Az Európai Unió (EU) a Szíriában kialakult humanitárius válságra válaszul újabb 90 millió eurós (mintegy 27 milliárd forint) hozzájárulással támogatja az ENSZ Gyermekalapját (UNICEF) és 10 millió eurós (mintegy 2,7 milliárd forint) humanitárius segítséget nyújt Iraknak - közölte az Európai Bizottság szerdán.
A magyar vállalkozások és kutatóhelyek akkor maradhatnak versenyképesek, ha erősítik regionális és globális kapcsolataikat az ipari termelési rendszerek és technológiák fejlesztésében - hangsúlyozta Pálinkás József, Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) és az Európai Bizottság közös konferenciáján szerdán Budapesten.
Több magyarországi folyón van árhullám a napokban hullott jelentős mennyiségű csapadék miatt. Két tározó is folyamatosan működik, lakott területek nincsenek veszélyben – derül ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) közleményéből, amelyet szerdán juttatott el az MTI-hez.
Mindössze öt nappal a választások előtt hackereket alkalmaz a német kormány a szavazatszámláló gépek biztonsági réseinek megjavítására. Ugyanazok a hackerek végzik a gépek javítását, mint akiket az előző fordulónál használtak.
Kijött a statisztika arról, hogy az EU-s polgárok várhatóan hány évet töltenek munkával. Mi egyelőre elmaradunk az átlagtól, viszont nyaktörő tempóban jövünk föl.
Közeleg a karácsonyi dömping, de várhatóan a boltokban nem fog fennakadást okozni. Az eladók száma nem csökkent, bár a munkaerőhiány a béremelés ellenére is jelen van a kereskedelemben - írja a blokkk.com
A Gázai övezetet uraló Hamász radikális palesztin szervezet felkérte kedden Mahmúd Abbász palesztin elnököt, hogy küldjön tisztségviselőket Gázába, akik visszavennék a Hamász által egy évtizede megkaparintott keskeny, part menti övezet ellenőrzését.
A Bank of Slovenia beszámolója szerint az év első hét hónapjában a szlovén bankok összesített nettó nyeresége 287,6 millió euróra növekedett, ez az előző év ugyanezen időszakához képest 15 millió eurós javulást jelent. A bővülés...
Honnan szerezhet fejlesztési forrásokat egy magyar KKV? Hogyan készítsük fel az új generációt a cégvezetésre? Hogyan és kinek adhatjuk el a családi céget?
Mexikóban gyakoriak a nagy földrengések, Mexikóvárosban pedig a rossz talaj miatt általában óriási pusztítást okoznak - mondta az InfoRádiónak nyilatkozó szeizmológus. Gráczer Zoltán, a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium tudományos munkatársa szerint utórengésekre nemcsak napokig, hanem hónapokig számítani kell a katasztrófa sújtotta té
A legtöbb nő élete során valamikor küzd a súlygyarapodással, ám a policisztás petefészek szindrómában (PCOS) szenvedő betegek számára a fogyás állandó harcot jelent a kilókkal.
Csak Budapesten és Pest megyében évi 54 milliárd forintot költ el a lakosság számla nélküli privát egészségügyi szolgáltatásokra, országosan ez az összeg pedig biztosan meghaladja a 100 milliárd forintot – derül ki a PRIMUS Magán Egészségügyi Szolgáltatók Egyesülete és a Szinapszis legfrissebb elemzéséből. A PRIMUS szakértői rámutatnak: az adófizet
A hazai középvállalatok előtt álló kihívásokról, a tőzsdére készülő vállalatok rendelkezésére álló finanszírozási, támogatási lehetőségekről, és az előttük álló jó példákról szólt ma a BÉT konferenciája. Végh...
Magyarország és Stájerország között számos területen szoros a kapcsolat - mondta Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke szerdán Budapesten, miután megbeszélést folytatott Hermann Schützenhöferrel, Stájerország tartományfőnökével.
Munkaerőhiánnyal küzd a logisztikai szektor Magyarországon, futárhiány nehezíti az online rendelések kiszállítását - közölte GKI Digital ipari jelentésének megállapítását szerdán az MTI-vel.
A gyermekszegénység megelőzésére, visszaszorítására fókuszál az integrált térségi gyermekesélyprogramokat támogató pályázat, a komplex program október elsején indul az ország harmincegy leghátrányosabb helyzetű járásában - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.
Továbbra sem tudjuk, miért másolta le Schmuck Andor pártja a Fidesz ajánlásait, ráadásul a nyomozás határideje október 25., de ezt a Legfőbb Ügyészség még meghosszabbíthatja.
Egy nagy vereség óta a csapat közelébe sem kerül, még csereként sem lép pályára. A magyar futball egyik legkomolyabb reménységének szűkülnek a lehetőségei.
Dübörög az albérletpiac, így jóformán minden lakást ki lehet adni. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy hosszú távon mekkora ráfordítással mennyit keresünk kiadott ingatlanunkon. Továbbá, hogy mennyire megbízható albérlőket találunk....
Budapesti Értéktőzsde BÉT50 középvállalati konferenciáján ismertetett BÉT50 nevű kiadványban 50 sikeres vállalatot mutatnak be, amelyek átlagos árbevétele 12,5 milliárd forint.
Éppen elég nehéz rávenni magad, hogy időt és energiát szánj az edzésre, ha még a teremben is azt tapasztalod, hogy mindenki idiótán viselkedik, hamar elmehet a kedved az egésztől. Mi most felsoroljuk a legidegesítőbb dolgokat, amikkel edzés közben találkozhat az ember.
Szerdán került megrendezésre a Budapesti Értéktőzsde szervezésében a BÉT50 - Középvállalatok csúcstalálkozója konferencia, ahol Matolcsy György beszélt arról, hogy több nagyvállalatot szeretne a magyar tőzsdén látni. Összegyűjtöttük...