A vád szerint két férfi magát rendőrnek kiadva, házkutatást színlelve jutott be a lakásba, majd egy fegyvernek tűnő tárggyal a sértettekre támadtak, megkötözték őket, ezután pedig a lakásból értékeket tulajdonítottak el.
Több mint hatvanezer látogatója volt a Petőfi Irodalmi Múzeumnak (PIM), valamint két tagintézményének, az Ady Emlékmúzeumnak és a Kassák Múzeumnak az elmúlt évben. Prőhle Gergely, a PIM főigazgatója a tavalyi sikerek mellett az idei tervekről, az Arany-emlékév folytatásáról és a múzeum új szerzeményeiről beszélt a keddi sajtótájékoztatón.
Az elnök nagyon egészséges, csak le kell fogynia - mondta Ronny Jackson, a Fehér Ház orvosa, aki kedden sajtótájékoztatón ismertette a múlt pénteken Donald Trump elnökön végzett orvosi vizsgálat eredményeit.
A Bitcoin által ismertté vált blockchain-technológia fejlődésének részeként számos pénzügyi intézmény állt neki saját blockchain fejlesztésének, a cél azonban a legtöbb esetben egyáltalán nem az, hogy egy olyan pénzt fejlesszenek...
A Magyar Idők szerint jelentősen drágulnak a bárányok. Áttörést hozott a tavalyi harmadik negyedév a pénzpontokon végrehajtott kártyás készpénzbefizetéseknél – írja a Világgazdaság. A Portfolio a következő időszak gazdasági kilátásairól közöl egy elemzést.
Magányosan él kutyájával és macskájával egy komfort nélküli csöpp házikóban a veresegyházi Medveotthon legendás állatgondozója, Kósa József, avagy Medvepapa (75).
Szerdán, Londonban vázolja fel a Forma-1 jövőképét a promótereknek a száguldó cirkusz vezetősége – a 8 órásra tervezett konferencia célja, hogy minél jobbá és izgalmasabbá tegyék a versenyeket az elkövetkezendő években. A Liberty Media egy éve, 2017. január 1-jén vette át az irányítást a Forma-1 felett, azóta pedig számos értekezést tartott az érin
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán kijelentette, biztos abban, hogy az amerikai nagykövetség egy éven belül Jeruzsálembe költözik – jelentette a helyi sajtó.
Csökkent a forgalomba állított új személygépkocsik száma decemberben Európában, de 2017 egészében emelkedett, immár a negyedik egymást követő évben, és elérte a pénzügyi és gazdasági világválság előtti szintet.
Növekedési rekorddal zárta a tavalyi évet a belföldi turizmus, 15 százalékkal nőtt 2017-ben, a vendégéjszakák 70 százaléka 1-2 napra szólt a Szállás.hu átfogó éves elemzése szerint.
Jelentős üzleti hasznot húz Donald Trump abból, hogy ő az amerikai elnök: 64 rendezvényt tartottak 2017-ben kereskedelmi szervezetek, külföldi kormányok, vállalatok, republikánus jelöltek a tulajdonában lévő ingatlanokban.
Elkészült az április 8-ai országgyűlési választás hirdetménye, elkezdték kiszállításukat a választási irodákhoz, és várhatóan még a héten minden településen kihelyezik őket - válaszolta az MTI érdeklődésére a Nemzeti Választási Iroda (NVI).
Egyre többen cserélik le otthon a hagyományos égőket, LED-esekre. A modern égők 75 százalékkal kevesebb energiát használnak és akár 25-ször hosszabb ideig is működhetnek. Az Eurostat statisztikái szerint a LED-es lámpák használata meglátszik a villanyszámlákon.
Csökkent a forgalomba állított új személygépkocsik száma decemberben Európában, de 2017 egészében emelkedett, immár a negyedik egymást követő évben, és elérte a pénzügyi és gazdasági világválság előtti szintet.
Kedden kezdődött meg a kanadai Vancouverben a már megrendezése előtt is vitatott külügyminiszteri tanácskozás az észak-koreai válságról. A Washington és Ottawa védnökségével rendezendő találkozón húsz ország képviselteti magát, köztük azon 16 állam, amely katonákat küldött az 1950–53 koreai háború idején megalakított ENSZ-haderőbe.
A német belügyminiszter szerint látva a statisztikákat, túl sok menedékkérő érkezik Németországba. Thomas de Maiziere a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal 2017-es jelentését bemutató tájékoztatóján azt hangsúlyozta, hogy továbbra is a bűnöző embercsempészek döntenek arról, hogy ki jöhet, ami a lehető legembertelenebb kiválasztási mód.
A múltheti vételi őrület most egy igen kiadós visszaesésbe csapott át a pesti börze kisrészvényeiben: esik a SET, a Nordtelekom és a Futuraqua. A Pannergy viszont szárnyal, kapott hozzá egy kis elemzői segítséget. A nagypapírok és így a BUX alig mozdulnak, esik az olajár, erős a cseh korona.