2017. szeptember 16. szombat

szept. 16
22:57
Mégsem sikerült hazahozni a hurrikán miatt a karibi szigeten rekedt magyarokat (Háziállat)
Minden ország kifizette a szállást és ellátást, csak a magyar nem, aztán elromlott a NATO repülője. Az utasok úgy tudják, egyszerűen otthagyták őket, pedig állítólag nem.
szept. 16
23:03
Putyin és Macron: Megengedhetetlen a feszültség további fokozódása a Koreai-félszigeten (ProfitLine)
Az Észak-Korea körül kialakult válság politikai és diplomáciai eszközökkel történő rendezésének kizárólagosságát hangsúlyozta, valamint a közvetlen párbeszéd felújítását sürgette pénteken Vlagyimir Putyin orosz és Emmanuel Macron francia elnök.
szept. 16
23:12
Québeci tenisztorna - Babos párosban is döntős (Gondola)
Babos Tímea egyesben aratott elődöntős sikere után párosban is bejutott a fináléba a kanadai Québecben zajló, 227 ezer dollár (57 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán
szept. 16
23:14
19 irakit állítottak meg a a magyar határ közelében (Gondola)
Tizenkilenc iraki bevándorlót állított meg a román határrendészet a romániai Kürtös (Curtici) térségében mintegy ötszáz méterre a magyar-román államhatártól
szept. 16
23:16
Azonosították a kolozsvári tömegverekedés résztvevőit (Gondola)
A Kolozs megyei rendőrség azonosította és előállította a múlt szombati kolozsvári sportrendezvényen kitört tömegverekedés 15 résztvevőjét
szept. 16
23:18
Kivégzik a keresztényeket lefejező Iszlám Állam-tagokat (Gondola)
Hét embert ítélt halálra szombaton az egyiptomi igazságszolgáltatás az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezethez tartozás vádjával és 21 kopt keresztény líbiai lefejezésében való bűnrészességük miatt – közölték nevük elhallgatását kérő egyiptomi illetékesek
szept. 16
23:20
Utcára vonult a Szolidaritás a brüsszeli beavatkozás ellen (Gondola)
A lengyel Szolidaritás szakszervezet több mint ezer tagja tüntetett szombaton az Európai Bizottság varsói székhelye előtt, bírálva a brüsszeli „beavatkozást” a lengyel nyugdíjrendszerbe
szept. 16
23:30
Pattanásig feszül a hangulat: Amerika tényleg nekimehet Észak-Koreának? (Privátbankár)
Washington szerint elértek a diplomáciai erőfeszítés határáig, innen már nem lehet szép szavakkal tovább menni.
szept. 16
23:32
Egy 18 éves fiú lehet a londoni merénylet elkövetője (Privátbankár)
Őrizetbe vettek szombaton Dover kikötőjében egy 18 éves férfit a londoni metróban előző nap elkövetett merénylettel összefüggésben.
szept. 16
23:48
Újra zsúfoltak a leszboszi menekülttáborok (Gondola)
3700 menekült érkezett Leszbosz görög szigetre augusztusban, de a számuk újra nő, a legtöbbjük egyedülálló férfi – mondta el az M1 tudósítója a helyszínről
szept. 16
23:50
Az iraki erők visszafoglalt egy várost az Iszlám Államtól (Gondola)
Visszafoglalták az iraki kormányerők az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezettől az ország nyugati, sivatagos részében, a szíriai határhoz közeli, földgázban gazdag területen fekvő Akasát városát – jelentette be az egyesített műveleti parancsnokság szombat délután
szept. 16
23:52
CineFest: a Western című film kapta a fődíjat (Gondola)
A Western című film, a német Valeska Grisebach rendezése kapta a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, a Pressburger Imre-díjat szombaton – közölték a szervezők az MTI-vel
szept. 16
23:54
Virág elvtárs újra köztünk (Gondola)

Keresés