A 2019-es év végére, a váci szakaszon Magyarországon elsőként fognak járni a Stadler KISS emeletes motorvonatok - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára kedden, Vácon.
Rengeteg Magyarországon készült jelenete lesz a márciusban mozikba kerülő, több sztárt is felvonultató kémfilmnek, a Vörös Verébnek. A filmhez nagy reményeket fűznek, az előzetese alapján nem véletlenül.
A 2009 óta tartó részvénypiaci rali utolsó szakaszához értünk az Equilor legfrissebb, 2018-as kilátásokat összefoglaló jelentése szerint. A közel tízéves emelkedő trend már az idei évben megfordulhat, miután esélyes, hogy befejeződik...
Ahogy arról portálunk is beszámolt, Oscar-díjra jelölte Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét a legjobb idegen nyelvű alkotások között az amerikai filmakadémia, amely kedden Los Angelesben jelentette be a legrangosabb hollywoodi elismerés végső esélyeseit.
Oscar-díjra jelölte a Testről és lélekről című magyar filmet a legjobb idegen nyelvű alkotások között az amerikai filmakadémia, amely kedden Los Angelesben jelentette be a legrangosabb hollywoodi elismerés végső esélyeseit.
Az Európa Tanács (ET) elfogadta a regionális és kisebbségi nyelvek védelmével és támogatásával foglalkozó jelentést, amely kiemelkedő jelentőségű a határon túl élő kisebbségek megsegítése szempontjából – mondta Hoffmann Rózsa KDNP-s országgyűlési képviselő az MTI-nek Strasbourgból telefonon nyilatkozva kedden.
A 2019-es év végére, a váci szakaszon Magyarországon elsőként fognak járni a Stadler KISS emeletes motorvonatok - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára Vácon.
Minél több időt töltenek az elektronikus eszközök monitorai előtt, annál boldogtalanabbak az amerikai tizenévesek egy nagy léptékű új tanulmány szerint.
OTP-részvényeket adott el a bank igazgatóságának tagja, Baumstark Mihály. Tegnap, tőzsdei forgalomban összesen 10 ezer darab részvényt értékesített 11 256 forint / darab átlagáron, vagyis összesen 112 millió forint értékben adott el...
A Trump-adminisztráció adócsökkentéséből származó évi mintegy 4 milliárd dolláros megtakarításának ötszörösére rúgó, 20 milliárd dolláros befektetési tervet jelentett be a JP Morgan. A több mutató alapján is az USA legnagyobbjának...
Davosban elkezdődött a globális elit éves, négynapos csúcstalálkozója több mint háromezer vendég részvételével. A találkozó a „Közös jövő építése egy széttöredezett világban" címet kapta. Nyitóbeszédében az indiai miniszterelnök a protekcionizmus ellen emelt szót és hitet tett a globalizmus mellett.
Davosban elkezdődött a globális elit éves, négynapos csúcstalálkozója több mint háromezer vendég részvételével. A találkozó a „Közös jövő építése egy széttöredezett világban" címet kapta. Nyitóbeszédében az indiai miniszterelnök a protekcionizmus ellen emelt szót és hitet tett a globalizmus mellett.
Guillermo del Toro A víz érintése című filmje esélyes a legtöbb, 13 kategóriában az Oscar-díjra, amelynek jelöltjeit kedden jelentette be az amerikai filmakadémia Los Angelesben.
Amennyiben az októberi cseh képviselőházi választáson győztes ANO mozgalom és az ellenzéki Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) meg tud állapodni az új kormány programjáról, a kommunisták hajlandóak aktívan támogatni Andrej Babis második kormányának megalakulását - jelentette ki Vojtech Filip kommunista pártelnök az ANO és a KSCM képviselő
Az újévi fogadalmak betartása elég nehéz lehet, különösen ilyenkor, amikor a pocsék időben legszívesebben egész nap csak aludnál. Így viszont nem fogod látni az életmódváltás eredményét...
Biztosítani kell az egyenlő elbánást az uniós áfareform során, a tagállamok közötti különbségtétel elfogadhatatlan lenne – hangsúlyozta az Európai Bizottság múlt héten bemutatott áfajavaslata kapcsán Varga Mihály az uniós gazdasági és pénzügyminiszterek mai brüsszeli tanácsülésén.
Fucsovics Márton (25) kiesése után is tovább tart a magyar csoda Melbourne-ben. Babos Tímea (24) ugyanis párosban elő-, vegyes párosban pedig negyeddöntős az Ausztrál Nemzetközi Teniszbajnokságon.
Forradalmi változások előtt áll az autóüveg-piac, miután a technológia fejlődésével már a kis- és középkategóriás gépjárművekben is megjelennek a fejlett vezetéstámogató rendszerek (ADAS) – hangzott el a Carglass Magyarország által szervezett autós és biztosításszakmai konferencián.
Mesterséges intelligenciát kutató központot hoz létre Párizsban a Google - jelentette be Sundar Pichai, a cég vezérigazgatója Emmanuel Macron francia elnökkel folytatott tárgyalása után.
A Testről és lélekről teljes egészében magyar finanszírozású film, ezért Enyedi Ildikó alkotásának jelölése a legjobb idegen nyelvű filmek Oscar-díjára Magyarország sikere is - mondta Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Soha annyi embert nem öltek meg Mexikóban, mint tavaly, a riasztó rekordra pedig reagál a kormányzat is. A statisztikákat 1997 óta vezetik, 2017-ben 29 168 embert öltek meg a 123 millió lelkes országban, amely magasabb a 2011-es csúcsnál, akkor 27 213-an haltak erőszakos halált.