Közösen szerzik be Miskolcon a villamos energiát és a fölgázt az önkormányzat tulajdonában lévő cégek. A jövőben a vállalkozások felé is nyitnának az ötlettel.
A kormányzat nyitott a blockchain technológiák bevezetésére, a cél az, hogy ország regionális vezető szerepre tegyen szert a területen Deutsch Tamás szerint.
Bejutott az ausztrál nyílt teniszbajnokság döntőjébe Babos Tímea és az indiai Rohan Bopanna, miután a vegyes párosok elődöntőjében nagy csatában legyőzte a María José Martínez Sánchez, Marcelo Demoliner (spanyol, brazil) kettőst.
Donald Trump amerikai elnök hajlandó bocsánatot kérni, amiért néhány hete megosztotta egy szélsőségesen muszlimellenes brit szervezet több videóját. Az eset komoly diplomáciai feszültséget szított London és Washington között.
Donald Trump amerikai elnök cáfolta, hamis hírnek nevezte a The New York Times című amerikai napilap azon pénteki jelentését, hogy tavaly júniusban elrendelte Robert Mueller különleges ügyész menesztését, de visszakozott, mert jogtanácsosa lemondással fenyegetőzött, és nem volt hajlandó végrehajtani az utasítást.
Donald Trump amerikai elnök cáfolta, hamis hírnek nevezte a The New York Times című amerikai napilap azon pénteki jelentését, hogy tavaly júniusban elrendelte Robert Mueller különleges ügyész menesztését, de visszakozott, mert jogtanácsosa lemondással fenyegetőzött, és nem volt hajlandó végrehajtani az utasítást.
Az előttünk álló hetek a farsang bűvöletében fognak telni. Ez az ünnep a tavaszvárás és bőség szimbóluma, így a lakomák, disznótorok, bálok elmaradhatatlan kellékei lesznek az ünnepségnek. Azoknak azonban, akik inkább otthon baráti...
Donald Trump amerikai elnök és felesége, Melania Vincent Van Gogh egy festményét kérték kölcsön fehér házbeli magánlakrészük csinosítására a New York-i Guggenheim Múzeumtól, amelynek vezető kurátora azonban egy másik műalkotást, Maurizio Cattelan olasz művész tizennyolc karátos - és az elmúlt hónapokban több mint százezer múzeumlátogató által haszn
Babos Tímea - néhány órával a női párosban aratott sikere után - az indiai Rohan Bopannával az oldalán a vegyes párosban fináléba jutott az ausztrál nyílt teniszbajnokság pénteki játéknapján.
Miközben a mához két hétre kezdődő phjongcshangi téli olimpiára készülő orosz sportolók száma az egymást érő kizárások, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) újabb büntetési miatt fogyatkozik, váratlanul nőtt a magyar csapat létszáma.
Nőtt a hazai üzemanyag-fogyasztás tavaly. A Magyar Ásványolaj Szövetség adatai szerint a bővülés 3,3 százalék volt az előző évhez képest. A prémium termékek eladása ugyanakkor lényegesen meghaladta a piac egészének növekedési ütemét.
Manchester United az FA-kupában játszik, kiderül, kik játsszák a döntőt a kézilabda Európa-bajnokságon, és folytatódik a női BL: Bukarestben játszik a címvédő Győr - a pénteki élő közvetítések a hazai televíziókban.
A legendás 80-as éveket hozzák vissza ezek a csillogó, nagy fülbevalók. Mutatós, elegáns darabokat láthatunk az utcákon. Őrülten szexi lehetsz, ha ilyet viselsz, kápráztass el te is mindenkit!
Nem tudni, kié volt az ötlet, de megemeljük a kalapunkat. Négy kislány, egy cseh, egy szlovák, egy lengyel és egy magyar zenél Prágában, Pozsonyban, Varsóban és Budapesten. A négy nép, a négy ország legismertebb melódiái fonódnak össze egy gyönyörű dallammá. Lehet bőgni is!
A Renault Forma-1-es csapatánál pontosan tudják, nagy komoly kihívásokkal kell szembenézniük 2018-ban, hiszen saját csapatuk mellett két topcsapatot, a Red Bullt és a McLarent is el kell látniuk erőforrásokkal. A francia gyártó pár éven belül már világbajnoki címért szeretne harcolni, a 2018-as szezonra azonban a folyamatos fejlődést tűzte ki célul
Több mint 60 cm vastag a hó az eplényi A1-es pályán az utóbbi napok hóágyúzása után. Pénteken 18:00 és 22:00 óra alatt megállás nélkül lehet róni a köröket a kivilágított pályán. Hétvégére megmarad a pálya állapota a hideg éjszakák miatt, szombaton ismét esti síelés!
A Krónika erdélyi magyar napilap pénteki cikke szerint egyre népszerűbbek az erdélyi egyetemek a magyarországi fiatalok körében, akik közül nem mindenki tér haza, hanem Erdélyben próbál boldogulni tanulmányai elvégzése után.
Babos Tímea – néhány órával a női párosban aratott sikere után – az indiai Rohan Bopannával az oldalán a vegyes párosban fináléba jutott az ausztrál nyílt teniszbajnokság pénteki játéknapján.
Nem volt szabályozott és szabályszerű az Antenna Hungária Zrt. pénzügyi-számviteli feladatellátása és vagyongazdálkodása – közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteken, miután befejezte a társaság vagyonmegőrzési és gazdálkodási tevékenységének 2012-2015 közötti időszakra vonatkozó ellenőrzését.
Oroszországban tavaly a halálozások száma messze meghaladta a születésekét, azonban a migráció teljes mértékben pótolta a lakosságvesztést, sőt kis mértékben még gyarapodott is a lakosság – derül ki a helyi sajtóból pénteken.
Mila Kunis átvette a Harvard Egyetem több mint kétszáz éves Hasty Pudding színitársulatának díját azután, hogy a társulat a feminista tiltakozások nyomására bejelentette, a jövő évtől nőket is felvesz tagjai közé.
Látogatási tilalom lép életbe hétfő reggel nyolc órától a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet három osztályán az influenzaszerű megbetegedések számának növekedése miatt - tájékoztatta a szolnoki intézmény megbízott főigazgatója pénteken az MTI-t.
Külföldre, illetve az egzotikus utazásra készülők esetében mindenkinek ajánlott utasbiztosítást kötnie, hiszen részükre a megszokottól eltérő környezet számos extra veszélyt is magában hordozhat.
Folytatódik az enyhe időjárás. Jövő hét elején a térségünket elérő óceáni eredetű légtömegek hatására enyhe hajnalokra és kora tavaszias délutánokra készülhetünk.
Babos Tímea - néhány órával a női párosban aratott sikere után - az indiai Rohan Bopannával az oldalán a vegyes párosban fináléba jutott az ausztrál nyílt teniszbajnokság pénteki játéknapján.