2017. augusztus 7. hétfő

aug. 7
11:09
Járni se tudott: súlyos térdsérülést szenvedett Futács Márkó (Blikk)
Nagyon súlyos térdsérülést szenvedett Futács Márkó, a horvát bajnokság előző szezonjának gólkirálya.
aug. 7
11:09
Még többen és többet ingázunk a jövőben? (HR Portál)
Magyarországon ugyan nem olyan nagyok a távolságok, mint sok más európai országban vagy éppen az Egyesült Államokban, ugyanakkor itthon is egyre többet hallani olyanokról, akik rendszeresen ingáznak, akár nagyobb távolságokat, hosszabb ideig a munkájuk kedvéért. Például vidékről a fővárosba járnak dolgozni, arról már ne is beszéljünk, hogy néha a külső kerületekből vagy Budapest vonzáskörzetéből…
aug. 7
11:09
Nagyobb eséllyel lehetsz depressziós, ha egyáltalán nem eszel húst (Player)
Persze arról is sokat hallottunk már, hogy a vörös húsok mértéktelen fogyasztása káros az egészségre, ám teljes mértékben nem érdemes kiiktatni az életünkből a húsféléket. Két friss tanulmány is arra a következtetésre jutott, hogy mindez még a kedvünkre is kihatással lehet.
aug. 7
11:11
Csányi Sándor mezőgazdasági földeket, klinikát és nyaralót is vásárolna Horvátországban (HR Portál)
A Jutarnji List című horvát napilap hétfőn címlapon hozta, hogy Csányi Sándor "magyar oligarcha" megvásárolná Horvátország legnagyobb magántulajdonú vállalatától, a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Agrokortól a Bellye Rt.-t (Belje d.d.), régió egyik legnagyobb és egyben legrégebbi mezőgazdasági vállalatát, valamint az Aviva klinikát Zágrábban és egy tengerparti nyaralót Medvejában - írja az MTI.
aug. 7
11:12
Erdélyt is letarolta a vasárnapi vihar (Menedzsment Fórum)
A szél fákat csavart ki, tetőket, villanyvezetékeket rongált meg, és elsodort egy falunapi sátrat is.
aug. 7
11:12
Vége a korai nyugdíjazásnak – komoly szigorítást fontolgatnak (Privátbankár)
Nem mehetnének el előbb nyugdíjba a román fegyveres szervek alkalmazottai.
aug. 7
11:12
Hihetetlen, amit az augusztus még tartogat! Ilyet még a meteorológusok se nagyon láttak (Blikk)
A hőségriadó és a szörnyű viharok után...
aug. 7
11:12
Cukkinis-póréhagymás krémleves (Mindmegette)
aug. 7
11:13
Leszázalékolás összegét visszamenőlegesen fellebbezhetem? (HR Portál)
Amennyiben tévesen állapították meg az ellátásom összegét (beleszámították a 2015-ös évi két havi keresetemet is az átlagba, holott 2015-ben 10 hónapig táppénzen voltam, így a 2014. évi átlagkeresetet kellett volna alapul venni, a 2011. évi CXCI. törvény 1§.2 bek. (3) pont alapján. Kérdésem hogy a 19/A.§. alapján kérhetem-e a döntés megváltoztatását. A határozatom 2016. 02.01.-től állapítja meg az…
aug. 7
11:14
Kiderült mire gyűjtenek a magyarok (Menedzsment Fórum)
Eljött az ideje a pihenésnek és az autócserének a hazai befektetők körében. Habár továbbra is az általános tartalék a legfontosabb megtakarítási cél, egyre többen gyűjtenek utazásra, illetve lakás- és autóvásárlásra is.
aug. 7
11:15
Bejött a német újítás a menekültkérdés megoldására (Infostart)
A menekültkérdés megoldásában – közvetve – jelenthet segítséget, hogy a német munkaügyi hivatal kirendeltségeket létesít azokban országokban, amelyeket polgáraik gazdasági okokból hagynak el. A Koszovó, Szerbia valamint Albánia fővárosában nyílt központ ingyenesen tájékoztatást ad a német álláslehetőségekről és segít a munkavállalással kapcsolatos
aug. 7
11:15
Súlyos árat fizethetnek a kartellező német autógyártók (Portfolio)
Ha beigazolódik a Volkswagen, az Audi, a BMW, a Daimler és a Porsche közötti kartellezés, több milliárd eurós bírságot fizethetnek a gyártók Hogy a büntetés súlyos lehet, eddig is tudtuk, most azonban már egy EU-biztos (ráadásul német)...
aug. 7
11:15
Meghalt az "Aranylány" (ATV)
Hetvenkilenc éves korában elhunyt Betty Cuthbert, az ausztrálok négyszeres olimpiai bajnok atlétája.
aug. 7
11:15
30 éves átkot tört meg Baji Balázs (m4sport.hu)
Legutóbb 30 éve jutott magyar futóatléta döntőbe a világbajnokságon.
aug. 7
11:18
Gyász! Elhunyt a négyszeres olimpiai bajnok (Blikk)
Legyőzte gyógyíthatatlan betegsége.
aug. 7
11:18
Botka lefejezné az MSZP-t (hirado.hu)
A huszonnyolc tagú MSZP-frakció­ból tizennyolcan, a tizennégy tagú elnökségből pedig kilencen nem kerülhetnek fel a párt listájára, ha Botka László betartja a saját programját – derül ki a Magyar Idők összeállításából.
aug. 7
11:21
Súlyos károk a kórházban - Kaotikus állapotok Orosházán (Alternatív Energia)
A tűzoltók még dolgoznak azon, hogy eltüntessék az utakra, járdákra, háztetőkre dőlt fákat.
aug. 7
11:21
Az adóellenőrök is fesztiváloznak a héten (Adózóna)
A Sziget Fesztivál, az Alba Regia Jazz Feszt és a Fehérvári Bornapok is szerepelnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőreinek e heti célpontjai között.
aug. 7
11:21
Brutális: Autóba zárta gyerekeit az anya, meghaltak a hőségben (ATV)
A kinti hőmérséklet 35 fok volt.
aug. 7
11:21
A martfűi rém vagy a Kincsem akár Oscar-díjas is lehet (hirado.hu)
A héttagú bizottság szeptemberben dönt a magyar Oscar-nevezésről.
aug. 7
11:21
Rihanna elképesztő új hajszínnel sokkolja rajongóit - Fotó (Femcafe)
Ez egy kicsit erős volt így hétfő délelőtt.
aug. 7
11:21
A nők helyzete a filmiparban siralmas! (Glamour)
Megdöbbentő eredményt mutat a kutatás.
aug. 7
11:23
Vihar söpört végig Erdélyen is - Tetőt, fákat vitt el a szél (Alternatív Energia)
A Duna melletti megyékben továbbra is másodfokú hőségriadó van érvényben.
aug. 7
11:24
Egyre mélyebben az angol font és a svájci frank (Privátbankár)
Folytatódik az euró diadalmenete a fenti valutákhoz képest, de a dollárral szemben is jól áll. A forint megijedt saját erejétől és kicsit visszaesett. A cseh korona visszaállt a kamatemelés előtti árfolyamszintre. A hazai börzén a Richter emelkedik, a Mol kismértékben gyengül.
aug. 7
11:25
Elhunyt a világszerte elismert magyar fizikus (Alternatív Energia)
aug. 7
11:27
A levegőbe emelt egy turistahajót egy bálna - többen mnegsérültek (Blikk)
Hosszúszárnyú bálna rontott alulról egy turistákat szállító hajónak az ausztrál partoknál, egy utas eszméletét vesztette, hárman csonttörést szenvedtek.
aug. 7
11:27
Tehervonaton megbújva próbáltak Magyarországra jutni a migránsok (Blikk)
Kelebia - Két illegális migráns próbált Magyarország területére jutni a hétvégén, egy tehervonaton megbújva próbáltak bejutni. A két külföldi férfit visszakísérték a biztonsági határhoz.
aug. 7
11:27
Ezért kerül milliókba Dzsudzsák és Palvin Barbi minden egyes randija (Ripost)
Egyre szorosabb a kapcsolat a magyar szupermodell és a világhírű focista között, de a távolság nem állhat közéjük.
aug. 7
11:27
Vandoorne: Többször kell ott lennünk a legjobbak mögött (m4sport.hu)
A fiatal belga úgy érzi, a McLarennel párhuzamosan ő is fejlődni tudott.
aug. 7
11:30
7,6 milliárd forintos csokigyár épül Hatvanban (Menedzsment Fórum)
Szír csokoládé manufaktúra érkezik a városba, mert itt kedvezőbben lehet adózni. Az üzem tervei már el is készültek.
aug. 7
11:33
Sporttörténelmet írt a magyar pilóta (Infostart)
Tóth Ferenc a Világjátékokon aratott sikere után a vitorlázó műrepülők világbajnokságán is aranyérmet nyert.
aug. 7
11:33
A vártnál sokkal jobb eredmény az Unicredittől (ProfitLine)
Ma reggel tette közzé az olasz Unicredit az eredményét, amely alaposan meglepte a piaci szereplőket.
aug. 7
11:33
Chlamydia évekig? - Az orvos válaszol (WebBeteg)
Folyamatosan visszatérő alhasi fájdalmam van. Okozhatja ezt Chlamydia, ha 7 éve vagyok férjnél? Azóta más férfi nem volt az életemben, és a férjemben is megbízom. Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
aug. 7
11:33
Gigantikus afrikai naperőmű termelheti az áramot Európa elektromos autóinak (Portfolio)
Benyújtotta a Szaharában építendő óriási naperőmű létesítésére vonatkozó engedélykérelmét a TuNur projekt konzorciuma a tunéziai energiaügyi minisztériumnak. Az erőmű a Földözi-tenger mélyén átvezető kábeleken a terv szerint...
aug. 7
11:33
A nagy hálapénz-lista: ennyit kaszálnak a magyar orvosok (Pénzcentrum)
A hálapénz a magyar egészségügy szerves része. Annak ellenére is így van, hogy a magyar orvosok 33 százaléka teljes mértékben elutasítja a paraszolvenciát, és nem is fogad el hálapénzt. Egy szülésért akár 130-150 ezret is fizethetünk...
aug. 7
11:33
Átigazolás: Mégsem lesz PL-sztárja a Romának? (Agroinform)
Már nem az első olasz ajánlatot dobják vissza a Leicester Citynél Riyad Mahrezért.
aug. 7
11:33
A legédesebb Insta-poszttal ünnepelte házassági évfordulójukat Jennifer Aniston férje (Glamour)
Justin Theroux egy kis betekintést nyújtott a közös életükbe.
aug. 7
11:35
Katy Perryt és Robert Pattinsont romantikus randin csípték el! (Glamour)
Hű, ki gondolta volna?
aug. 7
11:36
Mégis, hogy gondolta? Elképesztő frizurával mutatkozott VV Éva. Mindenkinek torkán akadt a szó (Blikk)
Leesett az állunk az biztos!
aug. 7
11:39
Dunkirk - a megállíthatatlan sikerfilm (hirado.hu)
Két hét alatt több mint 100 millió dollár bevételt gyűjtött Cristopher Nolan új filmje.
aug. 7
11:39
Újra megindult a kiköltözés Budapestről (AQUA)
Ismét kezd népszerűbbé válni a főváros agglomerációja, amiben a családi házas építkezéseket ösztönző kormányzati lépések mellett az elszálló fővárosi lakásárak is szerepet játszanak.
aug. 7
11:39
Két titkos gomb a Windows 10-hez, így egyszerűbb használni (Femcafe)
Ezt a két gombot csak nagyon kevesen ismerik.
aug. 7
11:42
Mindig benne volt a levegőben, hogy eladják, átalakítják, bezárják (Kreatív Online)
Interjú Kustánczi Norberttel, a 24.hu leköszönő főszerkesztőjével.
aug. 7
11:44
Reklámügynökséget választott a K (Kreatív Online)
Az öt jelentkezőből végül kettőt választottak ki.
aug. 7
11:45
Gigantikus afrikai naperőmű táplálhatja Európa elektromos autóit (Portfolio)
Benyújtotta a Szaharában építendő óriási naperőmű létesítésére vonatkozó engedélykérelmét a TuNur projekt konzorciuma a tunéziai energiaügyi minisztériumnak. Az erőmű a Földözi-tenger mélyén átvezető kábeleken a terv szerint...
aug. 7
11:45
Kié lesz a következő átigazolási világcsúcs? C. Ronaldo elszólta magát (Ripost)
Mostantól a határ a csillagos ég. A realitás már a visszapillantóban sem látszik. Cristiano Ronaldo, Leo Messi vagy más kedvéért robbantanak legközelebb bankot?
aug. 7
11:45
A videobíró fokozta a drámát: 2–0 helyett 1–1 a kupadöntőn (m4sport.hu)
Erre lett kitalálva: igazságot szolgáltatott a bírókat segítő technológia.
aug. 7
11:47
Váratlan többlet a költségvetésben (Portfolio)
Júliusban 94,4 milliárd forintos többletet ért el a költségvetés, ami a korábbi évekkel összevetve különlegesnek mondható. A Nemzetgazdasági Minisztérium előzetes tájékoztatása szerint a hetedik hónapban közel 100 milliárd forintos...
aug. 7
11:48
94,4 milliárd forintnyi júliusi többlet dagad az államháztartásban (Menedzsment Fórum)
Ez a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint elsősorban a magasabban teljesülő adóbevételeknek köszönhető.
aug. 7
11:51
Tudjuk, mit felejt otthon nyaraláskor (Infostart)
Minden negyedik utazóval előfordult már, hogy nyaraláskor éppen a fürdőruháját hagyta otthon, a csomagoláskor leggyakrabban kifelejtett tárgyak sorát a telefontöltő és a fogkefe követi - derült ki a Szallas.hu és a Doklist.com közös felméréséből. Az otthonosság érzését kölcsönző utazási kellékek élén a kispárna végzett, míg a legfontosabbnak a szem

Keresés