Ideiglenesen hatályba lép csütörtökön az EU és Kanada között létrejött átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodás (CETA) - közölte az Európai Bizottság szerdán.
Szerdán újabb 125 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot Törökországban azzal a gyanúval, hogy tagjai a tavalyi katonai puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózatnak - jelentette a Dogan török hírügynökség.
Csak rajtad múlik, mennyire pikánsan csomagolod a cicid. Mutatjuk az új melltartó őrületet, némi kreativitás, és te is készíthetsz hasonlót! Meglepetés leszel a pasidnak!
Egy friss kutatás szerint nem az ökológiai lábnyomunkat, sokkal inkább a befizetni való csekkek összegét akarjuk csökkenteni azokkal az energiatakarékos megoldásokkal, amelyekre a hétköznapokban ügyelünk.
Durva fejfájás, émelygés, körülbelül a hátad közepére kívánod az idiótát, aki feltalálta az alkoholt. Ismerős? A mobilappok korában erre is megoldást nyújt a telefonod, ezt figyeld!
Sokan a moziban szembesülnek azzal, hogy bohóc nemcsak cirkuszi van, és a nevettetés mellett bizony gyilkos mókákra is képes. Az AZ a bohóc képében felbukkanó gonoszt ébresztgeti. Természetesen Stephen King szabadította a világra. Rémmeséje megigézi az embert, érdemes megismerkedni vele közelebbről is.
Egy friss kutatás szerint a jó alvás, és a kielégítő szexuális élet fontosabb a pénznél. A biztos munkahely, és a családi jólét megelőzi az egzotikus utazást, és luxus autót - írja a Pénzcentrum.
A Hyundai N részlegének német vezetője, a korábban a BMW M GmbH vezető mérnökeként is dolgozó Albert Biermann nemrégiben gy interjúban élesen bírálta a német prémiumokat. A szakember szerint ugyanis ezek a gyártók túl sokat foglalkoznak a technológiai újításokkal, melyek legtöbbször csupán marketingfogásként állják meg a helyüket, de a valóságban nincs igazi hasznuk.
Avril Lavigne és Bruno Mars nevére való keresés visz a legtöbb veszélyes oldalra az interneten - ez derül ki az átverős helyek toplistájából, amely olyan hírességeket állít sorba, akiknek neve a rajongókat gyakran csalárd címekre vezeti.
A magyar vállalkozások és kutatóhelyek akkor maradhatnak versenyképesek, ha erősítik regionális és globális kapcsolataikat az ipari termelési rendszerek és technológiák fejlesztésében – hangsúlyozta Pálinkás József, Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) és az Európai Bizottság közös konferenciáján szerdán Budapesten.
Régóta tervezték már az utat, uniós csatlakozásunk óta másodszor járnak Magyarországon. A jövőben még sűrűbben jönnek majd, hogy elvegyék az ellenőrzés "szenzációs" élét - fogalmazott szerdai stajtótájékoztatóján Inge Grässle, az EU-s CONT bizottság delegációjának vezetője.
Csaknem 10 ezer olyan ítéletet tart számon az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), melyeknek máig nem tettek eleget az Európa Tanács tagállamai, bizonyos esetekben már 25 éve várat magára a törvényszék döntésének végrehajtása - írta szerdán a Politico brüsszeli hírportál.
A Kúria jogerős ítélete szerint vannak olyan tények, amelyek alapján joggal nevezhető „fideszes ügyészségnek” a Polt Péter által vezetett vádhatóság. Önt meglepi az ítélet? Ez a mai nap kérdése. A szavazás végeredményét Havas Henrik ismerteti 18:10-től, az ATV A nap híre című műsorában.
A Horizont 2020 innovációs pályázatok nyerteseinek mindössze 8,5%-a származik az új EU-tagállamokból, amelyek a támogatásoknak mindössze a 4,4%-át nyerték el és többek között ez hívta életre azt a nagyszabású ma kezdődött kétnapos...
A hétfői parlamenti ülés után ma, a miniszterjelölti meghallgatásán is Szél Bertalannak nevezte Szél Bernadettet a Fidesz leköszönő frakcióvezetője, majd az egészet rákente egy volt ovis társára.
A Takarékbank a beruházások további fellendülésére számít, ez alapján 3,9 százalékról 4 százalékra növelte idei bruttó hazai termék (GDP) növekedési előrejelzését, jövőre pedig a korábbi 4,1 százalék helyett 4,2 százalékot prognosztizál – mondta Suppan Gergely, a bank elemzője a pénzintézet III. negyedéves gazdasági kilátásokat ismertető sajtóbeszé
"Nem különösebben bölcs dolog rákényszeríteni valamit Közép-Európára" címmel interjút közölt Trócsányi László igazságügyi miniszterrel a Die Welt című német konzervatív lap szerdán a hírportálján a kvótaperrel kapcsolatban.
A lakáskiadás versenyképes hozamai jóval vonzóbbak a bankbetétekben álló megtakarításokhoz képest. Ha a háztartások lakásvásárlásra fordítanák a félretett pénzüket, az további élénkülést hozhatna az ingatlanpiacon.
Szerdán került megrendezésre a Budapesti Értéktőzsde szervezésében a BÉT50 - Középvállalatok csúcstalálkozója konferencia, ahol Matolcsy György beszélt arról, hogy több nagyvállalatot szeretne a magyar tőzsdén látni. Összegyűjtöttük...
Rainer Michael Preiss, a Taurus Wealth Advisors vezérigazgatója szerint a nagy amerikai bankok CEO-i félnek a bitcointól - írja a CNBC. Az elmúlt hetekben nagy volt az élet a kriptodeviza piacán. Mint ahogyan a Portfolio is megírta, az amerikai...
Pizza, Kávé, Világbéke néven indult szerdán új önkiszolgáló étterem Miskolc belvárosában. Néhány napig még a próbaüzemben működnek, de már kaphatóak a termékek.
A holtidényben elengedték Learyt, amivel egyből le is romlott a futójáték és a passzvédelem. Az idény második hetében végre mi is becsatlakozunk az NFL küzdelmeibe.