A sütés-főzés egyik meghatározó eleme az ételek díszítése. Én is fontosnak tartom, ezért alapfokon elsajátítottam Tóth Sanyi barátomtól a gyümölcsfaragást. Azóta is szorgalmasan gyakorolok, hogy mesterem meg legyen elégedve a munkámmal, ennek prezentálásaként kínálom ezt a gyümölcstálat a főétel mellé. A menü 750 kcal/ fő értéket tartalmaz, az ára
Megnőtt a várakozási idő szombaton hajnalra a röszkei autópálya-határátkelőhely ki- és belépő oldalán, a személyautóknak két órát kell várakozniuk – közölte a rendőrség a honlapján.
A szimfonikus zenekarokban dolgozó zenészek számára egységes bérrendszer kialakítását, ágazati kollektív szerződés megkötését szorgalmazza a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete – mondta el Gyimesi László, a szakszervezet főtitkára a Népszavának.
Az Overseas Retirement Indexben 13 kritérium alapján választották ki, hol lehet a legjobb nyugdíjasként élni a világon, és jó hír a magyar nyugdíjasoknak, hogy nem kell sehová sem költözni: Budapest is benne van a legjobb tízben. A megélhetési...
Lassult a használtautó-átírások növekedése az idén az első fél évben, ami arra utal, hogy kezd telítődni a magyarországi használtautó-piac – ismerteti a DasWeltAuto közleményében.
Beismerte bűnösségét, kártékony adathalász programok írását és terjesztését Marcus Hutchins angol informatikus, aki kulcsszerepet játszott abban, hogy sikerült leállítani a májusban világszerte hatalmas károkat okozó WannaCry nevű zsarolóvírust terjedését – írta szombatra virradóra a The Daily Telegraph című brit napilap ügyészségi forrásokra hivat
Vladimir Putyin Szibériában töltött el két napot pihenéssel, ahol az orosz elnök ismét megmutatta csupasz testét. Több órán keresztül horgászott GoPro kamerával felszerelkezve, mindezt azért, hogy megörökítse a saját halászati expedícióját.
Az Overseas Retirement Indexben 13 kritérium alapján választották ki, hol lehet a legjobb nyugdíjasként élni a világon, és jó hír a magyar nyugdíjasoknak, hogy nem kell sehová sem költözni: Budapest is benne van a legjobb tízben. A megélhetési...
A Mol-csoport minden üzleti területen javítani tudta eredményeit az első fél évben, a számok felülmúlják az előzetes elemzői becsléseket. A cég pénteki tájékoztatása szerint egyúttal megkezdte 2030-ra kitűzött stratégia céljai megvalósítását is új piacainak kiépítésével.
Három büntetőeljárás indult eddig a Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni főosztályán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) e-jegyrendszerével kapcsolatban - írta a Magyar Idők a szombati számában a rendőrség tájékoztatására hivatkozva.
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet "fővárosában", a szíriai Rakkában még körülbelül kétezer harcos küzd az amerikaiak által támogatott Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ellen - tudatta újságírókkal pénteken Washingtonban Brett McGurk, a szélsőségesek ellen küzdő nemzetközi koalícióhoz delegált amerikai különmegbízott
Kiss Ramónát elődje, Istenes Bence készíti fel következő nagy feladatára, az X-Faktor vezetésére. Rami mindenben számíthat tapasztalt kollégájára a forgatások alatt.
Nagy bravúrt hajtott végre a Videoton azzal, hogy az Európa Lliga selejtezőinek harmadik körében 2-2-es összesítéssel, idegenben szerzett góllal kiejtette a francia Girondins Bordeaux együttesét, amelynek a tagjai elismerték a magyar siker jogosságát. Az El csoportkörébe a szerb Partizan Beogradon keresztül vezet a Videoton útja.
Spanyolországi nyaralásom alatt tettem szert erre az autentikus paradicsom alapú levesre, ami a spanyolok egyik kedvence. Ráadásul gluténmentes is, így nyugodt szívvel osztom meg azokkal is, akik ezzel az ételallergiával küzdenek. Próbáljátok ki!
A vásárlók döntő részének van elképzelése, hogy lakást vagy házat választana szívesebben lakhelyének. A döntés meghozatala előtt érdemes figyelembe venni olyan objektív tényezőket is, mint például az ár-érték arány, a rezsiköltség, bővíthetőség, kiadhatóság, vagy éppen a leendő szomszédok, mondja a szakértő.
A négyszeres olimpiai bajnok brit Mo Farah nagyszerű versenyben, rendkívüli hajrájának köszönhetően megvédte címét férfi 10 000 méteren a londoni atlétikai világbajnokság nyitónapján.
Beismerte bűnösségét, kártékony adathalász programok írását és terjesztését Marcus Hutchins angol informatikus, aki kulcsszerepet játszott abban, hogy sikerült leállítani a májusban világszerte hatalmas károkat okozó WannaCry nevű zsarolóvírust terjedését - írta szombatra virradóra a The Daily Telegraph című brit napilap ügyészségi forrásokra hivatkozva
Egy apa és négy gyereke halt meg Afganisztánban, mert a házukat aknagránát találta el, amelyet feltehetőleg tálibok lőttek ki - közölte szombaton Hajdar Szelab, Logar tartomány kormányzójának szóvivője
Feldühödött tömeg támadta meg szombaton Rahul Gandhi ellenzéki vezető autóját Gudzsarát államban, ahol a közelmúltban áradás pusztított, decemberben pedig választást tartanak.
Zermatt – Megdöntötték a leghosszabb függőhíd rekordját. A svájci Charles Kuonen függőhíd – közismertebb nevén az Európa-híd – összesen 494 méter hosszú és 85 méter magasságban húzódik a hegyek között összekötve Zermatt és Grächen városát.
Egy apa és négy gyereke halt meg Afganisztánban, mert a házukat aknagránát találta el, amelyet feltehetőleg tálibok lőttek ki - közölte szombaton Hajdar Szelab, Logar tartomány kormányzójának szóvivője.
Lassult a használtautó-átírások növekedése az idén az első fél évben, ami arra utal, hogy kezd telítődni a magyarországi használtautó-piac - ismerteti a DasWeltAuto közleménye.
Horváth Éva (38) szerencsés nő! A szülés utáni depresszió messzire elkerülte, és egykori szépségkirálynőként még az sem zavarja, hogy a várandósság által megváltozott a teste.