A mai naptól a H6-os HÉV Közvágóhíd végállomásán találkozhatnak az utasok az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó első érvényesítőkészülékekkel. Az eszközökkel egyelőre az utasoknak nincs teendőjük, azok az elektronikus jegyrendszer teljes indulásától lesznek használhatók – tájékoztat a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Az Irma hurrikán által fenyegetett Miamiban ragadt László György, a szegedi Partfürdő igazgatója és fia. Szerda óta nem indulnak repülők, így egyelőre fogalma sincs, hogyan jutnak haza, miközben minden idők legpusztítóbb vihara közeledik feléjük.
Jövő hónapban a kormány újratárgyalhatja a bérmegállapodást, a munkaadói és a munkavállalói oldallal közösen. Akár 4 százalékkal is csökkenhetnének a járulékok, a munkavállalók terhei és napirendre kerülnek, növekedne a minimálbér és a garantált bérminimum - írja a Magyar Idők.
Több mint 330 millió forintból korszerűsítették a nagykanizsai kórház konyhájának energetikai rendszerét és gépeit, valamint az intézmény nővérszállójának két épületét.
Lezárult a belső vizsgálat a várpalotai hintabaleset ügyében: minden szükséges engedéllyel rendelkezett a meghibásodott hinta üzemeltetője - írja az MTI.
Tovább csökkent Németországban a szociáldemokrata párt (SPD) választói támogatottsága a kancellárjelöltek vitája után készített első felmérés szerint, két héttel a szeptember 24-i szövetségi parlamenti választások előtt.
Elterjedt gyakorlat – különösen pályázatok vagy rendezvények esetén –, hogy egy-egy feladat megvalósítását nem maga a pályázaton nyertes fél oldja meg, hanem egy másik céget bíz meg vele. Az egyes résztevékenységek kivitelezését általában megbízottak és alvállalkozók szövevényes hálózata végzi. Ez a felek, különösen a kiszervező fél számára rengeteg veszéllyel jár, ezeket gyűjtöttük csokorba,…
A TVR sokáig tartotta lázban az autózás szerelmeseit, de most végre lerántották a leplet vadonatúj modelljükről, amely a várakozásoknak megfelelően a Griffith nevet kapta. Az újdonsággal tulajdonképpen hamvaiból tér vissza az angol márka, és csak remélni tudjuk, hogy a teljesen új négykerekű meghozza majd a gyáriak számára a várt sikereket.
Augusztban mérséklődtek az élelmiszerárak globálisan, miután a betakarított gabona mennyisége várakozáson felülinek bizonyult; a FAO élelmiszerár-index 1,3 %-kal csökkent.
Őrizetbe vette Mallorca-szigetén a spanyol csendőrség egy brit banda hét tagját, akiket azzal gyanúsítanak, hogy hamis ételmérgezési panaszokkal eurómilliókat csaltak ki spanyol szállodáktól.
A hatóságok szerint a hét gyanúsított győzködte a brit turistákat, hogy hazaérkezésük után ételmérgezésre hivatkozva követeljenek kártérítést, ezzel több millió eurós kárt okoztak a mallorcai szállodáknak.
Ismerve a nyugati tömegmédia és itthoni csicskásai szeretetét a konspirációk (Putyin a világot rángató zöld békaember), a hazugságok (Magyarország fasiszta diktatúra), és az elhallgatás iránt (1 millió példa), az előbbiek hallgatása miatt erős a gyanú, hogy az orosz
A kormány 2020-ig az eddig megszokott módon továbbra is támogatja a dohánytermesztők munkáját Magyarországon – jelentette ki a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára a Magyar Dohánytermesztők Országos Szövetsége (Madosz) által szervezett dohánytermesztési nyílt napon pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ófehértón.
Az egri közgazdász-vándorgyűlésen Obláth Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság-tudományi Intézetének főmunkatársa beszélt az eurózónához való csatlakozunk lehetőségeiről, a megfelelő előkészítéséről, a kimaradás, illetve a felkészületlenül való belépés kockázatairól, konkrét példákat is említve.
Az MSZP elnöke uszításnak tartja, hogy az Echo TV egyik műsorában a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettese arról beszélt, egy Botka Lászlónak sem kellene élnie Magyarországon. Molnár Gyula pénteken Budapesten közölte, minden eszközzel harcolnak, hogy ez a politikai kultúra eltűnjön Magyarországról, és arra kérte a többi ellenzéki pártot is, hogy tilt
Erősen bízunk benne, hogy idővel a britek is belátják, hogy a 2014-2020-as ciklusra előre vállalt befizetéseiket a ciklus végéig, azaz a 2019. márciusi kilépés után is teljesíteniük kell, így a magyar kormány arra számít, hogy a Brexit...
Egy maréknyi fiatal ültetné át a hazai gyakorlatba az állításuk szerint „erőszakmentes forradalom” módszereit ha nem sikerül a Parlamenten keresztülvinni az ellenzéknek a választási törvény módosítását. Kíváncsiak voltunk, lehetséges-e az erőszakmentes és a forradalom szavak egymás mellé helyezése a választási törvény megváltoztatására indult mozga
Becslések szerint 1,2 millió katonával az észak-koreai hadsereg létszámát tekintve a negyedik legnagyobb a világon, de felszereltségében szakértők találnak kivetnivalókat - írta pénteken az APA osztrák hírügynökség.
Jack Philips 2012-ben tagadta meg, hogy egy meleg párnak készítsen esküvői tortát. Trump igazságügyi minisztériumának hivatalos állásfoglalása szerint ezzel csak alkotmányos jogait gyakorolta.
Az elmúlt évek európai terrorcselekményei azért voltak sikeresek, mert a titkosszolgálatok kudarcot vallottak. A biztonsági erőknek egyre nagyobb kihívást jelent azoknak az akcióknak a megakadályozása, amelyeket hazai születésű, úgynevezett magányos farkasok követnek el, hiszen szinte lehetetlen azonosítani őket – állapították meg tegnap a krynicai
Környezetbarát klórüzem épül a BorsodChem Zrt.-ben, a beruházás mintegy 100 millió euróba kerül, ehhez a kínai Wanhua Industrial Group Co. Ltd. tulajdonában lévő vegyipari társaságnak 79 millió euró hitelt biztosít a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. – az erről szóló megállapodást pénteken írták alá a cég székhelyén, Kazincbarcikán.
Az idén nyáron kitűnően teljesített a Budapest Gyógyfürdői Zrt. összes egysége, hiszen a három nyári hónap alatt közel 1 millió 180 ezer vendég kereste fel a 11 fürdőt, strandot, ami 12 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. pénteken az MTI-vel.
Ön osztja a baloldal félelmét, miszerint Orbán Viktor ki akarja léptetni hazánkat az Európai Unióból? Ki akarja léptetni vagy nem akarja kiléptetni. Ez a mai nap kérdése és az ahhoz tartozó két lehetséges válasz. A szavazás végeredményét Havas Henrik ismerteti 18:10-től, az ATV A nap híre című műsorában. A műsor ismétlése ma este 21.40-kor lesz.
Nem semmi, milyen szokatlan képet mert magáról megosztani a TV2 Mokka című reggeli műsorának háziasszonya! Érdemes a többi szereplő miatt is alaposan szemügyre venni fotót.
Dacára minden megbontási kísérletnek, a visegrádi csoport egységes marad általánosságban, de ezen belül a migráció szempontjából is, ezt világossá tették egymás között és mások előtt a V4-ek az Európai Unió tagállamainak informális külügyminiszteri találkozóján – közölte Szijjártó Péter külügy- és külgazdasági miniszter pénteken az MTI-vel telefono