Amellett, hogy a termelékenységet javítja, a negyedik ipari forradalom kihívásokat is támaszt. Ezekre a kihívásokra kerestek válaszokat a résztvevők azon a konferencián, amelyet a Pannon Egyetem nagykanizsai campusa és a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI) szervezett.
Egy 35 milliárd forintos uniós projektnek köszönhetően idén jelentősen előrehalad az iskolák sávszélesség-bővítése és wifi-lefedettsége – erről beszélt Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Idén három zarándokvonatot indít a MÁV; májusban az erdélyi Csíksomlyóba, júniusban a lengyelországi czestochowai magyar pálosok által alapított kegyhelyre és idén először Medjugorjéba is - hangzott el a zarándokvonatokról Budapesten tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.
A világon tavaly megtermelt vagyon 82 százaléka a Föld lakosságának leggazdagabb egy százalékához került, a milliárdosok száma pedig rekordot ért el az Oxfam hétfői jelentése szerint.
Már az előző tulajdonos idején, és a jogelőd cégnél is kötött megállapodást a rendőrséggel a Hunguest Hotels vidéki rendőrök fővárosi elszállásolásáról.
Minden 2017-ben keletkező öt dollárnyi vagyonból négy a leggazdagabb 1% zsebében landolt tavaly, miközben a világ szegényebbik felének semmi sem jutott - derült ki az Oxfam legfrissebb tanulmányából. A tanulmány szerint a világ szegényebbik...
Újra sokkol a klasszikus mix: nyugtatót és alkoholt kevernek a fiatalok, hogy bódultságot érjenek el. Arra figyelmeztetnek a magyar szakemberek, hogy nemcsak a hatás, de a veszély is hasonló, mint a drognál...
Tájékoztatót tett közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a házi sertések élelmezési célú vágási melléktermékei, belsőségei értékesítése kapcsán alkalmazandó 5 százalékos adómértékről.
A Louis Dreyfus Co., a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági árukereskedelmi cége összeállt pár holland és francia bankkal, hogy létrehozzák a világ első blockchain-alapú mezőgazdasági kereskedési platformját. Már tesztelték is a technológiát...
Északnyugat felől a délutáni órákban újabb front éri el hazánkat, amelyből estig elsősorban a Dunántúl nyugati részén számíthatunk havazásra, de számottevő megmaradó hóréteg csak a magasabban fekvő területeken lehet.
A húszas években a Corvin mozi építésze, Bauer Emil tervei nyomán épült a Nyugati pályaudvarnál a Szikra mozi, amely akkoriban a legkorszerűbb filmszínház volt a városban. A rendszerváltás után a multiplexek megjelenésével moziként már nem volt fenntartható az ingatlan. Több próbálkozás történt a kulturális, szórakoztató funkció felélesztésére a mű
Valóságos sokként érte az LMP tagságát, hogy Simicska utasítására a párt társelnöke, Hadházy Ákos a hétvégén már a milliárdos kulcsfontosságú embereivel egyeztetett a részletekről. Sokan politikai puccsnak minősítik a történteket, melynek révén az oligarcha lényegében átvette a párt feletti irányítást. Bizonyító fotók.
Az MNB kötelezte az FHB Kereskedelmi Bankot és az OTP Bankot, hogy üzletszabályzatuk kiegészítésével egyértelmű és teljes körű tájékoztatást adjanak ügyfeleiknek a nyereménybetétek kamat- és nyereményalap számításáról. Az FHB...
Több mint 20%-os növekedést ért el 2017-ben a járműlízinggel, flottamenedzsmenttel és mobilitási szolgáltatásokkal foglalkozó Business Lease Hungary Kft. autóflottájának mérete az előző évhez képest. A 2017-es évet továbbá 9,3-es ügyfélelégedettségi mutatóval zárta a vállalat, mely 12 éve biztosít a magyar ügyfelei számára folyamatosan megújuló ter
Duplájára nőtt Kína és Európa között a vasúti teherforgalom tavaly a kínai nemzeti fejlesztési és reformbizottság (NDRC) szóvivőjének hétfői tájékoztatása szerint. Tavaly 3673 konténervonat tette meg az utat Kína és Európa között...
Nagyon szoros párharc várható a hét végi cseh államfőválasztáson, mert a két legutóbbi országos felmérés szerint a két jelölt támogatottsága nagyjából egyforma.
Megmerevedtek az álláspontok, ennek ellenére a hét végén is folytatódott az egyeztetés az amerikai kormányzat működésének finanszírozását átmenetileg biztosító törvényről.
Amíg a legtöbb szülő számára természetes, hogy ha gyermekei megbetegszenek, akkor otthon kell maradniuk, addig magukról nem így gondolkodnak a felnőttek.
A dubaji Rasmala befektetési bank megvásárolta az Amazon legújabb 90 ezer négyzetméteres németországi elosztóközpontját. A tranzakció 145 millió dollár (37 milliárd forint) volt. Ezzel egyidőben a bank egy a Decathlon leányvállalatához...
A sziszeki finomító bezárása beláthatatlan következményekkel járhat a város lakosságra nézve, ezért minden lehetőséget meg kell ragadni a finomító megmentésének érdekében - mondta Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő Zágrábban.
Március elsejével ismét módosulhat az az értékhatár, amely felett a Fővárosi Közbeszerzési Kft. bonyolítja le a közbeszerzési eljárásokat – derül ki a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésére benyújtott javaslatból.
Az eddig ismertnél magasabb költségekkel találhatják szemben magukat a befektetők, amikor befektetési alapot vásárolnak, az eddig közzétett folyó költségek mellett a jövőben a többi díjat is fel kell tüntetniük az alapkezelőknek -...
Csömör önkormányzata indította a pert az EMMI ellen, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság pedig annyira alkotmánysértőnek találta a vonatkozó törvényt, hogy január 8-án az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy az semmisítse meg több pontját. Az AB-nek legkésőbb 90 napon belül döntenie is kell.