Élete legnehezebb meccsére készül Hardi Richárd (24). A Ferencváros fiatal jégkorongozója újra a nyirokrákkal harcol, és jól tudja, a második összecsapás még inkább embert próbáló lesz.
Az egyik oldalon beestek a triplák, a másikon nem. Ezzel a leegyszerűsítő megállapítással napirendre is térhetnénk a Szlovénia–Spanyolország (92-72) Európa-bajnoki elődöntő eredménye fölött, ennél azonban sokkal többről van szó. Egy szikrázóan tehetséges ljub-ljanai fiú, a 18 éves Luka Doncic uralta a mérkőzést úgy is, hogy mind-össze 11 pontot sze
Előnyhöz jutott a magyar férfi-teniszválogatott az Oroszország elleni Davis-kupa-mérkőzésen, miután Fucsovics Márton nagy bravúrt végrehajtva öt szettben legyőzte Andrej Rubljovot.
Nico Rosberg felesége, Vivian életet adott második gyermeküknek. A 2016-os világbajnok most egyetlen pillanatát sem mulasztja el kislánya világgal való ismerkedésének.
Mindenképpen történelmi összecsapást láthatunk vasárnap este fél kilenckor az isztambuli Sinan Erdem Dome-ban, amikor Szerbia és Szlovénia válogatottja kifut a parkettre a 40. férfikosárlabda Európa-bajnokság döntőjében. Most először csap össze a hajdani Jugoszlávia két tagköztársasága a kontinensbajnoki címért, tovább Szlovéniának ez az első Eb-dö
Megerősítették NOB-tagságát Schmitt Pálnak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság limai kongresszusán - adta hírül szombaton a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapja.
Babos Tímeának 73 percre volt szüksége, hogy egyesben elődöntőbe jusson a kanadai Québecben zajló, 227 ezer dollár (57 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán.
Az izgalom fokozódik: mindössze hét verseny van hátra a Forma–1-es szezonból, és csak három ponttal vezet a brit Lewis Hamilton (32) a német Sebastian Vettel (30) előtt.
A Telekom Veszprém csapatkapitánya állítja, amióta hazajött Barcelonából, az idén lesz a legnehezebb dolga a Bajnokok Ligájában. A kétszeres BL-győztes kézilabdázó, Nagy László a terápiás kezelésekről, a nem lefutott magyar bajnokságról, a jótékony csapatösszetartásokról, Pálmarsson helyetteséről és Hanga Ádámról is beszélt lapunknak.