Január 1-jétől már nem használhatóak Magyarországon a 40-es hívószámok, az úgynevezett kék számok, a 40-es számokat használó cégeknek két évük volt áttérni más hívószámokra, és jellemzően a 80-as zöldszámok vagy a vezetékes földrajzi számok mellett döntöttek – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pénteken az MTI-vel.
Újabb és újabb rekordok dőlnek Amerikában, miután elindult a gyorsjelentési szezon pár nagybank jelentésével, de Európának is jutott egy kis áldás. A magyar tőzsdét az OTP húzta vissza, pedig már elérhetőnek látszott a 11 ezer feletti árfolyam. A Facebook jókora esést szenvedett el vitatott reformtervei miatt.
Kizárólag kormánypárti polgármesterek részvételével tartottak konferenciát az úgynevezett Soros-terv elleni fellépés jegyében. Kocsis Máté meg is mutatta, hogy igenis létezik a terv, amelyet az üzletember honlapjáról töltöttek le. Mindeközben az Együtt az Orbán-tervet osztotta szét a konferenciára érkezők között. A szocialisták szerint viszont, hog
Az április 8-ai országgyűlési választás tétje, hogy továbbra is az oligarchák vezetik-e az országot, vagy olyan kormány kerül hatalomra, amely a magyar családok boldogulását tartja szem előtt.
A Cashline Holding tőzsdén kívüli ügylettel 8,79%-os részesedést szerzett a PannErgyben, miközben a korábban még 8,31%-os részesedéssel bíró ONP Holdings minden törzsrészvényét eladta a cégben - derül ki a BÉT közleményeiből. A...
A spanyol kormány "azonnal, habozás nélkül" megtámadná a bíróságon, ha Carles Puigdemont volt katalán elnököt távollétében újraválasztaná a katalán parlament - közölte a spanyol kormányszóvivő pénteki madridi sajtótájékoztatóján.
72 nap múlva rajtol a 2018-as Forma-1-es idény, a királykategória csapatai pedig javában dolgoznak idei versenyautóikon. Az idei szezont megelőzően két tesztet tartanak majd február végén, illetve március elején, az autóbemutatókra ezért meglehetősen későn kerül csak sor. Egyelőre még csak a Ferrari hozta nyilvánosságra, hogy mikor rántja le a lepl
A külföldi beruházások szempontjából 2017 a jobb évek közé tartozik Szlovákiában. Összesen 33 beruházás valósult meg az országban, 492 millió euró értékben. Az invesztíciók révén mintegy 9000 új munkahely születhet. Ez utóbbi az elmúlt öt év legmagasabb mutatója – közölte Peter Ziga szlovák gazdasági miniszter.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2016-ban több mint 5,3 milliárd forint, míg tavaly már csak mintegy 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki, miközben tevékenységével jelentős megtakarítást eredményezett a fogyasztóknak – közölte a versenyhivatal.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 76 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt tavaly a negyedik negyedévben, a lista első helyén egy budapesti lakcímű magánszemély, Reither Zoltán állt 2017. december végén 2,002 milliárd forint tartozással, amiből 668 millió forint adóhiány, 1,334 milliárd forint pedig bírság volt.
Egy német bíróság arra szólította fel a Porsche igazgatótanácsát, hogy válaszoljon a részvényesek kérdésére, miszerint a Volkswagen menedzsmentjéből és többségi tulajdonosai közül ki tudott a dízelhamisításról és valóban megsemmisítettek-e...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 76 adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt tavaly a negyedik negyedévben, a lista első helyén egy budapesti lakcímű magánszemély, Reither Zoltán állt 2017. december végén 2,002 milliárd...
Újévkor sokan megfogadják: ezentúl jobban odafigyelnek pénzügyeikre. Az Intrum Justitia kutatási adatai szerint sok magyar elhatározását tett is követte.
December 8-tól január 7-ig 42 százalékkal többen váltották meg online a vasúti jegyet, mint egy évvel korábban. December 8-tól január 7-ig 42 százalékkal többen váltották meg online a vasúti jegyet, mint egy évvel korábban...
Miért fordul el Magyarország és Lengyelország az alkotmányos demokráciától? – ezzel a címmel közölt írást az Independent című brit lap egy angliai magyar professzor tollából.