Vajon milyen lesz az idő, figyeljük az időjárás-jelentést, és úgy gondoljuk az a legfontosabb, hogy hány fok lesz. Pedig ez csak egy tényező, és sok más dolog is befolyásolja, hogy fázunk vagy sem. A hőindex a páratartalmat és a harmatpontot is figyelembe veszi, a hőérzet tekintettel van a szélsebességre.
A Paksi Atomerőmű négyes blokkjának süllyedése önmagában nem befolyásolja a nukleáris biztonságot, a működőképességet. A süllyedésből adódó egyéb hatások azok, amelyek problémát okozhatnak, ezek közül egy a reaktor dőlése – mondta Fichtinger Gyula, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatója a hivatal csütörtöki budapesti évindító sajtótájék
A K&H fenntarthatósági stratégiájának része a vállalkozásösztönzés. Ezért a pénzintézet több mint 30 éves szakmai hátterével most olyan segítséget nyújt a hazai startupok számára, amely a legkritikusabb pillanatban a legnagyobbat lendítheti rajtuk. Ezt a célt tűzte maga elé a Start it @K&H inkubátorprogram, amely az ingyenes vállalkozói infrastrukt
Öt nappal azután, hogy a Trump-adminisztráció bejelentette, ismét megnyitnák az Egyesült Államok tengeri területeit az olajbányászat előtt, máris visszavonulót fújt a Fehér Ház és közölték: a floridai vizek megnyitásának kérdése lekerült az asztalról.
Budapest XIII. kerületében élve felgyújtottak egy sünt 2016. júliusában, az elkövetőre a lehető legnagyobb büntetést szabták ki első fokon. Az elkövető fellebbezett, az ügy másodfokon folytatódik.
Brüsszelben a nagy stratégiai területeken hónapok óta csend honol, legyen az a menekültek elosztása, az eurózóna reformja, avagy az EU külső határainak védelme. Ráadásul véres csaták kezdődnek májusban az a következő 7 éves pénzügyi időszak ügyében. Eközben belső jelentések szerint a Bizottság elnöke egyre kevésbé áll a helyzet magaslatán.
A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) és a Német Labdarúgó Liga (DFL) ismét a sokat kritizált videobírós (VAR) rendszer mellett foglalt állást a Bundesliga pénteki, tavaszi rajtja előtt.
Nincs is annál jobb, mint amikor belevágunk a puha csirkemellbe és kifolyik belőle a lágy sajtkrém. De akár még ezt is fokozhatjuk, ha roppanós szalonnabundával készítjük el ezt a fogást. Mutatjuk, hogy csináld!
Hasonló európai támogatás híján a kínai források a legkedvezőbbek a Budapest-Belgrád vasútvonal megépítéséhez Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint.
Az elkövetkező három évben megvalósuló, a kormány által biztosított 6,6 milliárd forintos összeg révén jelentős légijárat-fejlesztéseket remélnek a sármelléki repülőtéren – közölte az MTI érdeklődésére csütörtökön a repteret üzemeltető Hévíz polgármestere.
Három év letöltendő szabadságvesztésre ítélték azt a fiatalt, aki még 2016-ban felgyújtott egy sündisznót a XIII. kerületben. Az elsőfokú ítélet nem jogerős, az elítélt fellebbezett, így másodfokon folytatódik az ügy.
A Scania svéd vállalat azt tervezi, hogy mintegy 1,5 milliárd svéd korona (több mint 47 milliárd forint) beruházással új, energiahatékony öntödét létesít a svédországi Södertälje városában.
Az atomenergiát alkalmazó magyarországi létesítmények az előírásoknak megfelelően, biztonságosan üzemeltek tavaly – mondta Fichtinger Gyula, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatója a hivatal csütörtöki budapesti évindító sajtótájékoztatóján.
Elkezdődött az Idősügyi infokommunikációs Program keretében az informatikai eszközök átadása az egyedül élő idős embereknek - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa csütörtökön a Tolna megyei Kurdon.
Az EKB legutóbbi ülésének jegyzőkönyve nem tartogatott komoly információt, ennek ellenére a megjelenés után rögtön belevettek az európai devizába. A befektetők ugyanis arra számítanak, hogy akár az eddig vártnál is bátrabb lehet...
Immár kevesebb, mint egy hónappal a phjongcshangi téli olimpia előtt rövid pályás gyorskorcsolyázóink a hét végén Drezdában vesznek részt a játékok előtti utolsó, valójában edzésnek felfogható versenyükön. Ezen a besoroláson jelen esetben az sem változtat, hogy a szász városban történetesen Európa-bajnokságot rendeznek.
Egyetlen jó ötlet elég ahhoz, hogy egy család generációkon keresztül a világ leggazdagabbjai között szerepelhessen. Ha csak nem történik valami nagy dráma, akkor valószínűleg az olyan saját erőből lett milliárdosok, mint Jeff Bezos...
Török Gábor nem tudja elképzelni, hogy ne a Fidesz nyerje meg a választást, de nem mindegy, hogy relatív, abszolút vagy kétharmados többséggel. Mráz Ágoston Sámuel szerint nem segíti az ellenzéket, hogy nincs vagy csökkent a válságtudat a társadalomban.
A jövedéki adót visszaigénylő gazdákat érintő fontos változás, hogy 2017-ben megváltoztak a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj adóvisszaigénylésének szabályai – emlékeztet a NAV.
Elkezdődött az Idősügyi infokommunikációs Program keretében az informatikai eszközök átadása az egyedül élő idős embereknek - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa csütörtökön a Tolna megyei Kurdon.
A Budapest és a megyei jogú városok lakáspiacán tavaly lezajlott 15 százalék körüli drágulás tíz százalék alá mérséklődhet az idén. Tavaly januárhoz képest több nagyvárosunkban kiugró mértékben emelkedtek az árak.
Erdei Zsolt kislányának a hírek szerint Grétának a szövődmények miatt különféle terápiákra kell járnia. Zsolt a FEM3 Caféban öntött tiszta vizet a pohárba: elárulta, hogy milyen fejlesztő programokra járnak, valamint beszélt arról is, az évek során hogyan vált belőle rutinos apuka.
Az olimpiai bajnok birkózó hamarosan pankrátorként tér vissza, ellenfele pedig egy nála közel 30 évvel fiatalabb ketrecharcos lesz. A Mokkában Növényi Norbert további részleteket árult el a felkéréséről, később pedig büszkén mesélt 18 éves MMA-harcos fiáról is: