A Jobbik bírósághoz fordul plakátjai leszedése miatt - közölte Volner János, a párt frakcióvezetője szerdai sajtótájékoztatóján, amelyen Tarnai Richárdot, a Pest Megyei Kormányhivatal vezetőjét kérte számon az ügyben a sajtó nyilvánossága előtt; a kormánymegbízott azt hangsúlyozta, hogy jogszerűen jártak el.
Kína bezárja a területén működő észak-koreai vállalatokat és vegyesvállatokat a Phenjant sújtó legutóbbi ENSZ-szankciók meghozatalától számítva 120 napon belül - közölte a kínai kereskedelmi minisztérium.
A munka törvénykönyve módosításáról tárgyal a kormány a munkáltatói és a munkavállalói érdekképviseletekkel. Az alábbiakban a legfontosabb vitás területeket, illetve a jövő év elején hatályba lépő módosításokat mutatjuk be.
Hosszú távú együttműködési megállapodást kötött a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), a társaság a gyakorlati tudás megszerzésében segíti...
Sok vállalkozás – elsősorban a legkisebb cégek – nincsenek tisztában azzal, hogy mind a munkahelyvédelmi akciónak, mind az egyéb kedvezményeknek köszönhetően jelentős összegeket spórolhatnak dolgozóik után – figyelmeztet a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány.
Dániában úgy kapcsolják össze az embert a természettel, hogy egyszerre javítják az erdő elérhetőségét, közben pedig minimalizálják a tájkép rombolását.
Az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) zöld jelzést adott csütörtökön a határokon átnyúló korrupciós és csalási bűnesetek felgöngyölítését végző, európai uniós ügyészi hivatal, az Európai Ügyészség létrehozásához.
A belügyminisztériumi szóvivő szerint nem a melegeket vették célba, csak azokat, akik zavarják a körülöttük élő embereket, és betegségeket terjesztenek.
Az Állami Számvevőszék befejezte a kéményseprő-ipari közszolgáltatás 2013-2015 közötti időszakra vonatkozó ellenőrzését. Az ÁSZ megállapította, hogy a feladatellátásért felelős önkormányzatok, illetve a katasztrófavédelmi igazgatóságok...
Megkezdődött a Keleti-főcsatorna felújítása, a munkálatokra a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Tivizig) az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) konzorciumi partnereként több mint 3 milliárd forint – 85 százalék európai uniós és 15 százalék hazai – támogatást nyert – jelentették be csütörtökön Debrecenben, a projektindító sajtótájékoztatón.
Az Állami Számvevőszék befejezte a kéményseprő-ipari közszolgáltatás 2013-2015 közötti időszakra vonatkozó ellenőrzését. Az ÁSZ megállapította, hogy a feladatellátásért felelős önkormányzatok, illetve a katasztrófavédelmi igazgatóságok...
Ahogy arról beszámoltunk, Horváth Csaba letöketlenezte az egész baloldalt az ATV Start című műsorában. De mondott erősebbet is a szocialista politikus: szerinte, aki Orbánt választja Gyurcsány helyett, az lépjen be a Fideszbe, mert nem akar kormányváltást. Íme az 5 legjobb pillanat.
Októbertől újabb tortúrára kell számítania annak a vállalkozásnak, amely bankszámlát nyit, jogi tanácsot kér, könyvelőnél vagy könyvvizsgálónál jár. Mindaddig nem tud ilyen professzionális szolgáltatást igénybe venni ugyanis...
Donald Trump amerikai elnök kormánya 45 ezer főben maximálná az Egyesült Államokban a 2018-as pénzügyi évben befogadandó menekültek számát - az erről szóló jelentést a Fehér Ház szerdán küldte meg a kongresszusnak.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokás szerint fél 2 környékén kiáll az újságírók elé Kovács Zoltán kormányszóvivővel az oldalán.Három tanulsága van a német választásoknak 2017.09.28 14:07Kormányként...
Indul az új nemzeti konzultációban, amely az úgynevezett Soros-tervről szól. Ön szerint ez felesleges pénzkidobás vagy hasznos kampányfogás? Ez a mai nap kérdése. A szavazás végeredményét Simon András ismerteti 18:10-től, az ATV A nap híre című műsorában.
Távoznia kell Martin Schulznak a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöki tisztségéből Klaus von Dohnanyi egykori német szövetségi oktatási és tudományos miniszter, volt hamburgi főpolgármester szerint
Az EU prioritásaival kapcsolatban a Nagy-Britanniával folytatott tárgyalások első négy köre nem hozott megfelelő előrelépést, hangsúlyozza az Európai Parlament indítvány-tervezete.
Az ősz érkeztével lőttek a nyári pihenőnek, a balatoni fürdőzéseknek és a kényelmes helyi tömegközlekedésnek is, amint elindul a tanév, mégis sokan lélegeznek fel, hogy egy kicsit nyugodtabbak lesznek a hétköznapok, ha a gyerek újra leköti magát az iskolai feladataival.
A keringési rendszer betegségei 2014-ben 1,833 millió ember halálát okozták az Európai Unióban - tette közzé az Eurostat a szív napja alkalmából. Ez az unióban megfigyelt halálesetek 37%-ért felelős. A magyarok egészségügyi állapotáról...
Közel 60 ezer fővel többen dolgoztak a nyári hónapokban, mint egy évvel korábban, ezzel párhuzamosan pedig tovább csökkent az állástalanok száma is – közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal. Elemzők arra számítanak, jövőre négy százalék alá csökken a munkanélküliségi ráta, ugyanakkor a kereslet egyre inkább a képzett munkaerő felé mozdulhat
A vezetőséget általában csak az érdekli, hogy a munkavállaló ne késsen el, és végezze el azokat a feladatokat, amik növelik a cég bevételeit. De szerencsére vannak olyan munkahelyek, ahol a főnök törődik az alkalmazottaival: luxusnyaralásra viszi, autót vagy lakást vesz neki, egyéves alkotói szabadságot ad, mesterszakácsot szerződtet- írja a szeretlekmagyarorszag.hu.
Kína bezárja a területén működő észak-koreai vállalatokat és vegyesvállatokat a Phenjant sújtó legutóbbi ENSZ-szankciók meghozatalától számítva 120 napon belül - közölte csütörtökön a kínai kereskedelmi minisztérium. A két...
Berlinben megtörtént az első lépés a négypárti, úgynevezett Jamaica-koalíció megalakítása felé. Miután a két keresztény párt ismét Volker Kaudert választotta parlamenti frakcióvezetőjének, közleményt adott ki arról is, hogy az eddigi pénzügyminisztert, Wolfgang Schäublét jelöli a képviselőház elnöki tisztségére.
A Financial Times Magyarországot lejáratni próbáló cikkeinek sorozatában úgy fogalmaz meg kritikus véleményt, hogy nyilvánvaló tényekről feledkezik meg - írta Kovács Zoltán kormányszóvivő a brit üzleti napilapban csütörtökön megjelent olvasói levelében.
Troy Moth lángoló hulladéklerakót fotózott, amikor meglátott a füstölgő szeméthalom közepén egy hatalmas, magába roskadt medvét. Ha ez sem hívja fel a figyelmünket arra, hogy milyen döbbenetes károkat okozunk a természetben, akkor semmi sem.
Hamarosan emelkedhet a szórólapok és reklámújságok környezetvédelmi termékdíja. Kivétel az állami, önkormányzati és közhasznú szervezetek által kiadott termékek.