Megkímélte a mezőgazdaságot a hét végi vihar, a Magyar Időknek nyilatkozó szakemberek szerint csupán lokális károkat okozott a nagy szél és az özönvízszerű eső. Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke szerint a gyümölcsösökben egyedül az alma- és körteültetvényeken okozhatott gondot a vihar, a szél ugyanis
Az MLSZ Szolnok megyei igazgatósága megvizsgálta a körülményeket, meghallgatta az érintetteket, majd példás büntetéseket hozott. Mint azt Varga Zsolt megyei igazgató a szoljon.hu-nak elárulta, megállapították, hogy a bajnoki összecsapást a rendező tiszapüspöki klub hibájából nem tudták befejezni.Ezért a versenybizottság a három bajnoki pontot, 3-0-
Még három tárgyalási napot tűztek ki erre a hétre a Quaestor-ügyben. Ám hiába a maratoni menetrend, az ügy felgöngyölítése lassan halad - írta a Magyar Idők.
Igazán megható szavakat mondott a Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel a Forma-1 legsikeresebb versenyzőjéről, Michael Schumacherről. Tovább »
A mindennapos éneklés témájában rendeztek konferenciát hétfőn a fővárosi Budapest Music Centerben. Az eseményen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hangsúlyozta: a mindennapos éneklés nem jelent mindennapi kötelező énekórát. "Nem plusz terhekről beszélünk, hanem plusz lehetőségekről" - írja az MTI.
Folytatja munkáját csütörtökön az üzleti szféra, a gazdasági szervezetek, valamint a tudományos élet elismert képviselőit tömörítő Versenyképességi Tanács - közölte Varga Mihály az MTI-vel.
Spanyolország felszólította Észak-Korea madridi nagykövetét, hogy a hónap végéig távozzon az országból - közölte Alfonso Dastis, spanyol külügyminiszter hétfőn New Yorkban, ahol az ENSZ Közgyűlésén vesz részt.
A katasztrófával fenyegető, ötös fokozatra erősödött hétfő estére a karibi térség keleti részében tomboló Maria hurrikán, amely helyi idő szerint kedden éjfél körül lecsapott Dominica szigetére (Dominikai Közösség).
Az európai uniós tagállamok adatvédelmi biztosaiból és a tagállami adatvédelmi hatóságok képviselőiből álló 29-es Adatvédelmi Munkacsoport nemrégiben újabb véleményt fogadott el a munkahelyi adatkezelés szabályairól.
Az első 500 eurós bankjegyet még hónapokkal ezelőtt találták egy bankszéfhez közeli fürdőszobában - írja a Bloomberg nyomán a Portfolio. Pár nappal később több bankjegy került elő három közeli étterem vécéjéből is, a csöveket eltömítő papírpénz miatt a duguláselhárítóknak is akadt dolguk.A rendőrség összességében több tízezernyi szennyezett eurót h
Ameddig Magyarországot ez a kormány vezeti, addig az országban senkinek sem kell félnie, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségi vagy vallási közösséghez tartozik – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető New Yorkban részt vesz az ENSZ közgyűlésének 72. ülésszakán, és zsidó szervezetek képviselőivel is találkozott.
Több mint nyolcmillió liter ötvenfokos pálinkát főzettek tavaly a gazdák és a gyümölcstermesztők az ország szeszfőzdéiben. Bár az utóbbi időkben majdnem hatszáz főzde várta az érdeklődőket, mégis egyre többen döntenek úgy, hogy maguk készítik el az italt. Az elmúlt két és fél évben húszezer otthoni üstöt jelentettek be a vállalkozó szellemű polgáro
Folytatja munkáját csütörtökön az üzleti szféra, a gazdasági szervezetek, valamint a tudományos élet elismert képviselőit tömörítő Versenyképességi Tanács – közölte Varga Mihály az MTI-vel.
Kritikával illette partnerét, a McLaren Forma-1-es csapatát a Honda – a felek jövőre már nem folytatják együttműködésüket, a japán gyártónál pedig azt mondják, a patinás istálló nehezen tudott alkalmazkodni hozzájuk. Tovább »
Eljött a várva várt szeptemberi kamatdöntés napja, amivel kapcsolatban általános a vélekedés, hogy a magyar jegybank tovább lazít majd a monetáris kondíciókon. Ez pedig tankönyvi példa szerint a forint gyengülését kellene, hogy okozza...
Rekordokat döntött a bankkártyaforgalom: a kártyás költések negyedével nőttek, aminek következtében egyre több kereskedő ismeri fel, hogy érdeke a plasztikelfogadás.
Szent-Iványi István, a párt külügyi szakpolitikusa szerint egy-két hónapon belül el kell dönteni, csatlakoznak-e a Botka László vezette ellenzéki együttműködéséhez.
Másfél milliárd forint értékű turisztikai fejlesztés kezdődik a pécsi egyházmegyében, ennek keretében templomokat, kápolnákat újítanak fel négy településen.
Tegnap Amerikában még új csúcsra tudtak emelkedni a vezető részvényindexek, azonban Európában némi megtorpanás várható, a határidős részvényindexek állása alapján enyhe mínuszban indulhat a nap. Mik az előjelek a tőzsdéken? Tegnap...
Nagyjából októberben indulhat meg a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció - közölte Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Kossuth rádió 180 perc című műsorában kedd reggel.
Folytatja munkáját csütörtökön az üzleti szféra, a gazdasági szervezetek, valamint a tudományos élet elismert képviselőit tömörítő Versenyképességi Tanács - mondta Varga Mihály.
Apuka ki van borulva. Retteg. Hallani sem akar arról, hogy Lölőnek egyszer udvarolni fog valaki. Sőt, el is veszi feleségül. Apuka parázik. Apuka joggal parázik, hiszen a lánya már most, 19 hónaposan talpig nő.
Tuzson Bence, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Kossuth rádióban jelentette be, hogy októberben indulhat meg a nemzeti konzultáció folyamata.
Az iskolai lemorzsolódások csökkenésének irányába mutatnak a korai iskolaelhagyás megelőzését szolgáló jelzőrendszer első adatai – írta a Magyar Hírlap keddi számában.
Davis Hasselhoff és Pamela Bach 17 évnyi házasság után végül 2006-ban váltak el. A színésznek nem csak érzelmileg volt nehéz a procedúra, ugyanis a bíróságon elég keményen meghurcolták: Pamela felhozta a hűtlenkedésest, az alkohollal való problémákat és mindent, amit csak tudott, mikor a vagyonelosztás került szóba.