A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó, úgynevezett finomhangoló devizaswap-tendert (kamatcsere-tendert) tartott, amelyen 25 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. Az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás 1568 milliárd forint marad.
A mérlegfőösszege alapján legnagyobb amerikai hitelintézet, a JPMorgan Chase és a harmadik legnagyobb piaci szereplőnek számító Wells Fargo is pénteken tette közzé az eredményeit, amelyek meghaladták az elemzők várakozásait.
Európa erdeinek több mint a fele eltűnt az elmúlt 6000 évben a mezőgazdasági területek iránti megnövekedett igény és a fa tüzelőanyagként való hasznosítása miatt - állapították meg a Plymouth Egyetem kutatói.
Folyamatosan érkeznek az új mentőkocsik a mentőállomásokra, tegnap például 20 új autót állítottak forgalomba a tavaly megvásárolt 193 darabból. Sőt, idén újabb 117 mentőautót szerez be a kormányzat - jelentette be hétfőn Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Emellett minden mentős tíz százalékos béremelést és új munkaruhát kap, valamint m
Szútor, a felvidék falu etnikai és vallási összetétele jelentősen megváltozott az utóbbi évtizedekben. A korábban jelentős református gyülekezet szétszóródott, a templom megüresedett, ami mozdítható volt, a tetőszerkezettel együtt, már rég elvitték, így az épület állapota katasztrofálissá vált. A két harang évek óta némán csüng, és csak idő kérdése
Indul a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) gépfinanszírozási programja; a kedvezményes kamatozással igényelhető hitel- és lízingprogramok kerete 80 milliárd forint, amelyből mezőgazdasági gépek gyártására, forgalmazására, vásárlására lehet igényelni – közölte a fejlesztési bank.
A víz az úr a 40. Dakaron. A heves esőzések miatt sártengerré változott Salta és Belén környéke, ráadásul megáradtak a folyók, így a szervezők úgy döntöttek, törlik a tegnapi programot, a mezőny tagjai közúton közelítették meg a tábort. Azaz, a szombati hivatalos pihenőnap után újabb szusszanásnyi szünetet kaptak a terepralisok.
A hibrid informatika fogalma nem újkeletű a szakmai berkekben, de valódi üzleti előnyt eredményező alkalmazása még jókora megmérettetések elé állítja a cégeket.
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
A francia pénzügyminiszter szerint az eurozónának meg kell tennie az első lépéseket a gazdasági szabályok és intézmények reformja felé legkésőbb 2019-ig annak érdekében, hogy az egységes EU-s válságkezelési és költségvetési mechanizmus...
Lezárult a vizsgálat azoknak az ápolóknak az ügyében, akik szexet imitáltak egy magatehetetlen néni ágya mellett a pécsi Malomvölgyi Szeretetotthonban.
Rendezte a számlát a SET Group, ezért részvényeit kiengedik a tőzsdei karanténból. Bár a tervezett tőkeemelés csak apportként valósul meg, a befektetői bizalom ismét éledezik a cég papírjai iránt.
Jelentős változásokat hajt végre a Facebook a hírfolyamon: a családok és a barátok személyes üzeneteit sorolják majd előre a vállalkozások és médiumok posztjaival szemben. Mark Zuckerberg alapító csütörtök késő esti üzenete zuhanást okozott a részvények árfolyamában.
A Fidesz szerint Szél Bernadett és pártja, az LMP Soros György érdekeit szolgálja, ezért az ellenzéki képviselő nem vehet részt egy olyan nemzetbiztonsági bizottsági ülésen, amely a "Soros-tervvel" foglalkozna. Szél Bernadett közölte: ezt nem tehetik meg.
Habár egyre tudatosabban tervezzük az utazásokat, az OVB Magyarország felmérése szerint még mindig sokan biztosítás nélkül indulnak útnak, pedig korábbi statisztikák alapján a káresemények több mint fele síbalesetből ered.
Január 28-ig lehet nevezni a 2016-ban elhunyt Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező nemzetközi filmfesztiválra – tájékoztatta a szervező Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. hétfőn az MTI-t.
A barcelonai bíróság hétfőn 6,6 millió euró (2 milliárd forint) visszafizetésére kötelezte Carles Puigdemont leváltott katalán elnök pártját egy 1999 és 2009 közötti korrupciós ügyben hozott ítéletében.
A skót kormány szerint milliárdokba kerülne a skót gazdaságnak a kemény Brexit, vagyis az, ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül lépne ki az Európai Unióból. A skót kormány hétfőn közzétett 58 oldalas tanulmánya több forgatókönyv-változatra...
New Hampshire – Figyelmeztetnie kellett a rendőrségnek Taylor Swiftet (28). Úgy tűnik az énekesnőnek egy idősebb őrült rajongóval kell most szembenéznie.
Továbbra sem tért vissza a Ferencváros labdarúgócsapatába Joseph Paintsil (19), ezért a klub a végsőkig elmegy, hogy újra munkába álljon a ghánai légiós.