A Fiat Tipo a konkurencia nagy részénél valamivel szerényebb képességekkel, ám ehhez igazodó kiváló árazással csalogatja a vásárlókat ötajtós és kombi formában – a négyajtós valamivel lejjebb van pozícionálva, mint két másik testvére. Az olaszok ezúttal egy új felszereltségi szinttel kívánják vonzóbbá tenni modelljüket azok számára is, akik többet szeretnének kapni – íme, a Tipo S-Design.
Noha az olcsó autó mindig is slágertermék lesz, a marketingesek figyelme immáron a SUV és crossover piacon pihen. Ennek ellenére bizonyos márkák kínálatából sosem fognak kikopni az elérhető árú szedánok, amelyek Közép-Európában például töretlen népszerűségnek örvendenek. Ebből a kategóriából került ki aktuális tesztalanyunk, a dízelmotorral takarékoskodó Citroёn C-Elysée.
Hatodik éve rendezik meg a Hungaroringen a VW-sek éves találkozóját. Minden évben egy autót sorsoltak ki a szervezők, követve a hagyományt, idén ez a pompás hófehér VI-os Golf a főnyeremény.
A zenészek azt szokták mondani, hogy minden lehet hangszer, és általában be is bizonyítják ezt. Ezúttal az Audi segített ebben, méghozzá egy lenyűgöző trióval: egy R8 V10 Plus, egy SQ5 és egy TT RS segítségével játszottak el néhány dalt a németek, méghozzá profi zenészek kíséretében. Egy autó ugyan sokféle hangot tud kiadni, de ezt a sort látva azt hiszem, senki nem lepődik meg azon, hogy ezúttal…
A McLaren személyre szabással foglalkozó részlegénél sosem unatkoznak: ha az MSO szakemberei éppen nem egy ügyfél különleges kívánságait teljesítik, úgy limitált szériákat készítenek. Így született meg az 570GT egyedi kiadása is, mely az első és eredeti „Longtail”, azaz hosszú farkú McLarennek, az F1 XP GT-nek állít emléket.
Miközben az objektivitás fontos szempont, ha meg akarjuk ítélni egy autó képességeit, sokszor szubjektív indokok, érzelmek is beleszólnak az autóválasztásunkba. A reklámszakemberek legtöbbször éppen ezt az oldalt veszik célkeresztbe, de a végeredmény kevésszer sikerül olyan jól, mint a Volvo legújabb rövidfilmje esetében.
Az Alfa Romeo hatalmas lendülettel igyekszik berobbanni a prémium szegmensbe, azonban úgy tűnik, hogy ez nem olyan egyszerű feladat. A Giulia és a Stelvio bemutatója után azt reméltük, hogy végre egyenesbe jönnek az olaszok, és bár szó sincs róla, hogy nagyobb problémák lennének, úgy tűnik a korábban beígért felső-középkategóriás szedánjukra többet kell majd várnunk, mint gondoltuk – a hírek…

Az egykori Forma-1-es versenyző, Juan Pablo Montoya összesen 17 alkalommal gyorsult 400 km/órás sebességig az 1500 lóerős Bugatti Chironnal. Videón mutatjuk az egyik sprintet.
Az elektromos autózás sokak számára egyet jelent a kis hatótávval. Az Opel Ampera-e most bizonyította, hogy akár belsőégésű társaihoz hasonló távolságot is meg lehet vele tenni egy feltöltéssel.
Új vezérigazgatót ünnepel az Opel Southeast Europe. A Budaörsi székhelyen dolgozó Enrico De Lorenzi már tapasztalt, a spanyolországi Opel éléről váltott, de volt a Nissannál és a Fiatnál is.
Múlt pénteken az Autó Pulton három Porschéről is olvashattak, amelyekkel a legutóbbi hazai tesztvezetés alkalmával sikerült közelebbi barátságot kötnünk, azonban cikkünk végén megígértük, hogy ez még közel sem minden, ugyanis három izgalmas típus még a tarsolyunkban maradt, hiszen összesen 6 érdekes Porsche modell kipróbálására volt lehetőségünk.