Egy mintegy 80 millió éve élt, iskolabusz nagyságú dinoszaurusz fosszíliáira bukkantak paleontológusok a Szahara egyiptomi térségében, a felfedezés az Afrikában élt dinoszauruszok történelmének egy rejtélyes időszakáról ad új ismereteket a szakembereknek.
Ez az ezüst csoda egy nagyon elegáns és jól átgondolt példája az építészeti tervezésnek. A Gower-félszigeten felhúzott walesi ház az ókori építészetből nyert nem kevés inspirációt, főleg, ami a szárazépítés technikáját illeti.
Ugyan a készülékek előtt ülők száma is lassan morzsolódik lefele, de azt is érdekes vizsgálni, hogy a két nagy kereskedelmi tévéről hova kapcsolnak az emberek.
Jelentős további fellendülésre számít idén a tégla- és cseréptermékek iránti keresletben a Magyar Téglás Szövetség elnöke. Kató Aladár lapunknak azt mondta: nem kell építőanyag-hiányra számítani, ha olykor kisebb csúszásokkal is, de a gyárak és a kereskedők tudják majd teljesíteni a megrendeléseket.
A tavalyi évben tovább nőttek a lakótelepi panelek árai és egyelőre nincsenek jelei a drágulás mérséklődésének. Az egyes lakótelepek között még mindig jelentős különbségek mutatkoznak, annak ellenére, hogy az eddig olcsóbbnak számító, jellemzően peremkerületi lakótelepek ingatlanárai a többinél nagyobb mértékben emelkedtek.
Az emberek kétharmada úgy gondolja, hogy Soros György Pártja nem nyerhet a tavaszi választáson. Habár nem is indul ilyen politikai párt, a Policy Agenda friss kutatásából, amit a zoom.hu megbízásából készítettek, mégis ez derült ki. A Jobbik szerint a kormány kampányának köszönhető, hogy az embereket meg lehet téveszteni, míg a Fidesz a rossz kérdé
A FAO és a Világélelmezési Program jelentése szerint 815 millióan küzdenek az éhezéssel a Földön, 16 legveszélyeztetettebb ország között van egy európai is.
A fogyasztók csak annyit érzékelnek, hogy egyre nehezebb taxit kapni Budapesten, pedig az utóbbi években még nőtt is a sofőrök száma. Ráadásul mindezek tetejébe áprilistól várhatóan drágább is lesz a taxizás, amire a szolgáltatók...
A DK animációs filmjében a magyar dolgozik, az ukrán csak vodkát vedel. Gyurcsány az első politikus, aki a saját fegyvereivel képes, ha nem is legyőzni Orbánt, de reprodukálni őt. Csúsztatásokból, gyalázkodásból és persze egy adag igazságból áll össze a klasszikus gyűlöletkampánykoktél, ezúttal progresszív, Európa-párti demokrata pohárban.
Észak-Korea várhatóan hónapokon belül képessé válik arra, hogy nukleáris fegyverrel elérje Amerikát - mondta a BBC televíziónak nyilatkozva az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója.
"Kölcsönös előnyökön alapuló kereskedelemre van szükségünk, az egyirányú kereskedelem korszakának immár vége" - szögezte le Donald Trump amerikai elnök hétfőn.
Észak-Korea várhatóan hónapokon belül képessé válik arra, hogy nukleáris fegyverrel elérje Amerikát - mondta a BBC televíziónak nyilatkozva az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója.
Idén 55 éves az ország egyik legnevesebb komolyzenei együttese, a Liszt Ferenc Kamarazenekar. A kilenc hegedűsből, három brácsásból, három csellistából és egy nagybőgősből álló együttes külföldön is ismert: Európa szinte valamennyi országában felléptek, de megfordultak többek között Sydney-ben, New Yorkban, Dél-Amerikában, Kínában és Japánban is.
Az új digitális technológiák alkalmazása a vállalkozások számára akár 30 százalékos, fenntartható költségcsökkentést is hozhat, a rövid távú stratégiákat alkalmazó cégek közel kétharmada azonban még mérsékelt költségcsökkentési céljait sem tudta elérni a Deloitte globális felmérése szerint.
Nem kell tudományos alapossággal nekivágni a felkészülésnek, de egy terv és néhány ökölszabály nagyon jól jön. Segítünk találni egy motiváló célt és adunk egy nyerő taktikát hozzá.
Ha eddig lett volna kétsége a brit kormánynak, most már biztosan tudja, hogy egy olyan EU-kilépésen munkálkodik, amely rosszat tesz gazdaságnak. Egy, a brit kormány számára készített, kiszivárgott bizalmas előrejelzés szerint az Egyesült...