Az elmúlt hétvégén hatalmas havazás volt a Francia-, és Olasz-Alpokban. Helyenként több, mint egy méter friss hó hullott, amely komolyan megnövelte a lavina veszélyt.
A 2018-as év sem úszható meg az adójogszabályok újratanulása nélkül, hiszen például az adózás rendjéről szóló korábbi törvény helyébe három új jogszabály lépett, továbbá a régi kódexből egy sor passzust az anyagi adótörvényekbe pakoltak át a jogalkotók. E változásokat és új szabályokat Ajánló rovatunkban szereplő írásaink segítségével ismételhetik át olvasóink.
Január elején megnyitotta kapuit hazánk első, közvetlen terminál összeköttetéssel rendelkező repülőtéri szállodája, az ibis Styles Budapest Airport Hotel, amely a WING fejlesztésében valósult meg. A 145 szobával rendelkező szálloda...
Életének 89. évében elhunyt Ötvös László professzor, Széchenyi-díjas vegyész, a szerves kémia kutatója, a hazai bioorganikus kémia egyik megalapozója - közölte a II. kerületi önkormányzat szerdán az MTI-vel.
Várhatóan teljesen felépül a népszerűvé vált Zsazsa kutya, amit egy újpesti lakásban találtak meg a gazdája holttestén fekve. Története, amiről a Ripost elsőként számolt be, villámgyorsan népszerűvé tette. Ám sajnos még várnia kell új gazdájára.
Három, kiugró hozampotenciált rejtő befektetési sztorit ajánl 2018-ra a K&H Alapkezelő. Az eurózóna részvényei, a robotika és az automatizáció globális piacvezetői, valamint a kiberbiztonság letéteményesei mind kecsegtető befektetési célt képeznek az idén a szakértő szerint.
Kifejezetten jó évre számítanak a lapunk által megkérdezett lakáspiaci szakértők. Az elmúlt időszak árrobbanásához képest a drágulás ugyanis sokkal kisebb mértékű lehet, sőt az árak tetőzhetnek az idén. Az új lakások nagyobb számú megjelenésével várhatóan az eddiginél is többen vehetik majd igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt.
Mun Dzse In dél-koreai elnök szerdán nem zárkózott el egy csúcstalálkozó elől az észak-koreai rezsimmel azt követően, hogy a két ország előző nap két év szünet után újra felvette a hivatalos kapcsolatot egymással.
Újabb elborult ötleteknek szabott gátat a Magyar Tudományos Akadémia: többek között nem hívhatjuk a gyermekeinket Táblácskavirágnak, Lájrának vagy épp Rwának.
A kormány 2,6 milliárd forinttal támogatja a hódmezővásárhelyi ipari park két lépcsőben megvalósuló, 96 hektáros bővítését – jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán a helyszínen.
Engedély nélküli szolgáltatásnyújtás miatt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) újabb, 121 millió forintos bírsággal sújtotta a UPC Magyarország Telekommunikációs Kft.-t, mivel a cég Jászberény után Cegléden is idő előtt indította el a szolgáltatását - közölte a hatóság szerdán az MTI-vel. A UPC Magyarország Kft. vizsgálja a bírságról szól
Miközben a legkülönfélébb befektetési termékek (részvények, egyes kötvények, olaj, kriptodevizák) árai szakadatlanul emelkednek, a Fidelity elemzője már óvatosságra int: az eddigi tényezők, amelyek mindezt fenntartották, idén megváltozhatnak. Egyes európai kötvényeket azonban még mindig érdemes lehet megvenni, főleg rövidebb lejáratra.
A lengyel kormányfő az Európai Bizottság (EB) elnökével folytatott brüsszeli tárgyalásain értésre adta, hogy nem enged országa jogi reformjából, amelyért bírálatok érik az Európai Unió részéről.
Emeli bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült az MTI piaci forrásokból szerdán.
Érdekes történetek alakulnak ki a mostani őrület közepette, amikor mindenki kriptovalutákra vadászik. Most éppen az egykor szebb napokat látott Kodak találta ki, hogy saját kriptoeszközzel képnek piacra.
A Red Bull ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo fair küzdelmet vár csapattársával, Max Verstappennel 2018-ban, noha az ifjú versenyző korábban már több évre elkötelezte magát az osztrák istállóhoz. Ricciardo szerződése pedig az év végén lejár – és korábban többször kifejtette, nem akarja elkapkodni a döntést, hiszen 2019-re jó eséllyel a Mercedes
Nem szeretsz repülni? Semmi gond, lehet, hogy már nem kell sokáig a légitársaságokra hagyatkoznod, ha nem a tengerentúlra készülsz, hanem csak rövidebb utakat szeretnél gyorsan megtenni. A gyorsvasutak már árban és sebességben is versenyképesek...
Miután hétfőn megjelent négy felfedező kutatásokat ösztönző témapályázat összesen 12 milliárd forintos keretösszeggel, ma további négy, a vállalkozások innovációs tevékenységét, illetve a kutatói-ipari együttműködéseket támogató...
A különböző gyártmányú mikroprocesszorok múlt héten nyilvánosságra hozott biztonsági hibáinak a kijavítására kiadott operációs rendszer frissítések lelassíthatják mind a személyi számítógépek mind a hálózati szerverek működését.