A hét elején még úgy tűnt végleg leáll az Airbus A380 óriásgépének gyártása, de az Emirates új megrendelést adott le, amellyel az európai repülőgépgyártó vezérigazgatójának pénteki nyilatkozata szerint a szuperjumbo minimális termelési szintje már fenntartható.
Csúcsot döntött a felhasznált villamos energia mennyisége 2017-ben. A MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. előzetes adatai szerint 2016-hoz képest több mint 2,5 százalékkal nőtt az igénybe vett mennyiség.
Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter határozotottan cáfolta, sőt orosz provokációnak nevezte Dmitrij Peszkovnak, a Kreml szóvivőjének azon kijelentését, miszerint Petro Porosenko ukrán államfő „titokban” találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Úgy tűnik, ezúttal az edzőterem helyett a szabadban készül az új Forma-1-es szezonra Lewis Hamilton. A brit versenyző nemrég visszatért az Instagramra, és azóta több fotót is feltöltött a közösségi oldalra arról, ahogy téli sportokkal igyekszik fitten tartani magát. Nemrég arról posztolt, hogy éppen hómobillal csapatja, korábban pedig snowboardozás
Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter határozotottan cáfolta, sőt orosz provokációnak nevezte Dmitrij Peszkovnak, a Kreml szóvivőjének azon kijelentését, miszerint Petro Porosenko ukrán államfő "titokban" találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Posztapokaliptikus horrorfilmekre emlékeztető jelenetek zajlanak le a világ legnagyobb olajvagyonával rendelkező Venezuelában, ahol évek óta társadalmi és gazdasági válság pusztít. Az egyre inkább kétségbe eső lakosság már fosztogat is, ez még csak a kezdet.
A S&P 55 dollárról 60 dollárra emelte meg az északi-tengeri Brent olajfajta idei hordónkénti átlagárára vonatkozó becslését és 50 dollárról 55 dollárra módosította a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta árával összefüggő előrejelzését.
Az amerikai adóreform hatását túlbecsülik, nem amiatt szárnyalnak az amerikai indexek újabb és újabb csúcsokra - vélik a Credit Suisse elemzői. A részvénypiaci szárnyalásnak sokkal "hagyományosabb" oka van, mégpedig a gazdasági környezet...
A Kárpát-medencét kedd estig egy melegfront érinti. Lényeges hőmérséklet változást nem hoz, de a nyugati és a középső területeken kisebb havazás is valószínű.
Keresetet nyújt be az Európai Bíróságnak a paksi atomerőmű bővítése ellen az osztrák környezetvédelmi minisztérium. Ausztria kormánya úgy véli, az Európai Bizottság rossz üzenetet küld az energiapolitikában azzal, ha habozás nélkül jóváhagyja az atomerőmű építéséhez nyújtandó támogatást, így arra kérik a bíróságot, hogy semmisítse meg az Európai Bi
A rákosrendezői vasúti átjáró fénysorompója több mint fél órán keresztül szokott zárva tartani, de egy másik pesti sorompó már két éve pirosan villog. A gyalogosok emiatt pedig gyakran „rákényszerülnek” a tilosban való közlekedésre.
Gimnazisták is szavazhatnának 2019-ben az európai parlamenti választásokon, amennyiben az európai államok többsége elfogadja a Világgazdasági Fórum (WEF) ajánlását, hogy a választói korhatárt 16 évre csökkentenék le.
- Gyurta Dániel lehet az éremátadó a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyszámának ünnepélyes eredményhirdetésénél a phjongcshangi téli olimpián.
A magyar kultúra csúcsvívmányai és hősei méltán szerepelnek az európai kultúra legfontosabb teljesítményei között – mondta Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős biztosa a Kulturális Örökség Európai Éve 2018 magyarországi programsorozatának megnyitóján, a magyar kultúra napján, hétfő
Februártól elindul a biztonságos étrend-kiegészítő program a patikákban, így a jövőben a program védjegyével ellátott gyógyszertárakban megvásárolt termékekről tudhatja a fogyasztó, hogy azok megfelelőek és biztonságosak.
Csaknem 10 milliárd forint uniós pénzt nyert a Fővárosi Önkormányzat arra, hogy menekültek lakhatását segítse Budapesten. Az ellenzék szerint a kormány feleslegesen költött el milliárdokat a menekültellenes kampányra, hiszen maga a Belügyminisztérium segítette pályázati lehetőséghez Budapestet. Részletek a videóban.