Szélesedik a kínálat a lakossági ügyfeleknek szánt akciós gépjárműlízing-konstrukcióknál - írta hétfői számában a Világgazdaság. Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a lapnak elmondta, hogy az autópiac bővülésében...
A hét végén is egyeztettek a nagy politikai pártok, illetve a vasárnap éjszakai órákra egy szenátusi szavazást is beterveztek annak érdekében, hogy helyreállítsák az amerikai kormány egészének működését. Az adminisztráció nem alapvető fontosságú részlegei péntek éjfélkor álltak le, miután a szenátus elutasította a további finanszírozást. Ennek hátt
Remélhetőleg tavasz végére megérkezik Budapestre az új amerikai nagykövet – ezt mondta Megyesy Jenő, a miniszterelnök amerikai ügyekért felelős főtanácsadója. A leendő nagykövetnek még részt kell vennie egy szenátusi meghallgatáson, és szavazni is kell róla.
Egy fociszurkoló annyira komolyan vette a meccset, hogy a kiabáláson túl aktívan is tenni akart kedvenc csapata győzelméért. A férfi belevizelt az ellenfél kapusának kulacsába, majd a kapuhoz dobta azt.
Jellemzően jó a hangulat a világ tőzsdéin, amit a vállalati gyorsjelentések és a globális gazdasági növekedési kilátásainak javulása is segít. Mindezek hatására a határidős részvényindexek emelkedést vetítenek előre az európai...
Fucsovics Márton 6:4, 7:6 (7-3), 6:2-re kikapott a 19-szeres Grand Slam-bajnok Roger Federertől hétfőn az ausztrál nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében.
A londoni FTSE-100 index 0,2 százalék csökkenéssel, a frankfurti DAX 0,2 százalék emelkedéssel, a párizsi CAC-40 0,1 százalék emelkedéssel kezdheti a kereskedést.
Kedden kezdődik és négy napon át tart a 48. Világgazdasági Fórum a svájci Davosban, ahol számos állam- és kormányfő mellett a gazdaság és a pénzügyi élet kiemelkedő képviselői vesznek részt.
Hatalmas hamufelhőt és szürke füstcsíkot bocsátott ki a Fülöp-szigetek legaktívabb vulkánja hétfőn, emiatt a hatóságok megemelték a térségre érvényes riasztás szintjét.
Fucsovics Márton 6:4, 7:6 (7-3), 6:2-re kikapott a 19-szeres Grand Slam-bajnok Roger Federertől, Babos Tímea és partnere pedig bejutott a női párosverseny negyeddöntőjébe, hétfőn az ausztrál nyílt teniszbajnokság nyolcaddöntőjében.
A múlt hét végén derült ki, hogy 4,8 milliárd forintos keretmegállapodást kötött a Hunguest Hotel Zrt.-vel a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a BRFK 700 fő budapesti elszállásolására írt ki közbeszerzést, amelyre egyedül a Konzum...
Magyarország is bekapcsolódott az Európai Unió technológiai és innovációs intézetének munkájába, hogy segítse az egészségügyi fejlesztésekkel foglalkozó fiatal vállalkozásokat.
Hétfő reggelre sem tudott érdemben elmozdulni a forint, gyakorlatilag az év eleje óta 308-310 között ingadozik a magyar deviza az euróval szemben. A török líra piacán a szíriai háború miatt látni nagyobb kilengéseket, a dél-afrikai rand...
A rendelői kapacitások szűkössége, a várólisták miatt van ma sokkal több beteg a háziorvosoknál, mint 15 évvel ezelőtt, ugyanakkor jóval ritkábban mennek ki az alapellátásban dolgozó orvosok a betegekhez.
A globális olajexportáló országok együttműködésüket 2018 után is fenn kívánják tartani. A pontos keretekről egyelőre nincs döntés, de a készség a folytatásra megvan a felekben. A kitermeléskorlátozási intézkedésekről a második félévi készletek ismeretében tárgyalnak majd az olajnagyhatalmak.
Közel egy évtizednyi lemaradásban volt riválisaival szemben a Renault, amikor úgy döntött, gyári csapatként folytatja a Forma-1-ben – mondta Cyril Abiteboul, a francia istálló ügyvezetője. Az enstone-i istálló – mely korábban Benetton és Lotus néven is szerepelt az F1-ben – 2001 és 2009 között a Renault tulajdonában állt, majd a franciák úgy döntöt
Érdekes átalakulást mutat az abroncspiac. A hazai autóeladások immár legjelentősebb részét kitevő SUV szegmensben az abroncspiac általános (4,2 százalékos) növekedése