Az Ericsson 800 millió okostelefon-felhasználó véleményét reprezentáló fogyasztói elemzése hat szolgáltatói feladatot jelölt ki a mobil szélessávú szolgáltatások jelenlegi és jövőbeli, 5G-alapú kínálatával kapcsolatban.
Nem lehet akadálya, hogy az Egyesült Királyság végül tagja maradjon az Európai Uniónak, amennyiben a britek esetleg meggondolják magukat – mondta Strasbourgban az Európai Bizottság elnöke.
Robert Kubica éppen elég esélyt kapott arra, hogy bizonyítsa, van helye a Forma-1-ben 2018-ban – ezt nyilatkozta a lengyellel egyébként kiváló viszonyt ápoló Karun Chandhok. A Williams csapata kedden jelentette be, hogy Kubicára tartalék- és fejlesztőversenyzőként számít az előttünk álló idényben, a visszavonult Felipe Massa helyét ugyanis az orosz
Harmadával nőtt a mezőgazdasági termékek exportja az elmúlt 7-8 évben, amelynek 83 százaléka az Európai Unió (EU) tagállamaiba irányul - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerdán az M1 aktuális csatornán.
Elindult az idei síszezon. A mintegy félmillió hazai síelő elsősorban a környező külföldi síterepeket keresi fel, jellemzően autóval. A veszélyek ellenére csak az utazók fele köt biztosítást, pedig minden századik síelőt baleset...
„Apa, nem vagyok már baba” – kislányom enyhe rosszallással így fogadta a tizenegyedik születésnapjára ajándékul kapott rózsaszín felsőt. Akkor – idestova egy éve – be kellett látnom, a kislányom talán már nagylány, méghozzá kifinomult ízléssel.
Idén július 1-től élesben indul a gazdaságfehérítés újabb eszköze, az online számlázás. A kormány több mint egy éves felkészülési időt biztosít az átállásra, amelyhez az adóhivatal minden segítséget megad. Mától elérhető a vonatkozó jogszabály tervezete.
Decemberben az előzetes adatoknak megfelelően csökkent az infláció a novemberihez képest az euróövezetben és az EU-ban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán kiadott végleges adatai szerint.
Működésképtelen a kvótarendszer, és trendforduló szükséges a migrációs válság kezeléséhez, mert bármikor ismét emelkedésnek indulhat az Európába érkezők száma – jelentette ki az osztrák kancellár egy szerdai német lapinterjúban.
Működésképtelen a kvótarendszer, és trendforduló szükséges a migrációs válság kezeléséhez, márt bármikor ismét emelkedésnek indulhat az Európába érkezők száma - jelentette ki az osztrák kancellár egy szerdai német lapinterjúban.
A magyarok több mint kétharmada pozitívan értékeli a tavalyi esztendőt, és még többen vannak – tízből kilenc honfitársunk –, akik igencsak bizakodóak a 2018-as évvel kapcsolatban.
Megannyi ízelítő és előzetes bemutató után végre itt van közöttünk, egy legenda feltámadt: újra él az Alpine. Az A110 modellről pedig végre befutottak az első menetpróbák, a külföldi sajtó pedig teljesen odavan a modellért – mutatjuk is, hogy miért.
Hamarosan visszatérhet a vadonba Alba, a világ egyetlen ismert albínó orangutánja, amelyet tavaly áprilisban szabadítottak ki az indonéz hatóságok falusiak kezei közül Borneó szigetének Indonéziához tartozó részén.
Az általános iskolás korú gyermekeknek a szervezők játékos és interaktív standokkal készülnek, valamint helyi tehetséges fiatalok szórakoztatják előadásaikkal őket. A díszvendég Zséda lesz.
A kereszténység, a keresztény kultúra értékeinek fennmaradását kívánja szolgálni a kormány azzal, hogy három év alatt több mint kétmilliárd forintot fordít a 800 éves jáki templom teljes felújítására.
Párizs belement Peking európai oszd meg és uralkodj játszmájába. Moszkva benyomult Kambodzsába, ahol a legnagyobb ellenzéki pártot feloszlásra kényszerítette a kormány a júliusi általános választások előtt. Malajziában és Thaiföldön az egyre erősebb önkényuralmi jellegzetességek és a gyengülő nyugati befolyás is kiváló lehetőséget kínálnak az orosz
A német sajtóban az elmúlt hetekben egymást érték azok a hírek, amelyek az iszonyatosan drága német energiaárak további emelkedéséről, ezzel kapcsolatos baljós előrejelzésekről és azokról szóltak, akiknél egyszerűen ki kellett kapcsolni az áramot, mert nem tudták fizetni annak árát.
Párizs belement Peking európai oszd meg és uralkodj játszmájába. Moszkva benyomult Kambodzsába, ahol a legnagyobb ellenzéki pártot feloszlásra kényszerítette a kormány a júliusi általános választások előtt. Malajziában és Thaiföldön az egyre erősebb önkényuralmi jellegzetességek és a gyengülő nyugati befolyás is kiváló lehetőséget kínálnak az orosz
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke levélben szólította fel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezetőségét, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot a magyar gazdálkodóktól.