2017. szeptember 8. péntek

szept. 8
12:09
Az oroszok lebombázták az Iszlám Állam tadzsik katonai vezetőjét (444.hu)
A 40 halott között egy tadzsik egykori belügyes főnök is volt, és a kiképzőtáborok pénzügyi irányítója.
szept. 8
12:12
Már megint kifőzött valamit Hosszú Katinka (Infostart)
A háromszoros olimpiai bajnok megmutatta, hogyan főz.
szept. 8
12:15
Óvadék ellenében akart szabadulni Vivien kegyetlen gyilkosa (Blikk)
Meghosszabbították a fiatal lány meggyilkolásával gyanúsított kakucsi K. Bálint előzetes letartóztatását. A fiatal fiú 2016 márciusában hatszor mellkason és kétszer hasba szúrta gyerekkori barátnőjét, M. Vivient.
szept. 8
12:15
Feljelenti Rogán Antalt az Együtt politikusa (Alternatív Energia)
szept. 8
12:15
Újabb műtárgyakkal gyarapodott a hazai műkincsvagyon (hirado.hu)
Újabb műtárgyakkal gyarapodott a hazai műkincsvagyon a Magyar Nemzeti Bank értékmentő programja jóvoltából.
szept. 8
12:18
Tényleg temetni kell a bankokat? Most örülhetnek igazán az ügyfelek (Privátbankár)
A rohamtempójú technológiai fejlődés, a fintech-cégek megjelenése komoly kihívás elé állítja a bankokat, amelyek némi lemaradás után most teljes erővel beszálltak a versenybe. Hiába szaporodnak gombamód a fintech-cégek, vannak dolgok, amit csak a bankokkal együtt tudnak jövedelmezően összehozni - ha a két szektor összefog, annak az ügyfelek lesznek
szept. 8
12:18
Magyar származású játékos igazolt a Premier League-be! (Sport365)
Nagy reményekkel kezdődik számára az új kaland.
szept. 8
12:18
Késik is, és drágább is lesz (HírTV)
Tovább csúszik a Magyar Állami Operaház és az intézmény műhelyházának felújítása.
szept. 8
12:18
Candice Swanepoel csizmája hosszabb volt, mint a szoknyája! Ennél minibb már nem lehetne! (Glamour)
Extrém!
szept. 8
12:21
Ellenzéki euro-charta kerekasztalt kezdeményez Ujhelyi István (ATV)
Ellenzéki euro-charta kerekasztalt kezdeményez Ujhelyi István. Az MSZP európai parlamenti képviselője a Közös Ország Mozgalom által felépített Agorára hívja szakmai kerekasztal tárgyalásra a demokratikus ellenzék pártjainak képviselőit – ezt egy mai háttérbeszélgetésen mondta el a szocialista politikus.
szept. 8
12:21
Tenisz: Magyar házi rangadó Olaszországban (Agroinform)
A genovai Challenger-torna egyik negyeddöntőjében Fucsovics Márton és Balázs Attila méri össze a tudását.
szept. 8
12:21
Az ifj. Trump vadiúj magyarázatot talált rá, hogy miért tárgyalt a Kreml ügyvédjével (444.hu)
Miközben a nyomozást vezető különleges ügyész azt próbálja kideríteni, hogy ki (Trump) diktált hazugságokat a kongresszusnak küldött első levélbe, az ifj. Trump a korábbi vallomásaival ellentétes vallomást tett.
szept. 8
12:21
Nagy Márton: a piac téved (vg.hu)
A piac inflációs előrejelzése túlzottan magas – mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a Közgazdász-vándorgyűlésen tartott sajtótájékoztatóján.
szept. 8
12:23
Jó nyaruk volt a hazai fürdőknek (vg.hu)
Az idén nyáron jól teljesített a Budapest Gyógyfürdői Zrt. összes egysége, a három nyári hónap alatt közel 1 millió 180 ezer vendég kereste fel a 11 fürdőt és strandot. Ez 12 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest – közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. pénteken.
szept. 8
12:24
A HÉV-állomásra is kipakolták a beléptető kaput (Menedzsment Fórum)
A ráckevei vonal közvágóhídi végállomása kapott tesztjelleggel az elektronikus jegyrendszer érvényesítő készülékéből.
szept. 8
12:24
Lázár: Össze kell hangolni a közösség kezében lévő szolgáltatók munkáját (hirado.hu)
Annak érdekében kell összehangolni a munkát, hogy az emberek magasabb színvonalú és olcsóbb szolgáltatást kapjanak.
szept. 8
12:24
1400 dolgozót elbocsát a Lego (HR Portál)
Globálisan 1400 munkavállalótól válik meg a Lego, 70 nyíregyházi alkalmazott is áldozatul esik a leépítésnek - írja a HVG.
szept. 8
12:25
Lázár összehangolná a szolgáltatók munkáját (vg.hu)
Össze kell hangolni a közösség kezében lévő szervezetek, közműszolgáltatók, pénzintézetek, az önkormányzatok tevékenységét annak érdekében, hogy az emberek magasabb színvonalú és olcsóbb szolgáltatást kapjanak – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.
szept. 8
12:26
Nagyra becsülik az ELTE-n folyó oktatói munkát (hirado.hu)
A kormány szerint olyan értékeket adnak át, amelyek hazánk egész jövőjére hatással lesznek - mondta Varga Mihály.
szept. 8
12:27
Marosvásárhelyi iskolaügy - Áthelyezték az adminisztrációt (hirado.hu)
A Bolyai Farkas Gimnázium ernyője alá sorolták a gimnáziumot - közölte az Agerpres hírügynökség.
szept. 8
12:27
Cunamiriadót rendeltek el a mexikói földrengés után (USAracing)
Cunamiriadót rendelt el Mexikó csendes-óceáni partvidékére a Csendes-óceáni Cunamijelző Központ a Mexikó déli részénél (helyi idő szerint) nem sokkal éjfél előtt bekövetkezett, legalább 8,1-es erősségű földrengés után.
szept. 8
12:28
A KDNP szerint is elfogadhatatlan az ukrán oktatási törvény (hirado.hu)
Elfogadhatatlannak tartja és "hátba szúrásként" értékelik az új ukrán oktatási törvényt.
szept. 8
12:30
Visszaül az iskolapadba a színésznő sármos magyar kedvese (Ripost)
A jó pap is holtig tanul, bár nem a papneveldébe nyert felvételt a 25 éves, sármos fiatalember.
szept. 8
12:30
Brutális döntés Ukrajnában: Kijev hátba szúrta a magyarokat (Ripost)
Ukrajna hátba szúrta Magyarországot oktatási törvényének módosításával, amely súlyosan sérti a magyar kisebbség jogait - mondta Szijjártó Péter külügy- és külgazdasági miniszter, amikor a kijevi döntésre reagált.
szept. 8
12:30
Roham a belépőkért, ennyien kíváncsiak Dzsudzsákékra (Ripost)
Nem árt sietnie annak, aki élőben akarja látni a nemzeti csapatot.
szept. 8
12:33
2,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak (ProfitLine)
A fogyasztói árak átlagosan 2,6 százalékkal magasabbak voltak augusztusban, mint egy évvel korábban, júliushoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
szept. 8
12:33
Houston két centimétert süllyedt a Harvey hurrikán miatt (ATV)
Két centiméterrel megsüllyedt Houston a Harvey hurrikánnal járó hatalmas eső súlya alatt - állapították meg kaliforniai geológusok.
szept. 8
12:33
Kiderült: ennyivel emelnék a minimálbért jövőre (Pénzcentrum)
Nagyobb mértékben nőhet a minimálbér és a garantált bérminimum, mint ahogy azt korábban ígérték, valamint arra is van esély, hogy a munkabér terhei is nagyobb mértékben csökkennek. A kormány októberben várhatóan felülvizsgálja...
szept. 8
12:36
A FIFA fegyelmi vizsgálatot indít Dele Alli ellen (m4sport.hu)
A futballista a középső ujja miatt magyarázkodhat.
szept. 8
12:36
Megvan a legidegesítőbb magyar rendszám és "csak" fél millióba került (Femcafe)
A tulaj biztos viccesnek gondolta.
szept. 8
12:39
Csontvázakat találtak Győrben (Infostart)
Egy új társasház épül Győrben, a Bajcsy-Zsilinszky úton, és egy Árpád-kori és egy 14-15. századi település nyomaira bukkantak.
szept. 8
12:39
Új gyárat épít a BorsodChem (Portfolio)
79 millió euró értékű hitel megállapodást írt alá a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) és a kazincbarcikai székhelyű, a kínai Wanhua Industrial Group Co. Ltd. tulajdonában lévő BorsodChem Zrt. A hosszú lejáratú hitel segítségével...
szept. 8
12:39
Kutatás készült az európai édesvizek ökoszisztémájáról (hirado.hu)
A vizsgálat során az európai vízgyűjtő területek prioritizálását végezték el a védendő területek veszélyeztetettsége szerint.
szept. 8
12:39
Ilyen előadást még nem láthattunk - levélkoncert a Radnótin (hirado.hu)
Hangversenyzongora is kerül a színpadra Bálint András és Fülei Balázs Viva Bartók! című előadásában.
szept. 8
12:39
Győzelem lett az eredménye a magyar külügy határozott fellépésének (USAracing)
A Bolyai Farkas Gimnázium ernyője alá sorolta pénteken a Maros megyei tanfelügyelőség igazgatótanácsa a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumot – közölte az Agerpres hírügynökség.
szept. 8
12:41
Nem tart a Brexit miatti nagy forrásvesztéstől 2020-ig a magyar kormány (Portfolio)
Erősen bízunk benne, hogy idővel a britek is belátják, hogy a 2014-2020-as ciklusra előre vállalt befizetéseiket a ciklus végéig, azaz a 2019. márciusi kilépés után is teljesíteniük kell, így a magyar kormány arra számít, hogy a Brexit...
szept. 8
12:42
Nagy könnyítést kapnak a dohánytermesztők (Menedzsment Fórum)
Hektáronkénti ezer helyett ezután csak 500 bejelentett munkaórát kell hozni a pénzbeli támogatásért.
szept. 8
12:42
Ilyen is ritkán van: felfüggeszti két járatát a fapados (Privátbankár)
Nem elég nagy a kihasználtság, felfüggeszti két járatát a Wizz Air.
szept. 8
12:45
Környezetbarát klórüzem épül a BorsodChemben (hirado.hu)
A beruházás mintegy 100 millió euróba kerül.
szept. 8
12:48
Ilyen klórüzem se épült még Magyarországon (Privátbankár)
Az MFB is beszáll 79 millió forint hitellel.
szept. 8
12:48
Kemény munka, kis pénz - Dohánytörés Ófehértónál (Alternatív Energia)
"Belegondoltam, hogy valaki ebből tartja el a családját."
szept. 8
12:48
Nagyszerűen halad a Diósgyőri Stadion rekonstrukciója (m4sport.hu)
Jövő tavaszra készül el.
szept. 8
12:48
Hű Jennifer Lawrence, mi sem kapunk levegőt a dekoltázsodtól (Glamour)
Jól felpolcolta
szept. 8
12:50
Hintabaleset - Rendben voltak az engedélyek (Alternatív Energia)
"A felelősök megtalálása a szakértők, a rendőrség, végső soron pedig a bíróság feladata."
szept. 8
12:51
Komoly döntést hozott a nagy magyar üzletlánc (Blikk)
Jó dologra használták, amijük van
szept. 8
12:51
Döbbenetes károkat okozott a hurrikán: centimétreket süllyedt Houston az lezúduló eső súlya alatt (Blikk)
Két centiméterrel megsüllyedt Houston a Harvey hurrikánnal járó hatalmas eső súlya alatt - állapították meg kaliforniai geológusok.
szept. 8
12:51
Lázár János a szíve szerint kiszállna az országos politikából (444.hu)
A miniszter szerint az ország ügyei mennének nélküle is. 2018 után már nem akar miniszter maradni.
szept. 8
12:52
Marosvásárhelyi iskolaügy - A szülői csoport üdvözli a fejleményeket (Alternatív Energia)
Vagy legalábbis: a kialakult helyzetben kielégítőnek találják a megoldást.
szept. 8
12:53
Tragédia: életét vesztette egy 16 éves fiú, aki az Irma hurrikánban szörfözött (Blikk)
Barbados - Elhunyt egy tehetséges, 16 éves szörfös, aki az Irma hurrikán hullámjait szerette volna meglovagolni.
szept. 8
12:54
Megháromszorozta bevételét az MKB (vg.hu)
Az MKB csoport az első fél évet 20,5 milliárd forintos adózás előtti eredménnyel zárta, ami az egy évvel korábbi 6,8 milliárd forint háromszorosa – közölte az MTI-vel pénteken a pénzintézet.

Keresés