A Jobbik bírósághoz fordul plakátjai leszedése miatt - közölte Volner János, a párt frakcióvezetője szerdai sajtótájékoztatóján, amelyen Tarnai Richárdot, a Pest Megyei Kormányhivatal vezetőjét kérte számon az ügyben a sajtó nyilvánossága előtt; a kormánymegbízott azt hangsúlyozta, hogy jogszerűen jártak el
Az elektromos autózás közeledtével sok gyártónak ideje átalakítani a nómenklatúráját, ugyanis rengetegen vannak, akik még most is az erőforrás méretével próbálnak utalni a teljesítményszintre is – ez azonban az elektromotorok beköszöntével nem sokáig tartható már. Legutóbb az Audi talált ki új jelöléseket autóihoz, ezúttal pedig a JLR csoport, azon belül is a Jaguar jelentette be, hogy új módszert…
A Financial Times Magyarországot lejáratni próbáló cikkeinek sorozatában úgy fogalmaz meg kritikus véleményt, hogy nyilvánvaló tényekről feledkezik meg - írta Kovács Zoltán kormányszóvivő a brit üzleti napilapban csütörtökön megjelent olvasói levelében
A 4-es metró beruházása közvetlen szocialista-liberális befolyás és kézi irányítás mellett valósulhatott meg 2010-ig, a szabálytalan és korrupciógyanús szerződések miatti teljes felelősség őket terheli - jelentette ki a beruházáshoz kapcsolódó korrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport elnöke csütörtökön, a testület jelentéséről beszámoló budapesti
Kétnapos sztrájkot kezdtek egyetemisták Katalóniában csütörtökön a katalán függetlenségi referendum megtartása érdekében, amelyet a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztett.
Továbbra is kitart a jó hangulat a világ tőzsdéin, a vezető részvényindexek mérsékelten emelkednek. A nyersanyagpiacon az arany ára közel másfél havi mélypontra esett. A magyar tőzsdén az OTP-részvényei izgalmasak ma, az elmúlt napok...
A tudásintenzív gazdaságra való áttérésben látja a jövőt Orbán Viktor miniszterelnök, és az ebben való magyarországi részvételre bátorítja a szingapúri vállalatokat is – mondta tegnapi előadásában a kormányfő Szingapúrban egy üzleti fórumon. A mostani látogatás eredményeként kötött megállapodásokkal pedig tovább bővülhetnek a kétoldalú gazdasági, k
Határozottabb fellépést vár az Európai Bizottság az internetes platformoktól a világhálón megjelenő illegális tartalmakkal, például a gyűlöletkeltő bejegyzésekkel és a terrorpropagandával szemben - derült ki a brüsszeli testület által bemutatott új irányelvekből.
Az Amerikában pusztító hurrikánok térségünk időjárását is befolyásolják - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján. A közlés szerint előfordul, hogy egy hurrikán, bekerülve a nyugati szelek övébe, akár Európa...
Andy Vajna filmipari kormánybiztos bejelentette ingyenes képzéssorozatot indít októbertől a Magyar Nemzeti Filmalap. A Fast Forward Program az első tanévben 17 szakterületet fog érinteni, az akciófilm-rendezéstől az utómunkán át a filmzeneszerzésig - írja az MTI.
Egyre inkább elfogadottá válik a távmunka a hazai cégeknél is. Az alkalmazottak szempontjából talán már senkinek sem kell részleteznünk az előnyeit, ugyanakkor a munkáltatók is jól járnak a home office rendszerével. Mik a legnagyobb előnyei és veszélyei a lehetőségnek?
Átszőtte a korrupció a 4-es metró beruházást, ezt állapította meg az ezzel foglalkozó fővárosi munkacsoport, amelynek Fidesz-KDNP-s vezetője kimondta, szerinte kiket terhel a felelősség az ügyben.
Kína az eredetileg tervezetthez képest egy évvel későbbre, 2019-re tolta az elektromos autókra vonatkozó kvótarendszer bevezetését, ugyanakkor a korábban kijelölt 8 százalékos célszámot 10 százalékra emelte - közölte az ország ipari...
Kína bezárja a területén működő észak-koreai vállalatokat és vegyesvállatokat a Phenjant sújtó legutóbbi ENSZ-szankciók meghozatalától számítva 120 napon belül - közölte csütörtökön a kínai kereskedelmi minisztérium.
Egymás után keresik fel a szakszervezeteket az áruházláncok vezetői, hogy a béremelési lehetőségekről tárgyaljanak, amit az érdekvédők a négy-ötezer főt megmozgató Tesco-sztrájk hatásának tudnak be.
Mintegy kétmilliárd forint jut az óbudai Szent Margit Kórház fejlesztésére az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön, az intézményben tartott sajtótájékoztatón.
Kecses, elegáns és okos: mindenki ilyen társra vágyik a hétköznapokban. Mi egy hónapja jöttünk össze és alaposan felforgattuk egymás életét. Mobiltelefon-teszt következik.