A szakemberhiányt jelölte meg a vállalatvezetők 92 százaléka a növekedés legnagyobb korlátjának a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) által készített felmérésben, ezért a szakképzés megújítását szorgalmazza...
Egyre több szakértő és érintett szorgalmazza az új lakásokra vonatkozó kedvezményes forgalmi adó érvényességének meghosszabbítását. A kormányzati döntésre egyelőre várni kell, de a nagy fejlesztők már most készülnek a következő évekre.
Újabb felújított állomásépületet avattak tegnap Karcagon. A Nagykunság fővárosaként is ismert település vasútállomása mostantól esztétikus, korszerű környezetben várja az utasokat. A MÁV saját forrásából megvalósuló, 310 millió forint értékű beruházásának eredményeként – az épületek energiahatékonysági és szerkezeti felújítása mellett – a környezet
A legfrissebb adatok szerint augusztusban több érdekesség is történt a befektetési alapok piacán: a negatív értékesítési adatok miatt a kezelt piaci összvagyon ismét 6000 milliárd forint alá csökkent, amiért a pénzpiaci alapok és rövid...
Van nálunk valami, és nem félünk használni, nincs vége a lazításnak - ezt üzeni az MNB. Nemcsak a kamatot csökkentette kissé, három másik intézkedést is tett és újabbakat ígér. Cél a banki hitelkamatok csökkentése, amit szeretnének minél hamarabb keresztülvinni. A forinterősödésre és a viszonylag mérsékelt inflációra is reagálhattak ezzel.
Nem ajánlja a légitársaságoknak az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) az Észak-Korea fölötti átrepülést a biztonsági helyzet romlása miatt - derül ki a szervezet értesítéséből, amelyet kedden adott ki a pilótáknak.
2017. augusztus 21-től Vincze Rita irányítja a Siemens Healthineers magyarországi részlegét. László Imre korábbi ügyvezető igazgató a hazai Siemensnél eltöltött, közel három évtized után regionális szinten folytatja munkáját a Siemens Healthineers-nél.
Nem ajánlja a légitársaságoknak az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) az Észak-Korea fölötti átrepülést a biztonsági helyzet romlása miatt - derül ki a szervezet értesítéséből, amelyet kedden adott ki a pilótáknak.
2017. január és június között 377-en haltak meg az utakon Magyarországon, mely tízzel több, mint tavaly. Most zajlik a Biztonság Hete, melyet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) és az Országos Rendőr-főkapitányság(ORFK) Országos...
Kiválasztották a Siemens Press Award 2017 hazai győzteseit: kollégánk, Háhner Petra cikke bekerült a legjobbak közé. A Siemens idén is meghirdette regionális újságírói pályázatát, amelyre a digitalizáció és a napjainkban is zajló...
Kétszáz új elektromos autót vásárol a kormány, erre kétmilliárd forintos keretszerződést kötöttek – jelentette be Lepsényi István gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár.
Mire utal a kék és a zöld szín a Google színpompás logójában? Hihetetlen, de a két alapító, Larry Page (44) és Sergey Brin (44) ily módon állított örök emléket a kezdet kezdetének.
Az idei 2,4 százalékos inflációs előrejelzésén nem változtatott, a következő két évre azonban alacsonyabb inflációt vár, mint júniusban a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A GDP-előrejelzés változatlan.
Minden világversenyről éremmel, csúcsokat döntve tértek haza idén a magyar atléták, és ezzel Gyulai Miklós, a hazai szövetség (MASZ) elnöke szerint minden előzetes várakozását felülmúlva szerepeltek.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 75 milliárd forintban korlátozta a három hónapos jegybanki betét év végétől fennálló állományát, és arról is döntött, hogy növelik a swapeszközök állományát - derül ki a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának keddi közleményéből.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei 2,4 százalékos inflációs előrejelzésén nem változtatott, a következő két évre azonban alacsonyabb inflációt vár, mint júniusban. A GDP-előrejelzésén a jegybank nem változtatott.
A vitatott ukrán oktatási törvény megvétózására szólította fel Petro Porosenko ukrán elnököt a kárpátaljai Beregszász városának és az azonos nevű járásnak a tanácsa (közgyűlése) soron kívül tartott ülésén
Napjaink egyik aktuális témáját dolgozza fel fotókon, tárgyakon, táblázatokon keresztül a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Kereszt-tűzben - Keresztényüldözés a Közel-Keleten címmel kedden megnyílt kiállítása
Több mint 300 millió forintot fizettünk már az oroszoknak Paksért, ennyit kellett ugyanis rendelkezésre tartási díjként utalni a 10 milliárd eurós hitel után a szakminiszter szerint. Szeptember elsejéig nem kezdődött meg a paksi orosz hitel...