Háromszorosára, a jelenlegi nagyjából 36 millióról 115 millióra nő a vakok száma 2050-re a világ népességének növekedése és öregedése nyomán - állapították meg a kutatók.
Ha már a görög csődveszély és a francia elnökválasztás kimenetele miatt nem kell aggódni, a folyamatosan aggódók új célpontot kerestek és Olaszországban meg is találták, hiszen több hír szerint is ők most a legnagyobb veszély Európára....
Egy kispesti olvasónk levideózta, amint hajnali egy órakor is dübörögtek a munkagépek azon az építkezésen, ahol egy utánpótlás-nevelő központot terveznek felhúzni. A helyiek rendőrt hívtak, de ez sem oldotta meg a problémát. Az atv.hu megtudta, hogy a lakókat előzetesen nem értesítették az építkezésről, ami várhatóan februárig tart.
A következő napokban várhatóan országszerte emelkedni fog a parlagfű pollenkoncentrációja a levegőben - mondta az InfoRádiónak az Országos Közegészségügyi Intézet aerobiológusa, aki azt is közölte, hogy idén a kánikula miatt erősebb lehet a parlagfűszezon.
A következő napokban várhatóan országszerte emelkedni fog a parlagfű pollenkoncentrációja a levegőben - mondta az InfoRádiónak az Országos Közegészségügyi Intézet aerobiológusa, aki azt is közölte, hogy idén a kánikula miatt erősebb lehet a parlagfűszezon.
Senki se tudja, korlátozná-e valóban az általános és titkos választójogot a Jobbik, ha hatalomra jutna, vagy csak Dúró Dórának, a párt alelnökének agya szállt el...
Több száz hektáron ég a Hortobágyi Nemzeti Park Nagyiván település közelében. A csütörtökön délelőtt keletkezett tűz oltásán egész éjjel dolgoztak a tűzoltók, pénteken kora reggel két honvédségi helikopter is érkezik a helyszínre, hogy bekapcsolódjon az oltásba - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője pénteken hajn
Fokozódik a kánikula a következő napokban: többfelé 40 Celsius-fokig melegedhet fel a levegő, helyenként a leghidegebb órákban is 25 fok várható. Sok lesz a napsütés, de helyenként egy-egy zápor, zivatar előfordulhat; derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos, középtávú előrejelzésből.
A számvevőszék elnöke szerint egyszerre kell csökkenteni az adókat, a feketegazdaság visszaszorítása érdekében pedig szigorítani kell az adóhatósági ellenőrzéseket, az ebből származó hasznot pedig újabb adó- és járulékcsökkentésre, illetve a bérek felzárkóztatására lehet fordítani - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék a Magyar Időknek.
A kormány az idén 2,05 milliárd forinttal támogatja - Budapestet nem számítva - a települési önkormányzatok helyi közösségi közlekedését, az összeg települési önkormányzatok közötti felosztását csütörtökön tette közzé a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Közzétette az idei második negyedéves eredményeit a Mol. A hazai olajtársaság a kedvező külső környezetnek köszönhetően javuló, és a vártnál helyenként jóval kedvezőbb eredményeket ért működési területei többségén. Az első...
Pénteken tovább fokozódik a hőség, sok-sok napsütés várható, egy-egy zápor, esetleg zivatar legfeljebb késő délutántól északnyugaton fordulhat elő. A délnyugati szél helyenként megélénkülhet. Hajnalban 18-25, délután 37-41 fokot mérhetünk. Nagyon erős lesz az UV-sugárzás. Melegfront jellegű hatás várható. – írja az Időkép. (A címoldali illusztráci
Sokan még mindig a japán autókra esküsznek, ugyanakkor egyre kevesebb a valóban japán. Az itthon már jó ideje nem forgalmazott Daihatsu Cuore viszont az.
Közzétette az idei második negyedéves eredményeit a Mol. A hazai olajtársaság a kedvező külső környezetnek köszönhetően javuló, és a vártnál helyenként jóval kedvezőbb eredményeket ért működési területei többségén. Az első...
Az elemzői várakozásokat meghaladó második negyedéves eredményekről számolt be a Mol-csoport pénteken, a társaság a félév teljesítménye alapján felfelé módosította idei eredményvárakozását.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság hatósági nyilvántartást vezet bizonyos adatkezelésekről. A nyilvántartás célja az érintettek tájékoztatása arról, hogy adataik kezelése pontosan milyen feltételek mellett történik. Mivel adatkezelést számos vállalkozás végez, cikkünk ennek bejelentéséhez nyújt gyakorlati segítséget.
A számvevőszék elnöke szerint egyszerre kell csökkenteni az adókat, a feketegazdaság visszaszorítása érdekében pedig szigorítani kell az adóhatósági ellenőrzéseket, az ebből származó hasznot pedig újabb adó- és járulékcsökkentésre, illetve a bérek felzárkóztatására lehet fordítani. Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Magyar Időkne
Veszélyes játékszerekkel játszik – jelentette ki Rodrigo Duterte az észak-koreai vezetőről, utalva Kim Dzsong Un rakétaprogramjára. A Fülöp-szigetek kemény kezéről és kemény szavairól ismert elnöke két nappal azelőtt rohant ki Észak-Korea ellen, hogy fogadta volna a Manilában összegyűlő Délkelet-ázsiai Államok Szövetsége (ASEAN) külügyminisztereit,