Munkavégzésük során gyakran utaznak az ország különböző településeire a munkavállalók. Milyen esetek számítanak kiküldetésnek, melyek munkába járásnak? Olvasói kérdésre Surányi Imréné okleveles közgazda válaszol.
Hetvenhárom éve ezen a napon szabadult fel az auschwitzi koncentrációs tábor, ahol 1,1 millió zsidót, köztük több százezer magyart végeztek ki a nácik. Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben egyhangúlag döntött arról, hogy január 27-ét a holokauszt nemzetközi világnapjának nyilvánítsák.
A világ legnagyobb napelem gyártói között szinte csak kínai cégek találhatók. Egyetlen koreai tulajdonban lévő vállalat kapott helyet a Top10-es listán, de a Hanwha Q-Cells gyártása is döntően Kínában koncentrálódik. Egy évvel korábban az amerikai First Solar még befért a legerősebbek közé, a 2017-es összesítésben azonban már nem jutott hely a gyár
Bruttó 2 forinttal emelte a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változott. Az emeléssel a benzin átlagára literenként 365 forintra nőtt.
Idén is megrendezik a Csángó Bált Budapesten, a február 10-én a Millenárison tartandó rendezvényen ezúttal a húsvéttól pünkösdig terjedő időszak csángó népszokásaival, énekeivel, táncaival ismerkedhetnek meg a résztvevők.
Nyílt kapukat döngetnek a diákok, hiszen már folyik a nemzeti alaptanterv felülvizsgálata - ezt mondta az ATV Híradónak Palkovics László oktatásért felelős államtitkár, utalva a múlt pénteki diáktüntetésre. A diákok akkor 12 pontban foglalták össze követeléseiket és január 31-ig adtak a kormánynak ultimátumot - ez a határidő viszont Palkovics szeri
A Homo sapiens vándorlásait és elterjedését térképezte fel egy új kínai kutatás, amely ősi eurázsiai DNS-mintákat elemezve megállapította, hogy az európaiak és az ázsiaiak ősei több mint 40 ezer évvel ezelőtt váltak el egymástól.
Fél tucat labrador-kölyökkel gyarapodott a miskolci vakvezető kutyaiskola állatállománya. Az alig egy hetes kölykök édesanyja Amerikából érkezett egy program keretében Miskolcra, hogy segítse az iskola munkáját, melynek célja: saját tenyészet kialakítása. További részletek a videóban.
De az ismert és sokszor ünnepelt bűnösök és áldozatok nem terelhetik el a figyelmet a névtelenekről: főnök és beosztott, tanár és tanítvány, unokahúg és bácsikája már-már hétköznapinak tartott történeteiről.
Az egyik vezető iráni hittudós szerint a kishitűség okozza a vízhiányt az iszlám köztársaságban. "Akkor jelentkeznek szárazságok, amikor az emberek nem hisznek többé a vallási értékekben" - jelentette ki pénteken Dzsafar Szobáni ajatolláh.
A betegbiztonság fejlesztésére kétszázmillió forint európai uniós (EU) támogatást nyert el a Zala Megyei Szent Rafael Kórház - jelentették be pénteken sajtótájékoztatón, Zalaegerszegen.
Nagyjából mindenkinek van sejtése arról, hogy a kelet-európai régió országai közül melyek a fejlettebb és melyek a kevésbé fejlett gazdaságú országok. Csehország például rendre vezeti a régiós egy főre jutó GDP listáját, míg...
Van olyan történelmi helyzet, amikor csak az ellenállás óvhatja meg az egyházat hitelessége elvesztésétől és attól, hogy önmaga torz karikatúrájává váljon.
Egyenesen jót tesz egy rendszernek, ha – többek közt a magamfajta - ellenfelei megjósolják az azonnali bukását, a mindjárt bekövetkező katasztrófáját: lám, még mindig itt van.
Női döntő az Ausztrál Openen, rangadó Valenciában, pályán a Liverpool, Szalai Ádám csapata a Bayern ellen - a szombati élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Szokásunkhoz híven összeszedtük az elmúlt hét legfontosabb Forma-1-es híreit. Bő 1 hónap múlva kezdődnek meg az előszezoni tesztek Barcelonában, a Forma-1 világában azonban továbbra sem állt meg az élet. Minden csapat és versenyző gőzerővel készül az új szezonra, egyelőre azonban még sok az ismeretlen tényező. A kétszeres világbajnok Fernando Alons
A postán átvett egy ajánlott levelet, feladta postán családjának a végrendeletét, majd eltűnt. Egész Kecskemét az egykoron az Alföld Nagyáruházban dolgozó hölgyet keresi.
Az Észak- és Dél-Korea között folyó olimpiai tárgyalások nem terelhetik el a figyelmet arról, hogy a nemzetközi közösség célja Észak-Korea atomfegyver-mentesítése - jelentette ki szombaton Hawaiion James Mattis amerikai védelmi miniszter....
A gyorsaságra épülő világunkban egyre gyakoribb, hogy személyes interjú helyett először telefonon "vizsgáztatják" a jelentkezőket. Egy ilyen helyzetben hogyan bűvölhetjük el a leendő munkaadónkat és milyen buktatókra kell figyelnünk? Szakértőnk, Őri Júlia cikkét olvashatjátok.