2017. augusztus 4. péntek

aug. 4
6:57
Letisztult képi világ, kellem, báj és kecsesség (autopro)
Csütörtökön nyitották meg a Kieselbach Galériában a Női aktok mestere, Nagy elődök nyomában – Lotz Károly legkedvesebb tanítványa című előadással egybekötött kiállítást Stein János (1874–1944) festőművész műveiből. A kolozsvári születésű Stein János a helyi középiskola elvégzése után a berlini művészeti akadémián, majd a párizsi Julian Akadémián Be
aug. 4
6:59
Óriási tűz tombol a Hortobágyon - helikopterrel oltják (Blikk)
Több száz hektáron ég a Hortobágyi Nemzeti Park Nagyiván település közelében.
aug. 4
7:03
Már a levegőből is oltják a tüzet a Hortobágyi Nemzeti Parkban (Infostart)
Több száz hektáron ég a Hortobágyi Nemzeti Park Nagyiván település közelében. A csütörtökön délelőtt keletkezett tűz oltásán egész éjjel dolgoztak a tűzoltók, pénteken kora reggel két honvédségi helikopter is érkezik a helyszínre, hogy bekapcsolódjon az oltásba - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője pénteken hajn
aug. 4
7:03
A cseh nemzeti bank megemelte az alapkamatot (ProfitLine)
A cseh nemzeti bank az eddigi 0,05 százalékról 0,25 százalékra emelte az alapkamatot csütörtökön, egy évtizednyi tartás után - közölte Marek Zeman, a jegybank szóvivője Prágában, a banktanács ülése után. A 0,05 százalékos alapkamat 2008 februárja óta volt érvényben.
aug. 4
7:03
Tragédia, elhunyt a világbajnok spanyol legenda (Ripost)
Gyászol Spanyolország, miután elhunyt a nemzet egyik legnagyobb klasszisa.
aug. 4
7:09
Vegyesen zárta a csütörtököt New York (TőzsdeFórum)
Miközben a Dow Jones Ipari Átlag újabb történelmi csúcsra ért, a technológiai és a bankszektor részvényeinek gyengülése lefelé nyomta az S&P 500-as indexet és a Nasdaqot.
aug. 4
7:09
Jön az ujjlenyomatos bankkártya? - lapszemle (Háziállat)
A Magyar Idők az Állami Számvevőszék elnökével közöl interjút. A Világgazdaság szerint a kánikula minőségromlást okozhat a most érő zöldségeknél és gyümölcsöknél.
aug. 4
7:09
Nyugat-Európa is fuldokol (hirado.hu)
Olaszországban 26 városban van hőségriadót. Szardínián akár 49 fok is lehet. Az alpesi országokat is elérte a kánikula.
aug. 4
7:09
Európa kapujában a Vidi (Azenpenzem)
Négy percig minden nagyon simának látszott. Marko Scsepovics már rögtön a kezdés után kecsegtető helyzetből lőhetett, sajnos nem találta el a kaput, majd a második próbálkozását Be­noit Costil bravúrral védte, Fiola Attila alig fejelt mellé a szögletet követően, Ezekiel Henty kétszer is megkeverte a bordeaux-i védőket, szóval úgy tűnt, nem lesz itt
aug. 4
7:15
Megdöbbentő részletek: brutálisan összeverték a fiatal lányt az 1-es villamoson - fotó (Blikk)
Felfoghatatlan barbarság. F. Kinga (25) szerdán délután éppen munkából indult hazafelé a barátnőjével, amikor a tömött 1-es villamoson, a Puskás Ferenc Stadionhoz közel két fiatal megtámadta.
aug. 4
7:15
Gyász: balesetben elhunyt a legendás spanyol versenyző (Blikk)
Hetvenéves korában, quadbaleset következtében elhunyt Angel Nieto, a spanyolok legendás motorversenyzője.
aug. 4
7:15
Sűrű augusztus vár a triatlonistákra (Infostart)
Szombaton és vasárnap Európa legjobb fiatal triatlonosai versenyeznek Velencén, augusztus utolsó hétvégjén pedig a fővárosban megrendezik a Budapestman elnevezésű triatlonversenyt.
aug. 4
7:15
Mennyibe kerül a továbbtanulás? (HR Portál)
Múlt héten kiderültek a felvételi ponthatárok, 77.641 diák kezdi meg tanulmányait valamelyik felsőoktatási intézményben, de vajon mennyibe kerül ez a szülőknek - erről ír a Pénzcentrum.
aug. 4
7:15
Már egész Magyarországra piros figyelmeztetést adtak ki (Háziállat)
Akkora a hőség, hogy az ország teljes területére harmadfokú, piros figyelmeztetést adott ki a meteorológia. Negyedóra elég a leégéshez.
aug. 4
7:15
Nem nyugodhat békében Czeizel Endre: újra nyomoz a rendőrség (Ripost)
Közel sincs vége a Czeizel-lombikbébi ügynek. A hatóságok továbbra is keresik a beavatkozást végző orvost.
aug. 4
7:21
Közel 100.000 sorsára hagyott vagy elkóborolt állat járja az utcákat (Femcafe)
Amikor 25 évvel ezelőtt kezdő állatorvosként Újpestre kerültem, előfordult, hogy a megunt kutyákat-macskákat a szemem láttára dobták ki az autóból lelketlen „gazdáik”.
aug. 4
7:27
Drágább lett a gázolaj (Infostart)
Emelte bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. pénteken, a benzin ára nem változott.
aug. 4
7:27
Akkora a hőség, hogy alig bírják az ásványvízgyártók tartani a lépést a kereslettel (Portfolio)
Kiugróan megnőtt az ásványvizek forgalma a hőség miatt, de az átlagosnál jóval több fogy jégkrémből, sörből és üdítőből is az MTI-t tájékoztató áruházláncok szerint. CBA A hőhullám miatt ezekben a napokban soha nem...
aug. 4
7:27
Gálvölgyi: A parlament maga egy cirkusz (ATV)
"Fogalmam sem volt, hogy több mint félmillióan megnézik a videómat" – mondta Gálvölgyi János az Egyenes Beszédben Simon András kérdésére válaszolva. A színművész néhány hónapja tette közzé azt a felvételt, amelyen a lakájmédiát parodizálja.
aug. 4
7:33
Bienerth Gusztáv: eszem ágában sincs lemondani (Blikk)
Nagyon sokan nem nézik jó szemmel, hogy továbbra is Bienerth Gusztáv az úszószövetség elnöke, ám neki meg se fordult a fejében, hogy lemondjon.
aug. 4
7:33
Nyomot a BKK jegyértékesítési rendszerének ügyében a rendőrség (ProfitLine)
Nyomoz a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a BKK jegyértékesítési rendszerének ügyében - közölte csütörtök este az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az MTI-vel.
aug. 4
7:33
Gulyás: Senki nem akarja, hogy fideszes bírák ítélkezzenek (ATV)
A kvótaügyben már kiderült a politikai igazságunk – mondta Gulyás Gergely az Egyenes Beszédben Simon András kérdésére válaszolva. A Fidesz alelnöke arra reagált, hogy az Európai Bíróság főtanácsnoka a magyar kereset elutasítását kérte a menedékkérők tagállamok közötti elosztását célzó uniós mechanizmus ellen indított perben.
aug. 4
7:33
Felülmúlta a várakozásokat a MOL (TőzsdeFórum)
Az olajtársaság a félév teljesítménye alapján felfelé módosította idei eredményvárakozását.
aug. 4
7:33
Elérte Magyarországot a sivatagi homok, lehet még rosszabb? (Ripost)
Nem elég, hogy napok óta tart a kánikula, mostantól még levegőt sem mer venni az ember: Szlovákia felől szaharai homok érte el hazánkat!
aug. 4
7:33
Jól időzítették a hitelfegyvereket (vg.hu)
A minősített fogyasztóbarát lakáshitelek már bevezetésük előtt jelentős hatást gyakoroltak a lakáshitelpiacra: a kamatok júniusban beszakadtak, s idén először közelítette meg a 60 százalékot az új folyósításokon belül a fix konstrukciók részaránya.
aug. 4
7:35
NAV: az egyik keze üt, a másik simogat (vg.hu)
Új törvény szabályozza januártól az adózással kapcsolatos eljárásokat és előírásokat. Az adózás rendjéről szóló mostani törvény helyett kettő is lesz, az adózás rendje mellett megjelenik az adóigazgatási rendtartásról szóló törvény is. A hírek szerint készül egy harmadik jogszabály is, amely a végrehajtási eljárásokat taglalja majd – erre azért les
aug. 4
7:39
Nincs hova menekülni az országban (Blikk)
Péntekre már az egész országra kiadta a harmadfokú, piros figyelmeztetést a hőség miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat.
aug. 4
7:39
Ég a világ egyik legmagasabb lakóépülete (Infostart)
Hatalmas tűz ütött ki péntekre virradóra a világ egyik legmagasabb lakóépületében, a 79 emeletes dubaji Torch-toronyban, de a lakóit időben kimenekítették, és a tűzoltóknak körülbelül két és fél óra alatt sikerült eloltaniuk a lángokat.
aug. 4
7:39
Nehéz döntést hozott: Mindent előről kell kezdenie Csepregi Évának (Blikk)
Nagy lépésre szánta el magát a Neoton Família énekesnője.
aug. 4
7:39
Korrupcióval vádolják Benjamin Netanjahut (ATV)
Kétrendbeli korrupcióval, csalással és hivatali visszaéléssel vádolják Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt – közölte az izraeli rendőrség csütörtökön.
aug. 4
7:39
Rovarirtót találtak a holland tojásokban (444.hu)
Németországban, Belgiumban és Hollandiában több millió darabot kellett eltávolítani a polcokról.
aug. 4
7:39
Elszámoltatják a sofőröket a Volánbusznál (AQUA)
Olyan ellenőröket bíz meg a Volánbusz, akik nemcsak az utasok jegyét kérik el, de ha szükséges, a sofőr kasszáját is felülvizsgálják. A cég közbeszerzési eljárással keres szolgáltatót a feladatra; a revizorok részesülnek a büntetések összegéből.
aug. 4
7:39
Hatalmas területen égett a Hortobágyi Nemzeti Park (HírTV)
Ezer hektárnyi területen égett a Hortobágyi Nemzeti park.
aug. 4
7:42
Kigyulladt egy felhőkarcoló (Spa Trend Online)
A tűzoltóknak két és fél óra alatt sikerült eloltaniuk a lángokat.
aug. 4
7:45
Som Balogh Edina: „A táskámban rúzs helyett ma már pelenka van” (Blikk)
Mindenki ismeri a titokzatos női táskákat, amelyek közelébe a férfiak inkább ne is merészkedjenek, és amelyeket bármennyire is telepakoltunk, mindig akad egy kis hely a "legfontosabb" dolgok számára. Ahogy a nők általában, Som Balogh Edina sem bíz semmit a véletlenre. Azonban mióta édesanya lett, a táskájába is egészen más dolgok kerülnek
aug. 4
7:45
A latexallergia (WebBeteg)
A teljes népességben a latexallergia gyakorisága 2-6 százalékra becsülhető, ugyanakkor az egészségügyben dolgozók körében előfordulása 25 százalékra tehető!
aug. 4
7:45
Kiszivárgott Trump két telefonbeszélgetése (Portfolio)
Donald Trump amerikai elnök arra kérte egy telefonbeszélgetés alkalmával Enrique Pena Nieto mexikói államfőt, hogy ne beszéljen a sajtónak a két ország határán építendő falról, mert az nem olyan fontos - írta csütörtökön a The Washington...
aug. 4
7:45
Neymar végre reagált, ebből botrány lesz (Ripost)
A Barcelona brazil labdarúgója a Paris Saint-Germainhez szerződött, és végre megszólalt.
aug. 4
7:47
Alig egy év telt el, Sarka Kata megtette! A gyerekek nem is lehetnének boldogabbak (Blikk)
Ő maga mondta!
aug. 4
7:48
Élő adásban fulladozott a műsorvezető az RTL Klub stúdójában (Blikk)
Megijedtek a jelenlévők.
aug. 4
7:48
Sztrájkolnak a barcelonai reptér dolgozói (HR Portál)
Részleges sztrájkba kezdenek pénteken a barcelonai El Prat repülőtér biztonsági ellenőrzésért felelős dolgozói, amelyet vasárnap és jővő hétfőn is folytatnak - írja az MTI.
aug. 4
7:51
Trump szerint a mexikói határfal nem olyan fontos (Infostart)
Donald Trump amerikai elnök arra kérte egy telefonbeszélgetés alkalmával Enrique Pena Nieto mexikói államfőt, hogy ne beszéljen a sajtónak a két ország határán építendő falról, mert az nem olyan fontos - írta csütörtökön a The Washington Post című amerikai napilap, amely nyilvánosságra hozta Trump több telefonbeszélgetésének leiratait.
aug. 4
7:51
Pozitív meglepetés a Zwacktól (TőzsdeFórum)
A Zwack 422 millió forint adózott nyereséget ért el, amely 20,7 százalékkal kisebb az előző évi 532 millió forintnál, azonban lényegesen magasabb a tervezettnél.
aug. 4
7:54
Ennyire bejön az új benzinkút? Nagyot megy a Mol (Privátbankár)
Az első félév jobb lett a vártnál, minden szegmens jól teljesített - 2-ről 2,3 milliárd dollár fölé javították a 2017-re vonatkozó várakozásokat. A külső környezet javulása, az olajár emelkedése segíti leginkább a vállalatot, de a kiskereskedelem is csúcsra jár - ez a forgalom emelkedésének és a Fresh Cornerek kiépítésének is köszönhető.
aug. 4
7:57
Nagyot ment az Erste az első félévben (Portfolio)
A Reuters elemzői konszenzusát 4%-kal felülmúló, 362 millió eurós adózott eredényről számolt be ma reggel az Erste Group a második negyedévre. Az osztrák bankcsoport Európában is párját ritkító, 6,7%-os teljesítőhitel- és 11,6%-os...
aug. 4
8:03
Lángolt egy felhőkarcoló Dubajban (HírTV)
Tűz ütött ki ma hajnalban a világ egyik legmagasabb lakóépületében Dubajban.
aug. 4
8:03
Nagyobb mértékben emelkedtek az amerikai gyáripari megrendelések (ProfitLine)
A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek az amerikai gyáripari megrendelések júniusban.
aug. 4
8:03
Trump azt kérte a mexikói elnöktől, hogy ne beszéljen a sajtónak a határfalról (ATV)
Donald Trump amerikai elnök arra kérte egy telefonbeszélgetés alkalmával Enrique Pena Nieto mexikói államfőt, hogy ne beszéljen a sajtónak a két ország határán építendő falról, mert az nem olyan fontos - írta csütörtökön a The Washington Post című amerikai napilap, amely nyilvánosságra hozta Trump több telefonbeszélgetésének leiratait.
aug. 4
8:03
Erősödött a forint (hirado.hu)
A svájci frank kivételével enyhén erősödött a forint a főbb nemzetközi devizákhoz képest a bankközi piacon péntek reggel.
aug. 4
8:03
Hárman meghaltak a budakalászi idősek otthonában, miért titkolóznak? (Ripost)
Járványügyi felügyelők fertőtlenítették csütörtök délután a Napvirág Idősek Otthonát Budakalászon. Három idős ember meghalt, még heten súlyosan megbetegedtek. Az intézménynek saját konyhája van, valószínűleg ételmérgezés okozta a tragédiát - ám napokig megpróbálták eltitkolni, mi történt.

Keresés