Hét manőverező repülőgépet lőtt ki az orosz hadiflotta két tengeralattjárója az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet Deir-ez-Zór elővárosaiban lévő objektumaira - közölte szerdán az moszkvai katonai tárca.
A japán és az indiai miniszterelnök jelenlétében tartott ünnepségen megkezdték India első nagysebességű vasútvonalának építését Gudzsarát állam székhelyén, Ahmadábád városban csütörtökön.
A hazai családi vállalkozásokat érintő legkritikusabb kihívásokat sok esetben belső szervezeti problémák okozzák – derül ki a Deloitte nemzetközi kutatásából.
Kezdetben napsütéses meleg lesz idő, a hétvége második felében viszont egye többfelé várható csapadék. Ezzel együtt még többfelé 28 Celsius-fok körüli meleg is lehet, de a nyugati tájakon hűvösebb lesz, 20 fok alatti maximumokkal - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Regionális szakmai szakképzési és felnőttképzési tanévkezdő konferenciát tartanak országosan hét helyszínen szeptemberben – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.
Az összeget a tranzakció lebonyolítójának, a Budavári Ingatlanfejlesztő Kft.-nek adta oda a Miniszterelnökség - derül ki a kormany.hu-ra felkerült dokumentumból.
Kezdetben napsütéses meleg lesz idő, a hétvége második felében viszont egye többfelé várható csapadék. Ezzel együtt még többfelé 28 Celsius-fok körüli meleg is lehet, de a nyugati tájakon hűvösebb lesz, 20 fok alatti maximumokkal - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Dél-Koreának nincs atomfegyvere, hogy elrettentse agresszív szomszédját. Ezért hát bejelentették, hogy kiképeznek egy különleges egységet az északi vezetés kivégzésére.
A Szatmári cégcsoport sikerének titka a folyamatos fejlesztésben rejlik – mondta az MTI-nek Tóth-Kása Attila, a Szatmári Malom Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön, Jászberényben.
Pótápi Árpád János a Selye János Egyetem idei akadémiai évének ünnepélyes megnyitóján tartott beszédében a kárpátaljai magyarság melletti közös kiállásra is buzdított.
Idén is kellemes meglepetésekkel szolgál ügyfeleinek a tavalyi évet kiváló ügyfél elégedettségi mutatókkal záró járműlízinggel, flottamenedzsmenttel és mobilitási szolgáltatásokkal foglalkozó Business Lease Hungary Kft. A vállalat portfóliójában mostantól elérhető egy teljeskörű szolgáltatáscsomag céges tehergépjárművek számára.
Nem teljesen szokatlan manapság, hogy egy versenyautón előbb látjuk a későbbi sorozatgyártású modell megoldásait, mintsem az bemutatkozna. Nagyjából ez a helyzet a BMW vadonatúj versenygépével is, hiszen az M8 GTE egy lépéssel közelebb visz minket az idén leleplezett 8-as koncepció széria változatához.
Készültségbe helyezték a NATO-erőket az Oroszország és Belarusz által indított masszív hadgyakorlat miatt. A Nyugat 2017 fedőnevű manőverekben közel 13 ezer katona vesz részt. Moszkva azt állítja: szomszédai „nyugodtan alhatnak”, mert nem akar behatolni területükre.
Augusztusban a vártnál nagyobb mértékben emelkedett az infláció az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics (BLS) csütörtökön közzétett kimutatása szerint.
További hat hónappal meghosszabbította az Európai Unió azoknak a szankcióknak a hatályát, amelyeket Ukrajna területi épségének megsértése miatt rendeltek el orosz, valamint oroszbarát ukrán természetes vagy jogi személyekkel szemben - jelentette be csütörtökön a tagállami kormányokat tömörítő tanács sajtószolgálata.
A tiltakozást azért szervezte meg a kaposvári Fidesz, mert a német áruházlánc leretusálta a keresztet az Eridanous márkájú termékek csomagolásáról, amelyen egyébként korábban valósághűen, kereszttel a kupolán volt látható a szantorini kék kupolás Anasztaszisz-templom.
Az Audi A4 ugyan korábban mutatkozott be, mint az A5, mégis utóbbiból készült el először az RS verzió. Nem kellett azonban sokat várnunk az RS4-re sem, hiszen a Frankfurti Autószalonon leleplezték a németek a szokás szerint kombi változatban bemutatkozó családi rakétát, amely természetesen kupé testvérével osztozik a technikán.
Korábban több fotón is láthattuk már, ám a Frankfurti Autószalonon végre teljesen leleplezte a Kia a következő generációs Cee’d előfutáraként szolgáló Proceed Concept-et, melyet teljes egészében a gyáriak európai – mellesleg éppen Frankfurtban található – központjában terveztek. Az újdonság kifejezetten sokat ígér a Kia következő kompaktját illetően.
A Mercedes-Benz a Frankfurti Autószalonon lerántotta a leplet kompakt méretű elektromos tanulmányautójáról, mely az EQ széria második tagjaként mutatkozott be a Generation EQ SUV után. Az újdonság ugyan egyelőre még viszonylag távol áll a sorozatgyártástól, azonban méreteit és képességeit tekintve kiváló előrejelzés a németek terveit illetően, melyek akár az évtized végére meg is valósulhatnak.
Vérömleny, más néven véraláfutás vagy hematóma akkor keletkezik, ha a sérült érből vér lép ki a szövetekbe. Hematóma a legkülönbözőbb helyeken alakulhat ki, például a szemben, a térdben, a fejben, vagy terhesség során az anyaméhben.
Kína a világ első számú elektromos autópiacává kíván válni, miközben meghatározó szerepet akar betölteni az elektromos autók gyártásában és a hozzájuk kapcsolódó beszállítói láncban; Nem véletlen a helyi vezetés törekvése...
A Toyota Land Cruiser a világ egyik legsikeresebb terepjárója, és a Toyota tartja magát ahhoz a mondáshoz, hogy ami bevált, azon nem kell változtatni. Persze néha-néha azért érkezik egy kisebb-nagyobb frissítés az alapjait tekintve utoljára nagyjából 15 éve megújult terepeshez. Így történt ez a Frankfurti Autószalonon is, ahol egy alaposan megújított változat lépett színre, amit akár új…