet...
"Az emberek lenézése az, ahogy a kormány most gyűjtésbe kezdett a Soros-terv megvalósítása ellen" - fogalmazott az ATV Start című műsorában Mirkóczki Ádám.
- A BKV 2018-ra 12 százalékos béremelést ajánlott, ezt két munkavállalói szervezet elfogadta, és a harmadik is kész aláírni azt – így cafeteriával együtt akár 400 ezer forintra növekedhet a villamos- vagy buszvezetők fizetése a fővárosban.
Masszív erősödéssel kezdte az évet a forint, majd szerdán már kicsit megtorpant. Így most a 308-310-es szinten kellene eldőlnie a további iránynak. Közben az euró lendülete is elfogyott 1,20 felett, most ott ingadozik a dollárral szembeni...
A következő 2-3 évben még kitarthat a magyar gazdaság kedvező időszaka, a 10% körüli béremelések fennmaradhatnak. Az uniós pénzek és lakossági fogyasztás nélkül azonban a magyar gazdaság alig növekedne - fejtette ki véleményét...
A liverpooli parkolóház tragédiája már bejárta az internetet, ám eddig csupán a pusztulás végeredményét láthattuk. Most egy facebookra posztolt videóból