Jelenleg a terhességek kb. 4 százalékánál jelentkeznek a cukorbetegség tünetei - 1000 fogamzóképes nőből 3 szenved cukorbajban már a terhessége előtt, a többieknél a várandósság alatt alakul ki cukoranyagcsere-zavar. Hogyan hat a betegség a magzatra?
Az Európai Unió támogatás folyósításáról döntött a görögországi táborokban élő menekültek megsegítésére, és fokozza humanitárius tevékenységét Mali és a Közép-afrikai Köztársaság területén – közölte az Európai Bizottság.
Futótűzként terjed az interneten annak az elkeseredett édesanyának a bejegyzése, akinek mindene eltűnt a speciális karórával zárható szekrényből a fővárosi Palatinus fürdőjében. Kőhalmi Andrea két gyermekével ment kikapcsolódni, amikor a nap végén arra lettek figyelmesek, hogy a pénzüket, az irataikat és az új telefonjukat is ellopták a szekrényébő
A tartós hőség veszélye miatt kilenc megyére és a fővárosra szombatra is a legmagasabb, harmadfokú, nyolc megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Jellemzően továbbra is 40, de néhol már csak 31 Celsius-fok körüli maximumok lesznek.
Három büntetőeljárás indult eddig a Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni főosztályán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) e-jegyrendszerével kapcsolatban – írta a Magyar Idők a szombati számában a rendőrség tájékoztatására hivatkozva.
Három büntetőeljárás indult eddig a Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni főosztályán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) e-jegyrendszerével kapcsolatban - írta a Magyar Idők a szombati számában a rendőrség tájékoztatására hivatkozva.
Szél Bernadett és a csepeli MSZP vezetője tett feljelentést, miután 2 milliárdos támogatást kapott az akkor még Németh csepeli címére bejegyzett magánalapítvány.
Balogh Robin és Catharina Wahl a bizonyíték arra, hogy a szerelem a fitneszben sem ismer határokat! A magyar fiatalember az egyik legjobbnak számít Men’s Physique kategóriában, ahol a testépítőknél kisebb izomtömeg a követelmény: Európából elsőként szerzett profi kártyát, nyert Eb-t, az Arnold Classic Europe-on pedig második lett. Norvég párja sike
Készülhetnek Orbán Attila (27) pofonjaira Szlovákiában. A jégkorongozó a héten csatlakozott új együtteséhez, az Extraligában szereplő Nové Zámkyhoz, vagyis az Érsekújvárhoz.
A fiatalok több mint harmadának van megtakarítása, a legnagyobb részük lakásra gyűjt - derül ki a K&H negyedéves, a 19-29 éves fiatalok elégedettségét mérő jóléti index felméréséből.
Nemrég óriási visszhangot kapott a magyar sajtóban, hogy egy irányíthatatlanná váló drón betörte egy autó szélvédőjét Budapesten. Személyi sérülés nem történt, de anyagi kár keletkezett, és ez az eset újra ráirányította a figyelmet...
A nigériai kormány többször is azt állította, hogy a terrorszervezetet már felszámolták. Legutóbb viszont azzal adott újabb „életjelet” magáról a Boko Haram, hogy lemészárolta egy olajipari vállalat több tucat munkatársát. A dzsihádista szervezet Afrika legnépesebb országának gazdasági instabilitását és gyenge oktatási rendszerét kihasználva igyeks
Diana hercegné szerelmi élete a mai napig tartogat meglepetéseket. Mint kiderült, gyengéd érzelmeket táplált egykori testőre, Barry Albert Mannakee iránt.
Feldühödött tömeg támadta meg szombaton Rahul Gandhi ellenzéki vezető autóját Gudzsarát államban, ahol a közelmúltban áradás pusztított, decemberben pedig választást tartanak
A bajor gyártónál az X4 esetében mostanáig az M40i jelentette a csúcsot. Hamarosan érkezik ugyanis az X4 M, amelyet alig álcázott kémfotókon is szemügyre vehetünk.
Gyors és kemény fellépéssel fenyegette meg Nicolás Maduro szocialista elnök politikai ellenfeleit pénteken a venezuelai alkotmányozó nemzetgyűlés vezetője, Delcy Rodriguez.
Gyors és kemény fellépéssel fenyegette meg Nicolás Maduro szocialista elnök politikai ellenfeleit pénteken az alkotmányozó nemzetgyűlés vezetője, Delcy Rodríguez
Nyáron mindenki szeretne gyorsan, finom ételeket készíteni. Ha te sem akarsz órákig a konyhában állni, de meglepnéd a családot valami finomsággal, próbáld ki ezt a receptet!
Feldühödött tömeg támadta meg szombaton Rahul Gandhi ellenzéki vezető autóját Gudzsarát államban, ahol a közelmúltban áradás pusztított, decemberben pedig választást tartanak.
A National Bank of Greece megállapodást írt alá az OTP banka Srbijával a Vojvodjanska bankban meglévő 100 százalékos tulajdonrészének eladásáról – jelentette be pénteken a pénzintézet.
Diana hercegné szerelmi életéről újabb dolgok kerültek nyilvánosságra. Mint kiderült, gyengéd érzelmeket táplált egykori testőre, Barry Albert Mannakee iránt.
Csillagjegyünk sokat elárul arról, hogy miként használjuk fantáziánkat, emlékeinket, problémamegoldó képességünket, megérzéseinkről, tanulási- és megismerési folyamatainkról.Válaszd ki a tiédet, és használd titkos fegyveredet!
Vasárpap este egy hidegfront éri el a Kárpát-medencét. A front előtt még északkeleten, majd késő délutántól egyre több helyen alakul ki intenzív zápor, zivatar.
A vásárlók döntő részének van elképzelése, hogy lakást vagy házat választana szívesebben lakhelyének. A döntés meghozatala előtt érdemes figyelembe venni olyan objektív tényezőket is, mint például az ár-érték arány, a rezsiköltség, bővíthetőség, kiadhatóság, vagy éppen a leendő szomszédok – írja közleményében az OTP Ingatlanpont.