Csődbe ment a Carillion, egy brit székhelyű építőipari nagyvállalat, miután hitelezői nem voltak hajlandóak több pénzt folyósítani a cégnek. Ezzel több száz nagyobb projekt került veszélybe, nem is beszélve arról a 43 000 emberről...
Miskolc – Nem várt meglepetésre bukkant a Guatemalából érkezett banánszállítmány között egy miskolci kereskedő! Azonnal az állatkert segítségét kérte...
Még mindig túl sok az elvarratlan szál a Naffa-ügy körül az LMP képviselője szerint. Demeter Márta továbbra is azt szeretné kideríteni, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kinek az érdekében és miért lobbizott a Naffa-testvérek magyar állampolgárságáért a külügyben. A Fidesz alelnöke, Németh Szilárd szerint a politikus forduljon a bírósághoz
A lakossági forint állampapírok állománya 34 százalékkal, 1735 milliárd forinttal bővült 2017-ben, s elérte december végére a 6802,9 milliárd forintot - közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Még ha a katalán parlament újra is választaná Carles Puigdemont leváltott elnököt, Brüsszelből nem tudná betölteni hivatalát, anélkül pedig nem alakulhat meg az új kormány sem - mondta a spanyol miniszterelnök hétfőn Madridban a kormányzó konzervatív Néppárt (PP) országos vezetőtestületének ülésén
Keddtől egy hétig újra láthatóak lesznek a cseh koronázási ékszerek. A rendkívül értékes történelmi tárgyakat a prágai Hradzsin legdíszesebb termében, az Ulászló teremben tekinthetik meg az érdeklődők
Bizonytalan, hogy létrejön-e egy újabb nagykoalíció Németországban - értékelte a koalíciós pártok közötti egyeztetések utáni helyzetet az MTI-nek hétfőn Kiss
Benyújtja lemondását Mihai Tudose román miniszterelnök, miután pártja, a 2016 decemberi parlamenti választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága hétfő esti ülésén megvonta tőle politikai támogatását.
Benyújtja lemondását Mihai Tudose román miniszterelnök, miután pártja, a 2016 decemberi parlamenti választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága hétfő esti ülésén megvonta tőle politikai támogatását. ...
Benyújtja lemondását Mihai Tudose román miniszterelnök, miután pártja, a 2016 decemberi parlamenti választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága hétfő esti ülésén megvonta tőle politikai támogatását.
A színész több mint 4 év letöltendő börtönbüntetést is kaphat, ha bűnösnek találják befolyással való üzérkedésért. Felesége cáfolja a vádakat, elmondása szerint előre eltervezetten akarták befeketíteni a színész nevét, amelybe az egész családjuk beleroppan.
Az összes voks összeszámlálása alapján Miloš Zeman jelenlegi államfő és Jiří Drahoš, a Cseh Tudományos Akadémia volt elnöke jutott be a cseh elnökválasztás második fordulójába. Miloš Zeman mintegy 38,5 százalékot, Jiří Drahoš pedig mintegy 26,5 százalékot kapott. Hogy ki lesz a végső befutó, az senki számára sem egyértelmű Csehországban.
Életképes, erős szövetséget kötöttünk a PM-el, amely egy nyitott szövetség. Nyitott a civilekre, a szakszervezetekre- mondta Hiller István az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Kirúgta fiatal barátnőjét Henry Bolton, az UKIP brit párt vezetője, mert az rasszista megjegyzésekkel illette Harry herceg újdonsült menyasszonyát, Meghan Markle-t.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 27-25-re kikapott hétfőn az előző kontinenstornán ezüstérmes Spanyolországtól a horvátországi férfi kézilabda Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában Varasdon.
Meghalt hétfőn Ökrös Oszkár Kossuth-díjas cimbalomművész, a 100 tagú Cigányzenekar szólamvezetője és szólistája - közölte Beke Farkas Nándor, a 100 tagú Cigányzenekar elnöke a Facebook-oldalán
A pletykaoldalak szerint Selena Gomez és édesanyja között jelentősen megromlott a viszony amióta Justin Bieber újra képbe került. Most végre kiderült, mit is gondol a kapcsolatról az anyuka.
Portugália fővárosában január 17. és 18. között rendezik meg a MERIT Summit fórumot, ahol HR vezetők és üzleti iskolák igazgatói találkoznak több mint húsz országból. A nemzetközi programon Magyarországot a MOL és a SEED Üzleti Iskola képviseli.