Az Európai Bizottság új keretet hozna létre a külföldi befektetések ellenőrzésére, hogy szükség esetén meg lehessen védeni az uniós országok stratégiai vállalatait az EU-n kívüli felvásárlástól.
A Naprendszer leglátványosabb bolygóját, a Szaturnuszt több mint egy évtizeden át közelről kutató Cassini űrszonda holnap befejezi küldetését – a gázbolygóba csapódva ér véget rendkívül eredményes utazása. A becsapódás közép-európai idő szerint 13 óra 54 perckor lesz.
Augusztusban a vártnál nagyobb mértékben emelkedett az infláció az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics (BLS) csütörtökön közzétett kimutatása szerint.
Továbbra sem kapta meg elmaradt bérét az a csaknem ezer diák, akik az MSZP-s Czeglédy Csabához köthető munkaerő-közvetítő cégen keresztül vállaltak munkát.
Szerdával bezárólag 98 ezer 252-en nyújtottak be panaszt a tavalyi puccskísérletet követő tisztogatást vizsgáló bizottsághoz Törökországban - közölte Bekir Bozdag kormányszóvivő csütörtökön az Anadolu török állami hírügynökségnek adott interjújában.
Négy olyan csapattal kezdődik meg ma az Európa-liga csoportköre, amely magyar labdarúgót is foglalkoztat, de egyik alakulat sem repeshet az örömtől azért, hogy a második számú európai kupában lép pályára. Mindannyian elvéreztek a BL-selejtezőben, s a Hoffenheim (Szalai Ádám), az Asztana (Kleinheisler László) és a Hapoel Beer-Seva (Korhut Mihály) is
Elrajtolt a Coop Rally. A cél, a magyar minőségi termékek népszerűsítése. Idén már 12. alkalommal hívja fel a figyelmet a magyar üzletlánc a hazai termékekre.
Idén szeptember 23-án rendezi meg a Volkswagen a hatodik márkatalálkozóját a Hungaroringen. A márka rajongói számára kötelező, az autózás szerelmesei részére pedig ajánlott eseményen szórakoztató programokkal várják az egész családot.
A Fekete Lyuk egykori budapesti szórakozóhely és az orrszarvúvédelem témáiban forgatási költségekre összesen 2,4 millió forint támogatást szavazott meg e heti ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület döntött három rádiós frekvenciát érintő ideiglenes hatósági szerződés megkötéséről, illetve pontosította a szolno
Szakértők szerint nem változtat az alapkamaton a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa szeptember 19-i ülésén, de a visszafogott infláció miatt más eszközökkel tovább lazíthatja monetáris politikáját.
Hiába áll rendelkezésére egy vállalkozásnak elegendő pénz, ha nincs mögötte szakmai tudás és stressztűrő, valamint kapcsolatépítési képesség – derül ki a K&H: üzletet ide! program felméréséből.
Most csütörtökön a Sláger TV műsorának vendége lesz Mr. President, aki izgalmas sztorikat is megosztott a Snóbli műsorvezető párosával, Bódi Gusztival és Bódi Margóval.
A Nézőpont Intézet a Visegrádi Négyek országaiban végzett közvélemény-kutatást. Többek között a szövetség megítélését és erősítésének lehetőségeit, az Európai Unión belüli közös érdekérvényesítésről alkotott képet, valamint a bevándorlás kérdését vizsgálták.
A Magyarok Kijevi Egyesülete írásos beadvánnyal fordult Petro Porosenko ukrán elnökhöz, a múlt héten elfogadott új oktatási törvény megvétózását kérve tőle – tájékoztatta az MTI-t Petneházy Gyula, az egyesület elnöke.
Csempész, besúgó, áruló, hazafi és milliárdos egy személyben. Barry Seal a nyolcvanas évek Amerikájának legkülönösebb figurája, akiről senki sem hallott. Egészen mostanáig! A Tom Cruise főszereplésével készült film megtörtént eseményeken alapul: hőse a szélhámos pilóta, aki részt vesz Amerika történetének egyik legnagyobb titkos hadműveletében.
Valakinél már egy csók is megcsalásnak számít, míg mások szemében az érzelem mentesség eleve kizárja a félrelépés fogalmát, még szexuális viszony esetén is. Vajon van-e különbség a férfiak és a nők félrelépésének okai, valamint a választott partner között? Elárulhatjuk előre, hogy van, nem is kicsi!
Legalább 50 ember meghalt és több mint 80 megsebesült több öngyilkos merényletben a dél-iraki Násziríja városban - jelentette be csütörtökön egy helyi egészségügyi tisztségviselő.
Kezdetben napsütéses meleg lesz idő, a hétvége második felében viszont egye többfelé várható csapadék. Ezzel együtt még többfelé 28 Celsius-fok körüli meleg is lehet, de a nyugati tájakon hűvösebb lesz, 20 fok alatti maximumokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Hét manőverező repülőgépet lőtt ki az orosz hadiflotta két tengeralattjárója az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet Deir-ez-Zór elővárosaiban lévő objektumaira – közölte szerdán az moszkvai katonai tárca.