2017. szeptember 30. szombat

szept. 30
10:51
Selena Gomez megtalálta a legjobb ruhát az átmeneti időjáráshoz (Glamour)
Selena Gomez az őszi utcai divat királynője most már hivatalosan is
szept. 30
10:54
Harmadik sikerével továbbjutó a Miskolc (Infostart)
A házigazda Miskolc harmadik mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Eurokupa első selejtezőkörében, ezzel már biztos továbbjutó.
szept. 30
10:54
Izgalmas zenei nap a rádió épületében (Gondola)
Szombaton, a Bartók Rádióval közös szervezésben a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek Napján vehetnek részt az érdeklődők.
szept. 30
10:56
Babos kikapott a döntőben (Infostart)
Babos Tímea két szettben kikapott szombaton a 250 ezer dollár (58 millió forint) összdíjazású taskenti keménypályás női tenisztorna döntőjében.
szept. 30
10:57
Önálló listát állít a 2018-as választásra a DK (Infostart)
A Demokratikus Koalíció koordinált egyéni jelöltállítást javasol és önálló listát állít a 2018-as választásokra - közölte az ellenzéki párt.
szept. 30
10:57
Szétbotoxoltatta az arcát a Feleségek luxuskivitelben szereplője (Blikk)
A Feleségek luxuskivitelben egyik szereplőjének kissé megváltozott az arca egy botoxkezelés miatt.
szept. 30
10:57
A kamerák előtt verekedett össze két politikus Koszovóban (444.hu)
Ott még vannak vitaműsorok.
szept. 30
10:59
Hatalmas fordulat a Barátok köztben, erre kevesen számítottak (Blikk)
Javul az állapota.
szept. 30
11:03
Megtalálták a Mona Lisa vázlatát (ProfitLine)
Ruhátlan modellt ábrázoló szénrajzot találtak egy francia reneszánsz gyűjteményben, ami a Mona Lisa vázlata lehet - írta a BBC hírportálja.
szept. 30
11:03
Egyre többen már csak így bankolnak Magyarországon: tudnak valamit? (Pénzcentrum)
Az online vásárlás és banki ügyintézés mellett a megtakarítások során is egyre inkább teret nyerhetnek a webes felületek és telefonos alkalmazások. A hazai befektetők jelzései alapján egyelőre inkább az asztali eszközöket használják...
szept. 30
11:03
Halálra itta magát egy hivatalnok - durva botrány lett belőle (ATV)
Húsz pártfunkcionáriust vontak felelősségre Kínában, mert egy kormányzati rendezvényen akkora ivászatot tartottak, hogy egy ember belehalt az alkoholmérgezésbe - jelentette szombaton a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
szept. 30
11:03
Megszűnik az uniós cukortermelést szabályzó kvótarendszer (AQUA)
Megszűnik közel 50 éves működés után az Európai Unió (EU) cukortermelésének szabályozására szolgáló kvótarendszer szeptember 30-án, szombaton – közölte az Európai Bizottság.
szept. 30
11:03
Hű! Emily Ratajkowski a megtestesült elegancia! (Glamour)
Semmi villantás?
szept. 30
11:05
Lucy Hale bevallotta, szerelmes volt a Pretty Little Liars sztárjába! Te jó ég! (Glamour)
Aria és Ezra szerelme a valóságban sem volt alaptalan!
szept. 30
11:09
Önálló listát állít Gyurcsány pártja (Alternatív Energia)
Nem folytatják az MSZP által elindított vég nélküli vitát.
szept. 30
11:09
Izgalmas őszi filmpremierek várhatók több műfajban (autopro)
Megrázó drámával folytatódik a magyar filmdömping: Mészáros Márta Aurora borealis című alkotása a mélyen elhallgatott családi tabukat hozza napvilágra, a háború kegyetlenségén keresztül minden eddigi munkájánál erőteljesebben szólal meg. Nem kell már sokat várni a Viszkisre, de hamarosan jön az első magyar film noir is, és már vetítik a mozikban a
szept. 30
11:09
Fűszeres Narancsleves sajtropogóssal vagy mákos-túrós daragaluskával (Femcafe)
Nincs is jobb ősszel, mint egy fűszeres narancsleves főleg, ha egy kicsit megbolondítjuk a feltéttel, ami még különlegesebbé teszi az alap ízeket. Próbáljátok ki sajtropogóssal vagy mákos-túrós daragaluskával! Jó étvágyat!
szept. 30
11:12
A kutya 11-szer szökött vissza új gazdájától a menhelyre, mire a dolgozók rájöttek a szomorú igazságra (Blikk)
Kiderült: a szabadulóművésznek nyomós oka van erre.
szept. 30
11:12
Önálló listát állít a 2018-as választásra a DK (Gondola)
A Demokratikus Koalíció koordinált egyéni jelöltállítást javasol és önálló listát állít a 2018-as választásokra - közölte az ellenzéki párt szombaton az MTI-vel
szept. 30
11:12
Babos kikapott a döntőben (Spa Trend Online)
A verseny második kiemeltje Bondarenkóval csapott össze, akivel 1-1-re állt a különmérlege.
szept. 30
11:12
Hatgólos fiesztával folytatódott a spanyol bajnokság - videó! (Sport365)
A péntek esti mérkőzés eseménydús döntetlennel zárult.
szept. 30
11:14
Sosem olyan férfi jön, akire vágysz? Íme a magyarázat (Blikk)
Ilyen pasit vonzol be a csillagjegyed szerint
szept. 30
11:14
Magabiztos kormánypárti fölény (Gondola)
A kormánypártokat negyedik hónapja a teljes felnőtt népesség 30 százaléka támogatja.
szept. 30
11:15
A Fidesz szerint az ellenzék nem tiszteli a nyugdíjasokat (ATV)
A Fidesz szerint miközben a magyar nyugdíjasok számíthatnak a kormánypártokra, addig az ellenzéki oldalról nem kapnak megbecsülést, tiszteletet.
szept. 30
11:15
Premier League: Abszolút háromesélyes a Chelsea-Manchester City rangadó (Agroinform)
Jön az első igazi komoly derbi a Premier League-ben: szombaton a Chelsea a Manchester City együttesét fogadja!
szept. 30
11:18
Belehalt az ivásba a kormányzati bulin a hivatalnok - durva botrány lett belőle (Blikk)
Húsz pártfunkcionáriust vontak felelősségre Kínában, mert egy kormányzati rendezvényen akkora ivászatot tartottak, hogy egy ember belehalt az alkoholmérgezésbe - jelentette szombaton a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
szept. 30
11:18
Egyszerre beszóltak és beintettek Gyurcsányék az MSZP-nek (Blikk)
Önálló listát állít a Demokratikus Koalíció a jövő évi választásokra, ezzel hivatalosan is kikosarazták az MSZP-t.
szept. 30
11:21
Beteg DK-s tiszteletdíját vonta meg a fideszes polgármester (HírTV)
Az esetet a testület egyik jobbikos tagja hozta nyilvánosságra.
szept. 30
11:27
Megmutatta Claudia, hogy néz ki lefekvés előtt. Ritka fotó, de most ez is nyilvánosságra került (Blikk)
Nem sok ilyen fotóval találkozhatsz.
szept. 30
11:27
A függetlenségpárti katalánok biztosra mennek (HírTV)
Több szavazóhelyiségül szolgáló iskolát is megszálltak. Így szeretnék biztosítani a referendum megtartását.
szept. 30
11:30
Nem rejtőzködhetnek tovább a cégek valódi tulajdonosai - büntethetik is (Menedzsment Fórum)
Októbertől a szolgáltatóknak bármilyen új, céges ügyfélkapcsolat létesítésénél rögzíteniük kell a cég mögött álló azon magánszemély (tényleges tulajdonos) adatait, aki a szervezetben 25 százalékos többséggel rendelkezik, vagy aki a szervezet felett egyéb módon tényleges irányítást, ellenőrzést gyakorol - hívja fel a figyelmet a Jalsovszky Ügyvédi I
szept. 30
11:30
Nem muszáj 8 órát aludnod ahhoz, hogy kipihenten ébredj. Mondjuk, pontosan mikor feküdj le, ha 6:00-kor vagy 7:00-kor kell kelned (Blikk)
Más időpontra esetén is tudjuk a választ.
szept. 30
11:30
Ösztöndíjprogramot hirdet a Borászok Borásza Alapítvány (Gondola)
Pályázatot írt ki a Borászok Borásza Alapítvány fiatal borászok számára: az egymillió forintos ösztöndíj nyertese külföldi szakmai gyakorlaton vehet részt és szüreti tapasztalatot szerezhet valamelyik Borászok Borászánál vagy a díj jelöltjeinél
szept. 30
11:33
Elfogták a mérgezős zsarolás gyanúsítottját (Infostart)
Elfogták a német rendőrök a németországi mérgezős zsarolás gyanúsítottját - jelentette szombaton a dpa német hírügynökség.
szept. 30
11:33
(18+) Újabb borzalmas dolgok derültek ki az Angliában élő magyar pedofil párról (ATV)
Sokáig titkolta, hogy összejött S. Csongorral M. Renáta, ismerősei szerint ugyanis a nő, akit a férfival együtt pedofíliáért elítéltek Angliában, még fiatalkorú volt megismerkedésükkor.
szept. 30
11:33
Cindy Crawford családjánál egyszerűen nincs tökéletesebb (Glamour)
Ők a legszebb család a földön, ez most már biztos
szept. 30
11:36
Új feje van a magyar Audinak (Privátbankár)
Váltás volt az Audi Hungaria igazgatóságának élén.
szept. 30
11:39
Fábry szerint a sorosozás csak arról szól, hogy Orbán az értelmiség helyett egy másik réteget tudjon megszólítani (444.hu)
Neki sem tetszik a FIdesz káderpolitikája, rongyrázása és az elszámoltatások elmaradása.
szept. 30
11:39
Drogkereső kutya buktatta le a dílert (HírTV)
A férfinél épp vevők voltak, amikor a rendőrök megérkeztek.
szept. 30
11:42
Új feje van a hazai Audinak (Privátbankár)
Váltás volt az Audi Hungaria igazgatóságának élén.
szept. 30
11:42
Halálra itta magát a pártrendezvényen egy hivatalnok (Alternatív Energia)
Húsz pártfunkcionáriust vontak felelősségre.
szept. 30
11:44
Taxi ütközött egy brutális balesetben a Hungária körúton (fotók) (Alternatív Energia)
A Peugeot a buszmegállónál lévő villanyoszlopba csapódott.
szept. 30
11:45
Kész a tavalyi zárszámadás (AQUA)
A kormány elkészült a tavalyi zárszámadással, ami a gazdasági tárca közlése szerint jól tükrözi, hogy az előzetes céloknak megfelelően alakult a 2016-os költségvetés megvalósítása. Tavaly ugyan mérsékeltebb volt a növekedés, azonban így is meghaladta az uniós átlagot.
szept. 30
11:48
Már a kórházak is ezt használják. Életed legjobb alvása gyógyszer nélkül, azonnal. A takaró a titok (Blikk)
Akár otthon is megcsinálhatod!
szept. 30
11:48
Ennek az öt csillagjegyre hatalmas változások várnak 2018-ban! Te is köztük vagy? (Blikk)
Mindenkinek lesznek változások az életében, de ez az öt csillagjegy különösen nagy meglepetésekre számíthat.
szept. 30
11:51
Rekord eredménnyel zárt Konzum (AQUA)
Konszolidált szinten 8 milliárd 414 millió forint mérlegfőösszeggel és 4 milliárd 185 millió forint teljes átfogó eredménnyel zárta 2017 első félévét a Konzum Nyrt.
szept. 30
11:51
Demi Lovato újraértelmezte a farmerdzseki viselését! (Glamour)
Nem teljesen értjük miért, de menő!
szept. 30
11:54
Száműzte a magyar egyetem a homeopátia tantárgyat (Blikk)
A Semmelweis Egyetemen többé nem indul a Bevezetés a homeopátiába tantárgy.
szept. 30
12:03
„Beláthatatlan következményekkel járhat a katalán függetlenségi voksolás” (Infostart)
Beláthatatlan következményekkel járhat a Katalónia függetlenségéről szóló vasárnapi népszavazás, a spanyol kormány akár erőszakhoz is folyamodhat - mondta Sobieski Tamás Spanyolország-szakértő szombaton az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
szept. 30
12:03
30 százalékos költségcsökkenést hozhat a cégeknek az üzleti folyamatok felhő alapú automatizálása (ProfitLine)
A kis- és középvállalkozások (kkv) az üzleti folyamatok felhő alapú automatizálásával, a workflow-val mintegy 30 százalékos költségcsökkenést és ehhez hasonló profitnövekedést érhetnek el.

Keresés